Lírakötetek az irodalmi kordivattal szembe

Hogyan orgonál a Szabók bástyája, miként lehetett a diktatúra idején kijátszani a cenzúrát, versek összjátéka egy válogatáskötetben – a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét második napján Király László legújabb verseskötetével, a Bethlen bástya dallamával és Fekete Vince Vak visszhang című könyvével ismerkedtünk.

„…csupán az ég inge divatos”

Avantgárdosan hangzó címet visel Király László legújabb verseskötete, A Bethlen bástya dallama,  holott egészen banális dologra utal, és csupán attól válik avantgárddá, hogy mi, olvasók ezt gondoljuk róla – derült ki a költő kolozsvári irodalmi estjén, a Bulgakov Kávézóban. A Bethlen bástya a Szabók bástyájának fedőneve, amelyet Bethlen Gábor idejében építettek újra. A rendszerváltás előtti sötét időkben az emlékmű sok más történelmi épülettel egyetemben romos, elhagyatott volt, az akkori hatalom szándéka szerint. Se ajtaja, se ablaka nem volt az építménynek, az októberi hideg reggeleken, amikor a Felek felől érkező szél átfújt a nyílásokon, valósággal orgonált. A költő fiatalkorában barátaival sokat járt arra, jó kis búvóhelynek bizonyult – így azt a időszakot is idézi a középkori utalások mellett.

László Noémi, a költő beszélgetőtársa leheletnyi sajnálkozást, kiábrándultságot vélt felfedezni a kötetben a mai kor erkölcseit tekintve, különösen a lengyel költő, Jerzy Harasymowicz egyik versében, amelyet Király László ültetett át magyar nyelvre. A mű szerint mindenféle divatja van már a versnek, de a költeményben beszélő alanyt csak az égbolt divatja érdekli: „nekem csupán az ég inge divatos, ahogy az esőkre, havakra ráterül”.

E sort akár a meghívott is írhatta volna, hiszen őt sem igazán foglalkoztatják a poétikai kordivatok.

A kötet harmadik ciklusában több grúz, tadzsik fordítást olvashatunk, amelyeket orosz nyelvből ültetett át Király. Az orosz fordítók szinte nyersfordításban, nagyon szöveghűen dolgoznak, szigorúbbak magukhoz és orosz nyelvhez, mint Kosztolányi volt, amikor kínai költők szövegein dolgozott. Egyeztetnek a szerzővel, a kiadóval, egy fordítónak legalább húsz ellenőre van, és az sem mellékes, hogy a valamikori Szovjetunió kisebb népei anyanyelvi szinten beszélték az oroszt. A francia és a román fordítók is csak a tartalmi és hangulati elemeket igyekeznek közvetíteni, semmiféle prozódiai szabályt nem tartanak be. Egyik 12 soros, románra fordított versét 36 soros költeményként látta viszont Király a Tribuna című folyóiratban. Mindez annak a számlájára írható, hogy az újlatin nyelveken a klasszikus metrumot nem lehet visszaadni. Magyar verset könnyebb németre vagy oroszra fordítani.

László kérdésére, hogy összeomolhatnak-e világok a versben, Király elmondta: ma más tétje van a költészetnek, mint az ő generációja idején, ami természetes, hiszen a korok változnak. A rendszerváltás előtt az egyetlen módja a megszólalásnak az irodalom volt, a versnek sokkal nagyobb volt a súlya, mint ma. Persze költői allúziókba, metaforákba, a sorok közé kellett rejteni a gondolatot, hogy az olvasó értse, de a hatalom ne köthessen bele. Furcsa macska-egér harc volt ez – ahogy Orbán Ottó egyik versében megfogalmazta: „versünk, ha vers, egy tigris bajszát cibálja.”

A meghívott az Utunk világirodalmi rovatát vezette, s a szerkesztőségbe kezdetben rangos lapok jártak, Franciaországból a L’Humanité és az emigrációs Irodalmi Újság, de az orosz nyelvű Nagyvilágban is sok érdekes irodalmi szövegre bukkantak. Aztán később egyre inkább becsukódtak az ajtók, és már a rendszerbarátnak számító Moszkva sem érkezett meg a szerkesztőségbe, a könyveket meg úgy kellett belopni az országba, gyorsan elolvasni, mert nem lehetett tudni, mikor jönnek elkobozni őket.

