Jelige: turbánosliliom – Aki nagygép lenne, ha ember is maradhatna ugyanakkor

Jelige: turbánosliliom

Aki nagygép lenne, ha ember is maradhatna ugyanakkor 

Édesanyám, nem akarok a hitről, a szent családról, s az Isten által meghagyott szeretetről okoskodni. Nem mindenben jártam azon az úton, hogy erre jogomat fenntartsam. Azt tudom, hogy honnan származom, kikkel van dolgom, csak ennek a kapcsán találgatom, hogy valami kívánságom lehetne? Eddig háromszor próbáltam természetes családommal kapcsolatba lépni, de sikertelen. Lehet nem volt alkalmas a pillanat, lehet nem gondoltak arra, hogy én ezt komolyan gondolom. Nem lehet, hogy elfelejtettek. Az sem lehet, hogy kizártak lelkükből. Mert én nem felejtettem el őseimet és alig ismert testvéreimet. Sok próba járt volna azzal, hogy mindenkit ki kell törülni a lelkünkből. Nekem mégis volt hely édesapámmal képzeletben viaskodni, édesanyámat megölelni neve napján és tavaszi virágot szedni neki, testvéreimnek játékot venni s karácsonyra odaadni. Mikor elindultak a tragédiák, megtudtam, hogy a jóvátétel ideje megszűkült.  Pedig az első perctől nagyon komolyan gondolok erre a nagy pillanatra. Most is ezzel vagyok elfoglalva.

Édesanyám, most újból üzenek magának. Ma délelőtt, kedvemre, két hatalmas géppel és a velük való szerelvényekkel dolgoztam. A főnökeim rég ígérik, de tiszta egyedül máig még nem bízták rám. Ma végre egyedül dolgozhattam. Sokáig vártam erre a pillanatra, haragudtam is a sok ígérgetés miatt. Nagyon jól ment minden. Ettől ezután megengedik, amíg tehetséggel bírom, mindig ezekkel a nagyobb gépekkel munkálkodjak. Ezt kívánom azóta, amióta konyha földjén a cipős dobozzal búrrogtam és töffékeltem. Hát ma végre igazzá lett, meglett. Azóta sok mindent megértettem, még úgy is, ha maguk nem tudták, hogy én mifélékben töröm az agyam. Vagy mikre leszek képes, amint hogy maguk nem egyeztek a traktorossággal. Vagy miken mentem keresztül, jobb nem emlegetni. Az én eszemben csak egyszerű dolgok forogtak, mind olyanok, amire azt gondoltam, nem járnak nagy fáradozással, ha kedvvel folytatom. Gyermekeszem máig sem hagyott el. Ezzel a gonddal, és a rejtett bűnömmel nagyon nehéz haladni valamire. – Nem kell semmit tanulni, csak figyelni és uralni az anyagot, – emlékezzen csak, a szomszédbeli öreg kovács mondogatta ezt. Én minden szavát szentségnek vettem. – Nem kell semmit tanulni, csak figyelni és uralni a gépet – mondotta máskor. Nagyon bevéstem az agyamba. Ebből a két mondatból állt nekem a világ. Ezzel buktam el a negyedik osztályt is. Akkor szöktem meg otthonról. Akkortájt azt hallottam, aki nem tudja elvégezni a negyediket, azt felveszik a traktoristákhoz. Jók lesznek a téeszbe. Csak azt hallgatták el, hogy ez nagyon sok vesződséggel jár. Nem volt szó arról, hogy örökös árvaságot fogok felvállalni. Kényszerből, örök hazugságot vallottam, hogy betegyenek az árvaházba. Mert csak onnan lehetett igazán zetorosnak menni. Az első hazugságot még legalább negyven hasonmás olyan követte, hogy ne zavard össze, amit egyszer már mondtál magadról. Higgye el, jól hazudni nem olyan könnyű dolog, mint gondolják egyesek. Valami idő után, a hazugságnak igazzá kell válnia. Az igaznak vallott hazugságot erősen kell ügyelni. Ha nem, rajtakapnak. A hazugságtól megmentett valóságot fel kell vállalni, s a bűnétől meg kell tisztulni. A jól menő választásod pedig feladhatod... Aztán sokkal több és szigorúbb iskola következett. Ott aztán mégis el kellett végezned a nyolc általánost, apai – anyai felvigyázás nélkül. Azt gondoltam, a traktorozás iskola nélkül is beérik. Volt, amikor azt gondoltam, már annyit tanultam, hogy a traktorozás elmaradhatott volna. Hanem akkor miért lett volna az egész családtagadó próba. Amit játéknak gondoltam, az sokszor nehéz és felelős dolog lett. Menni kellett azokon az istenverte végtelen földeken, éjjel – nappal, mikor a szükség kívánta, megállás nélkül, egyedül vagy csapatosan, mindenben volt baj is elég, hol ruhával, hol alkatrésszel, vagy alvással, vagy tanulással, mikor éppen szerelékkel, vagy a tisztasággal. Nem azért mondom, mert terhemre lett volna, akkor miért nem hagytam abba. Azért mondom, mert volt, amikor kínoztak a normával, s azt nehezen viseltem. Újabbat már nem lehetett hazudni. Ráadásul az én választott nevem és születésem ideje, örökösen nem talált semmi hellyel, se idővel, ami az ők könyvükben szerepelt. Ezért nem kapott meg édesapám sem, amikor értem jött. Azon éjjel szolgálatot vállaltam, hogy a látogatás alatt aludni kelljen. És a mestereink közben kiolvasták a szemünkből, a gondosan rejtett gondolatainkat is. Na, de ezeken rég túl kerültem. Sőt annyira megszoktam, hogy már alig törődök a tolatással.

