Jelige: Homo Ludens – Sunyi időkben

Jelige: Homo Ludens
Sunyi időkben

Húsz évvel a Trianoni békediktátum évfordulóját követően, Petre Kapbun, tartalékos hadnagy egy ütött-kopott, szerelvény nélküli mozdonyon menekült az oroszok által megszállni szándékozó Besszarábiából. A fűtő mellett szorgosan lapátoló mozdonyvezetőn kívül, a sebtében felrakott főnökség páncélszekrényén kuporgott a kisinyevi vasútállomás utolsó román állomásfőnöke. Egyedül csak ő óbégatott időnként.  – Hol lehet a hadsereg?  Közben dagadt, izzadó képét törölgette.

„Tényleg hol lehetnek?”

Kapbun utálta saját magát. Az emberi vizelettől nedves tiszti csákóját a kezében tartava állt és nézte a júniusi sötétségben maguk mögött hagyott rengeteg semmit. Előző este, a kaszinóban, még nosztalgiázva iszogatott, a több mint fél emberöltője nem látott Ottó Haupt (1) őrnaggyal. Utoljára Kassán, a háború vége felé búcsúztak egymástól. Már rogyadozott a Monarchia, de bentről még senki sem sejtette a teljes összeomlást. Negyedik Károly eljött meglátogatni a karpaszományos gyorstalpalót. Felsorakoztak. Ott voltak ők is, négyen barátok, mint Dumas Három muskétása. Három erdélyi: Haupt Ottó, Papp Szilárd és ő. Kicsit később,”gascogne-i”- ként Hudák Pali, nyitrai ügyvédbojtár csatlakozott hozzájuk. Együtt valamiféle biztonságot sugároztak. Amolyan:” egy mindenkiért, mindenki egyért” recept szerint. Aztán egy napon Hudák Pali eltűnt. Állítólag a csehek betoborozták, valami Podjebrádról elnevezett légióhoz. Távollétében a katonai bíróság halára ítélte. Ezerkilencszátizenkilencben látta viszont, egy katonai delegáció élén. Pavel Hudák cseh századosként mutatták be. Nem volt hajlandó magyarul megszólalni. Nem úgy Haupt Ottó. Apai részről szász gyerek, székely anyától. Előző este találkoztak újból. Mindketten a román hadsereg, rendelésre készítetett mundérjában. Ő már hallott Ottó, Mircea-ként befutott katonai karrierjéről. Sőt időnként látta az általa, maiorul Mircea O. Haupt- ként szignált parancsokat. Sokat ittak és sokat beszélgettek. Ottótól tudta meg, hogy Papp Szilárd, Popa Constantin néven, az állami vasutak magas rangú beosztottja.

- Ez igen! Ezt nevezem karriernek – ámuldozott a hadnagy. – Te is, Szilárd is jó szelet fogtatok ki. – Ez nem ördöngösség –mondta az őrnagy. - Könnyedén megtehetted volna te is az örmény neveddel. Egy „cap bun” (jó fej) románul jól hangzó név mögött bármilyen karriert befuthattál volna.

Haupt élvezettel ízelgette a vörösbort. Kapbun komoran hallgatott.

- Gondolj bele, - folytatta az őrnagy - Románia egyik napról a másikra kétszeresére duzzadt. Ez egy polgárság nélküli társadalom. Csak a két véglet. A szinte analfabéta parasztság és az uralkodó osztály. Ami közte van az elenyésző… Élhető hely lett volna a fasizmus nélkül! A „Petrache Lupu”(2) jelenség lefoglalta az egyszerű népet, a városi folklórnak elég nyersanyagot szolgáltatott kicsapongásaival a király, legendás phalloszával és madame Lupescuval (3).

- De jöttek légionáriusok!

- Ha nem ők jönnek, jönnek mások. – vágott közbe az őrnagy.

- Ez törvényszerűen következett be. Ez a nép, francia mintára most formálja saját történelmét. A háború után felhúzták a Diadalívet és hozzá kellett építeni a legendákat.  Ellentmondás, de e marginális, alapjában véve frankofón társulat Hitlerben látja a kiutat.

Az őrnagyért kocsival jött az ordonánc. A hadnagy lóháton ügetett a külvárosi szállodába.

Már éjfél elmúlt és a hotel szoba ajtaján dörömböltek. Kinn szorgalmasan szemerkélt a júniusi eső. Az egész épületben kripta sötétség és áramszünet.

- Hadnagy úr! – kiáltozta valaki. Hunyorogva nyitott ajtót. A szálloda egyik alkalmazottja volt. – Közelednek az oroszok!

Szerencséjére még késő este ruhástól vetődött el a kényelmes dupla ágyon. Az ordonánca sehol. Sebtében húzta fel a csízmáit. Felcsatolva az oldalfegyverét, egyik kezében tartva hátizsákját és kardját botorkált kifelé a vaksötét folyóson. Valahonnan sejtelmes fura neszek szüremlettek. Egyszer jobb felől hírtelen kinyílt egy ajtó. Valaki szembeöntötte egy éjjeli edény langyos, émelyítően bűzös tartalmával. Aztán az ajtó becsapódott és hallatszott, amint sietve kulcsra zárják.  Hírtelenjében megtorpant. Utálkozva törölgette arcát. Ajkai sóssá lett ízétől öklendezett. Kétségbeesetten toporzékolt. Elsőre ledobta csomagját és kardját. Előkapta oldalfegyverét és kibiztosította. Valahonnan a közelből sátáni kacaj hallatszott. Majd fojtott hangon valakik talán oroszul beszéltek. Egy dologban azonban biztos volt. Nem szeretne itt, kiszolgáltatottan testnedvek keverékével lelöttyentve meghalni. Hirtelen eszébe jutott a családja, felesége és kisfia. Jobbnak látta gyorsan összeszedni a holmiját és megtenni a maradék távolságot a hátsó udvar irányába, az istállók felé. Az épületből kiérve kezében a csőre töltött fegyverével, már valamivel jobban látott. Látta az istállóban egész éjjel égő viharlámpa fényét. Arra szaladt. Az istállóban egyetlen ló sem volt.

