Jelige: Boróka – Pálinka-dal

Jelige: Boróka

Pálinka-dal

Apám hatvan évesen, amikor nyugdíjba ment, vásárolt egy kertet. Korábban is volt gyümölcsösünk, de ez most hosszú távra szólt. Egykori kollegájától, a nyugdíjas latin tanártól vette, mert az már sokallta a kétszer nyolcszáz négyszögölt. (A latintanárt, igazi parasztivadékból lett értelmiségit, anekdotikus figuraként tartották számon a vidéki kisváros gimnáziumában .Robusztus megjelenésével, vaskos hangjával betöltötte az osztálytermet, amikor bejött hozzánk helyettesíteni a magyar órát. A vaskályhából kivette a pernyetartó fiókot, azt ráhelyezte a tanári asztalra, s rágyújtott egy szivarra, miközben Berzsenyi ódáit citálta. Szabad volt, nem félt a direktori szigortól, mert amúgy meg tanártársai szerették, diákjai rajongtak érte. Sok diplomást jogászt, mezőgazdát adott az országnak, még igazi írót is, posztmodernet.)

Egyszóval apám nyugdíjas éveihez új életprogramként vette a kertet. Akkor még csak tervezte, de sok évtizedet eltöltött benne, mint ahogy ma is, túl a kilencvenen, rajta tartja a szemét, a  gyümölcsfákról való gondoskodás élteti.

Ekkor már egyetemre jártam, vendégként látogattam haza, két-három  hetente,   ünnepnap volt az ilyen. Az állomástól jó két kilométerre laktunk, s míg hazagyalogoltam újra és újra üdvözöltem a fákat, az ismerős házsorokat. Egyszer a ligetben lelődözött varjúcsapaton szörnyűlködtem, máskor a bezárt italdiszkont szomorított el, évekig a romlás, leépülés pusztulás stációi., figyeltem ahogy megszűnik, átalakul minden.  

Apám mindeközben örömmel ápolgatta a kertjét. Tavasszal fát metszett, vetett és kapált, betakarított és újra vetett. Ebben az időben főzette az első gyümölcspálinkákat. Idő közben munkát vállalt, új  hivatást szerzett. A helyi campingben lett recepciós. Nyelvtudását végre használhatta. A lengyel és – akkor még- NDK-s vendégek fogadásában kiteljesedett az élete. Az első pálinkákkal őket kínálta, pénzt nem kért érte, az első kisüsti ingyen volt mindenkinek, ezzel indult a beszélgetés, így szövődtek az azóta is ápolt barátságok Weimarba, Manchesterbe, Kolozsvárra jöttek mentek a levelek attól fogva, és azóta is..

Amikor hazaértem, rendszerint nem volt otthon apám: vagy a campingben, vagy a kertben akadt tennivalója. Anyám ebéddel, vagy vacsorával várt.

Mindannyiszor kaptam egy apai üzenetet is, oroszul, vagy németül. ( anyám rosszul tűrte a mi külön nyelvünket, ami már  karon ülő korom óta közös mesékben, titkos kis irodalmi kirándulásokban valósult meg.) Minden bosszankodása ellenére megértő beleegyezéssel, bár némi sértettséggel a hangjában adta át a kockás papírra kalligrafikus zsinórírással rótt sorokat.

 A levél általában arról tudósított, hogy a vacsora előtt a kedves vendégnek kijáró pálinka hol található? Ezek a legkülönfélébb titkos rejtekhelyek voltak. Például az éléskamrában a fogason felakasztott régi krombikabát belső zsebében lévő laposüvegben, vagy a bőrtáska legmélyén a szentélynek nevezett szerszámos kamrában a munkapad melletti széken., vagy az éléskamrában fent a harmadik polcon  a befőttek mögött.

A nyelvi játék után az ital megkerült mindig, és aztán megkóstolhattam. Anyám különben nem ivott, nem is ihatott a cukra miatt, legfeljebb megnyalta a pohár szélét. Az üveget sem előle dugta apám, hanem mert attól tartott, hogy megszánja valamelyik szomszédot, vagy koncsorgó rokont. Amúgy ez sem igaz, mert valószínűleg nem adta volna oda senkinek. A feladat volt a lényeg,  a jutalom, az érkezésemre készített öröm.

Amikor már elhagytam az iskolákat, családdal érkeztünk haza, illett elfogadni kora reggel egy saját főzetésű pálinkát, és érkezéskor koccintani egymás egészségére. Közben a nagyszülői házból hozott eperfa is terebélyesedett az udvaron, s a kertbéli szilvapálinka mellé, az apám által maga szedte gyümölcsből eperpálinka is társult. Az éves során variálódott a kínálat: mikor nem volt elég az eper, vagy a szilva, jóféle szilva-eper is főtt.

 A camping aztán bezárt (kamionos parkoló lett a helyén),de a külföldi  barátok megmaradtak. Most már a házhoz jártak, és hozzájuk mentünk apámmal, mindig egy-egy üveg pálinkát víve ajándékba. Az idős latint tanár időközben megunta a szomszédos kert művelését. Harsány, kissé kioktató, okos beszéde is alábbhagyott. A motor baleset volt előbb, vagy a betegség, ami elvitte? Eggyel kevesebb lett a barátok száma, akikkel koccintani lehetett.

A pálinka ma már cél lett, és nem eszköz. Apámat a kert köti az élethez. Nem engedtük, hogy eladja. Amikor meglátogatjuk, már négy kerék kell hozzá, hogy kimenjen a kertbe, de így, segítséggel, metszi a fákat, s együtt szedjük a szilvát. Szerencsére nem egyszerre érik, a bódi, a besztercei, a ringló és a veres. Százötven kilométer messziről érkezünk, hogy leszedjük.   Minden évben van pálinka, egyre jobb, és egyre drágább. Egyre többen veszünk részt a játékban. A már rég megözvegyült apám, mi, a két gyereke, a két unokája, a szomszéd, és az unokaöcs.  Inkább készítjük, már nem is isszuk annyira. Palackokba zárjuk és raktározzuk. Minden évjáratból megmarad egy-egy: az apám szép kalligrafikus betűivel felcímkézve.