Édesanyám, most újból üzenek magának. Jöjjön hozzám, látogasson meg, ha jónak gondolja, maradhat nálam örökre. Lett egy házikóm. Telket kaptam itt az országút könyökében. Nem érdekelt a község központja. Jobb itt a csendesebb széleken, ahol még egy – egy fa és egy pár bokor is megél. Az út mellett tágas udvar kínálkozik. Építettem egy nagyszobát, egy jó konyhát és egy nem kicsi kamrát. Van egy bizonyosan kedvére való éléskamra, egy vizes és egy száraz fürdő és egy jó nagy sufni. Fűthetek szénnel, fával és olajjal. A konyha előtt tágas hely van egy téli kertnek. Ott aztán köthet vagy kézimunkázhat, amennyit csak elbír. Még van egy kétszer hármas lyuk, aminek nem találtam feladatot. Hátra felé van egy jó darab föld. Nagy kertnek fogjuk be. Terem annyit, amennyi csak kellhet. Lehet néhány gyümölcsfát tenni. A kert végében folyóvíz. A folyón récét vagy libát is ringathatunk. Az udvaron tyúkot tarthatunk, ha van kedvünk disznót is hizlalhatunk. Vagy amit a szíve kíván.

Mától itt engem nagykorúnak tartanak. Felnőttem. A felérést többen szurkolták végig nekem. Mindenki, aki itt volt örvendezett. Nekem csak az édesanyám öröme hiányzott. S még a kínált szabadságnak sem bírtam örülni. Mától kezdve meglátogathatnám beteges kistestvéreimet. Mától segíthetnék édesapámnak, akit az eltűnésem emésztett meg. Mától elmehetek az örök nyughelyükhöz is. Talán imádkozni is tudnék értük. Mától számba vehetem azokat a történéseket, ami az otthonról való elszökésem óta történt velünk. Hátha valamelyik miatt valami jót tehetnék, hogy a sok rosszaságom felejtéssel csillapíthatnám.

Édesanyám, ha nem akar hozzám eljönni, engedje meg, én látogassam meg. Mióta ezt kitaláltam, az összes aratást úgy végzem, mintha sakktáblába aratnék, vajon jó lépést teszek, ha visszafarolok a szülőim házához? Tudom, haragudtak rám, és fájlaltak eleget. Jó volna, ha ez nem válnék további haraggá. Vagy nem tartaná erősen a régi haragját. Nem voltam jó gyermeke, de ezért most már ne is haragudjék. Volt, amikor olyant tettem, hogy nem gondoltam, azért valaki is megharagudna. A traktoron kívül, egyebem másképp is lehetne, de a traktor még ma is csak elől van. Engedje, hogy megöleljem és megcsókoljam, legalább a kezét, itt a kockás mezők közepén. A bálázott szalmakötegek elsősorban olyanok, mint az égre mutató ujjak. Lehetnek megóvók, de fenyegetők is. Én a megóvós ujjakkal szeretnék magával lenni. Egyetértésére nagyon számítok, sok bánatát okozó fia, öcsike.

Megjegyzés: Bár egy szót szóljon erre a sok beszédre. Mondjuk, hogy most találtam magára. Mind a ketten tudjuk, hogy nem jó egyedül. Én már rátértem a magam ösvényére, toldjuk hozzá a magáéhoz. Mindenkinek csak jobb lehet: Édesanyám!

Bármit gondol rólam és az itt mondottakról, legyen szíves beleegyezni, hogy találkozzunk. Akkor pedig egyezzünk a békesség fogantatásáról. Ketten vagyunk azért, hogy egymásnak segítsünk. Hátha valamit helyre hozhatnék korábbi tévedéseimből. Gondolja el ezt is!