 Ha napok múlva gondolatban felidézte az eseményeket, rémülten gondolt vissza, hogy nem emlékszik miként jutott ki a sebtében kiürített vasútállomásra.

Péter még a gazdasági világválság előtt költözött Bukarestbe. A háború utáni Nagy-Románia gazdasági térképe sajátosan alakult. A csatolt területeken minden pangott. Bukarest joggal tartott, bizonyos külső revíziós törekvések sikerétől. Itt szinte semmit sem kezdeményeztek. Viszont Bukarest és környéke, illetve a prahovavölgyi olajmezők - a nagyhatalmak érdekeit szolgálva - rohamosan fejlődni kezdett. A jelenlegi ország aktív munka ereje ide özönlött. Erdély mesteremberei berendezkedtek a fővárosban. A Cismigiu park közeli Magyar Ház, a bukaresti magyarság szellemi központjává nőtte ki magát. Kezdetben szinte zavartalan életet élhettek. Voltak szélsőségesek, mint Zelea Codreanu (4) és emberei, de Károly király ezeket, saját kicsapongó életmódja mellett is, féken tartotta.

Kapbun eleinte, egy élelmiszert és csemegéket forgalmazó örmény cégének könyvelését vezette. Az öreg tulajdonos, zokon vette, amikor Kapbun bejelentette, hogy felmond. A Mosiloron saját kávéházat nyitott.

– Ti ott Erdélyben nem örmények vagytok - dohogott mérgében. – Legfeljebb örmény cigányok… Még a nyelvet sem beszélitek!

Ezerkilencszáznegyven szeptemberének végén, két feltűnően jól öltözött, középkorú férfi halkan beszélgetett Lipscani (5) egyik forgalmas sörkertjében. Mindkettő jóvágásúnak mondható. Egyikük keletiesen sötétbőrű, mogyorószínű felöltőben, a másik kigombolt szürke felöltője alatt világos barna öltönyben, kifogástalan ingben és nyakkendővel. Ő volt Papp Szilárd. Péter kezdeményezésére futottak össze.   Zavaros idők jártak. A szélsőséges nemzeti megmozdulások újra fellobbantak. A velük szembenállókat hidegvérrel, akár fényes nappal, nyílt utcán likvidálták. A napilapok vezető hírei, szinte szünet nélkül sokkolták az aktuális román közhangulatot. Dél-Dobrudzsa elvesztése, no meg a nemrégiben lezajlott Második Bécsi Döntés témája nap, mint nap politikai szájízek szerint tálalva. Károly király, „zsidó lotyójával”, Elena Lupescuval már elhagyta az országot. Ezek voltak a napilapok vezető hírei. Megkezdődött a magyarok tömeges zaklatása. Bárdossy László, magyar nagykövet, a román kormány közbelépését szorgalmazta. Sokan visszavándorlást kezdeményeztek Észak-Erdélybe. Már veszélyes kalandnak számított, nyilvános helyen magyarul megszólalni. A két férfi szinte suttogva beszélt. Ha valaki közeledet feléjük, vagy elhallgattak, vagy társalgási nyelvet váltottak. Egy idő után, Péter magáról megfeledkezve, elég hangosan ecsetelte a besszarábiai eseményeket. Egy barnainges légionárius hívatlanul az asztalukhoz ült. Izgága kis rosszindulatúnak tűnő ember.

– Folytassák - szólt rájuk cinikusan. – Igen, folytassák, azon a nyelven, amin eddig – hol az egyik, hol a másik arcát fürkészve. - Most, amikor a haza több sebtől vérzik, maguk tovább árulják? Maga! - bökött Kapbun felé - Maga még ráadásul zsidó is. Azonnal igazolják magukat! - pattant fel. Valahonnan egy féltucatnyi barnainges került elő. Majd egy rendőrt is kerítettek. Amikor előkerültek az igazolványok, Péter különleges státust igatoló katonakönyve láttán, a barnainges szinte gutaütést kapott. – Ezek magyar kémek! - skandálta.

Másnap gyűrötten, összeverten közömbös, zsebesek, stricik és tolvajok társaságában ébredtek egy koszos rendőrségi fogdában.

Jegyzetek:

(1)- Mircea Otto Haupt (1899 Radnabánya –1981 Bukarest) Érettségi után besorozzák a K.U.K. háborús tisztképzőjébe. Trianon után a román hadseregben tovább képezi magát.1942-ben, orosz fogságban ezredesként megszervezi a Tudor Vladimirescu divíziót, amelynek jelentős szerepe lesz 1944 augusztus 23-n, amikor Románia elkötelezi magát a szovjetek mellett.

(2)- Petrache Lupu, az olténiai birkapásztor, 1935 májusában, Maglavit faluban állítólag találkozott Istennel. A korabeli ortodox egyház sikeresen kihasználta e hiedelemben rejlő üzleti lehetőségeket.

(3)- Elena Lupescu, II.Károly román király szeretője. Száműzetésében is a király hű társa.

(4)- Zelea Zelenschi Codreanu a Vasgárda megalapítója.1938- ban, 13 társával Bukarest és Ramnicu Sarat között, állítólag titkos királyi parancsra kivégzik.

(5)- Bukarest egyik nevezetes utcája