Jelige: Carrion – Diszciplína

Jelige: Carrion

Diszciplína  

A történész tudta, hogy nem látja senki, mert a környéket úgy ismerte, mint sikamlós tenyerét. A város legújabb kerülete volt, a félszázaddal ezelőtt dolgozó fiataloknak húzták fel, magas betontömbök, néhány bolt itt-ott, templom sehol, persze, csak egy költő és aktivista szobra, akinek fiatalon kellett meghalnia. A rendőrség kerülte a környéket, csak egy-egy járőr haladt el egy külső utcán. A kamerák ideje előtt az öregek őrködtek, csipke függönyeik mögül kémlelték az utcákat, de hamar rájöttek, hogy a rendőröket nincs értelme hívni, meg lehet szokni a zajt, az üvegtörmeléket, a vért és a hányadékot a járdán. A fiatalok mások voltak régen, hangosabbak. Voltak razziák is, néhány tinédzsert megbilincseltek és félholtra vertek, de mivel az egyenruhások jobban gyűlölték az öregeket a fiataloknál, a keményebb döngetéseket a gumibot gyengédebb simításai követték, elsöpörve a tejfognak érzett fogakat, hogy az idő múlásával a Szeretők utcája csendesebbé, érettebbé és rejtélyesebbé váljon. A filozófus sokat töprengett a különös névválasztáson: mintha csontvázat csókolt volna az ajka, mikor kiejtette a szavakat. Még az időjárás is megváltozott, ahogy új és furcsa kielégítetlenségek torlódtak a régiekre, a levegő párásabb lett, így nehezebb volt lélegezni éjszakánként, a fülek annyira megszokták a bagzó macskák állandó sikolyait, hogy már észre sem vették őket, és egy-egy férfi, mint ahogy a történész is, az utca menti sötét sarkokban lézengett észrevétlenül.

A filozófus aznap éjjel vágatta le a haját egy másik kerületben: a város szélén, a táblától balra eső utca legelején állt egy sátortetős ház, kukoricagóréval, műhellyel, az utcára néző melléképületet rendezték be fodrászszalonnak, a falakat rózsaszínre festették és összetört tükrök cserepeit ragasztottak rá. A fiatal, színezett hajú, kötényes férfi hamar végzett a munkájával, felsöpörte a linóleumot, majd lekapcsolta a világítást, és cigarettával kínálta a filozófust. Ahogy a szalonban kialudt a fény, az utcára néző ablakban felvillant: július végére járt, a távolban tombolt valami vihar, és a filozófus úgy érezte, fényképezik őket. Bementek a házba, a fodrász szobájába. Miután a cigarettáikat elszívták, a fodrász sétálni hívta a filozófust. Éjfélre járt, de mivel újnak érezte magát ebben a világban, beleegyezett. A város az alföld közepén feküdt, és ahol a tömbházak közt rés tátogott, messzire lehetett látni, ahogy a filozófust is láthatták messziről. Csak az éjszaka sötétsége engedett a titkoknak és vette rá arra, hogy engedjen nekik.

A történész nagyot sóhajtott, a keze lelassult, és elidőzött a gondolaton, hogy milyen tempósan rothad el a szerelem. Alacsony volt, középkorú, ritkás hajjal és szakállal. Kevés ember ismerte, de filozófusnak nevezték, akik igen. Szerette ezt a címet, bár történésznek képezte magát, ekképpen határozott elképzelése volt a világról, afféle kettős látás: egyik szem a jelené, másik az emlékezeté. Mint a hozzá hasonlók, ő sem szabadult a gondolattól, hogy körötte minden visszafejlődik. A lámpavasra, amely árnyékában most egy kövér, ronda lányt ujjaztak, elképzelte, hogy egy gyönyörű nőt húztak fel, egy kommunista zsidót. A fasiszták letépték a takarást a melléről, és leköpdösték. A mellbimbókon lecsurgó nyál képe elméjének vásznára égett, és kezét újból a motorolajba dugta.

Ahogy elhaladt mellette, a villámlásban megvillant a templom tornyát díszítő csillag, de a filozófus addigra megszokta a rettegést. A temető két kilométerre volt a szalontól. Az úticéljuk nem lepte meg különösebben, mert nagyon szerette a temetőket. Nem emlékezett, hogy említette volna, de talán kitalálta az öltözékéből. Feketébe burkolta magát. A gondnokok nem törődtek vele, annyira illett a varjak közé. Ahogy sétáltak, elképzelte, hogy egy elhagyatott temetőben él és döghúst eszik. Talán tényleg dögevő emberi testbe zárva, gondolta. Örült, hogy mások nem látják a képeket a fejében. Talán csak a macskák, akik az ébrenlét és álom mezsgyéjén járnak, tudnák kiolvasni a gondolatait. Ha elmondaná a titkát valakinek, nem értené meg. Boldogsággal töltötte el a gondolat, hogy a lehetőség, hogy elárulja magát, elvétetett tőle, és mosolyogva sétáltak végig a Szeretők utcáján, balra fordultak, és a temetőtől száz méternyire, egy fűzfa alatt állapodtak meg. Úgy lapultak a fűben, mint katonák a lövészárokban, egy láthatatlan ellenséget kémlelve. Úgy húsz perc telt el, mire megpillantotta az első fekete autót a lámpa fényében. Senki sem szállt ki. Egy perccel később két másik fekete autó érkezett. Négy fiú mászott át a temető kerítésén, fürgén, akár a macskák. Álltak és nézték az autókat. Az egyiknek kinyílt az ajtaja. Az egyik fiú hezitált, és az árnyékba húzódott. Két nagydarab figura szállt ki, mindketten feketébe öltözve. Az egyikükön acélbetétes bakancs volt, mint a filozófuson, akár a varjak, szerették a fényes dolgokat. Odamentek a fiúkhoz az árnyékba. Motozásnak tűnt, de túlságosan lassú volt, hogy tényleg az legyen.

A történész tudta a macskák titkát. A sikolyok nem múltak el maguktól. A házakat nemcsak csótányok, de patkányok is megfertőzték. Az öregek nem voltak megelégedve a macskák munkájával és nem szerették őket egyáltalán. Gyakran tettek ki patkánymérget, és a macskák elbújtak megdögleni. Forró nyári éjszakákon az aszfalt mentén elidőzött a dögszag. A történész mélyen beszívta a bűzt, a rothadás, a kipufogógáz, a csatorna, az izzadság és a motorolaj szagát, és kinyíltak az érzékei, érdekesebbé vált a párocska a zsidónő alatt. A lány a padon ült, szaggatott harisnyája kitépve az ágyékán. Előtte térdelt a filozófus, és a bizonytalan mozdulataiból ítélve, tapasztalatlan volt, a szemüvege hamisan csillogott, ahogy körötte az üvegcserepek, a történész látta a vágásokat a karján, ahogy a fejét a lábak közé dugta, ahogy az utca kinyílt, mint az elmetszett hús, ahogy a nyelve a szeméremajkak körüli sörtét nyalta, amelyet húsz, nem, ötven éve nem borotváltak le, ahogy a távolban fiúk vonszoltak egy letört utcatáblát az aszfalton, és a hátborzongató csikorgás behatolt a fejébe, ahogy elélvezett. A filozófus mélyet sóhajtott, becsukta a szemét, ahogy egy fekete autóban végigsuhantak a Szeretők utcáján, elképzelte, ahogy halottak húsát eszi.