Király László álmodott költője, Al. Nyezvanov is a cenzúrának köszönhetően született meg, a cenzorok nem sejtették, hogy imaginárius személy, alteregó. Csiki Lászlóval, a Kriterion szerkesztőjével közösen találták ki, hogy külföldi költőkön keresztül kellene beszélni az olvasókhoz. Király anekdotázva mesélt az ötlet megszületéséről. Román műfordításkötetén dolgoztak, felutazott Bukarestbe négy napra, kitették a vodkás üvegeket az asztalra, de addig nem szabadott hozzányúlni, amíg be nem fejezték a munkát – ekkor találták ki a meghívottnak az orosz, Csikinek pedig az amerikai alteregókat.

A hatvanas években a párizsi diáklázadások és a prágai tavasz kicsit enyhített a román diktatúrán is, volt szűk tíz szabadabb esztendő, amelyet aztán Ceauşescu észak-koreai látogatása után kiböjtöltek. A diktátor ugyanis onnan „ihletődve” vezette be az egyenruhát, a kisdiákok felvonultatását az ő tiszteletére, s kezdett egyre nagyobb elvárása lenni a politikának a költemények irányába. A hatalom mindig is trójai falóként tekintett a művészetre, ez ma is érvényes – vallotta Király, majd felolvasta Levél helyett – Al. Nyezvanov: Rossz idők című versét, amely megszületésekor csak más címmel(Picasso-vásznak az Ermitázsban) jelenhetett meg.

Utolsó kérdésként László arra volt kíváncsi, hogyan látja a mai fiatal költők, irodalmi lapszerkesztők jövőjét a meghívott. Mire Király viccesen megjegyezte: a kérdés majdnem súrolta annak határát, hogy mit üzen a fiataloknak. A fiatalabb költőnemzedék miatt nem aggódik, biztos abban, hogy megtalálják a kiutat bármilyen kátyúból, ő még olyan művészt nem látott, aki ne találta volna meg a jó megoldást bármilyen nehéz helyzetből, akár az élete árán is.

Az esten elhangozott a költő új kötetének több jelentős darabja, ez is bizonyítja, hogy a költészetnek nem kell kordivatokhoz igazodnia, a jó vers bármilyen korban megtalálja a helyét.

Vak visszhang Sziverivel, Szilágyi Domokossal, Nagy Lászlóval

Az est második fellépője Fekete Vince volt, akit Karácsonyi Zsolt kérdezett Vak visszhang című, válogatott és új verseket tartalmazó kötetéről.

Bevezetésképp a költő a  Hőkamera című versét olvasta föl, amely Nagy László Menyegző és Szilágyi Domokos Tengerparti lakodalom című verseiből kölcsönözve ír le egy falusi esküvőt, ahol a hagyomány, a  szokások keverednek a mai kor zenéjével, a giccsel.

Ezt követően Karácsonyi a versek összjátékáról, párbeszédéről kérdezte a költőt, valamint a kötet koncepciójáról. Mint kiderült, nagyon szigorú volt a szerkesztés, nem válogatta be korábbi köteteiből, a Parázskönyvből, az Ütközőből azokat a költeményeit, amelyeket már nem érez vállalhatónak. A kritikusoknak szemet is szúrt, hogy kevés vers került be az első két kötetből.

Az első kötetet a költők gyakran meg szokták tagadni, mert többféle hangot, ujjgyakorlatszerű verset tartalmaznak. A meghívott a Parázskönyvet erélyes első könyvnek gondolja így utólag is, amelybe egészen korai, az érettségi után született költeményei is bekerültek. A válogatott és új verseket tartalmazó kiadvány szubjektív válogatás, amelynek összeállításában, a versek szigorú megrostálásában költőkollégái, barátai is segítettek. Az utolsó ciklus, a Vargaváros tartalmazza az új költeményeket, amelyeket négy-öt éve alakít, csiszol folyamatosan. A cikluscím a költő szülővárosára, Kézdivásárhelyre utal, a valamikori cipészmesterek városára. A Vak visszhang a Védett vidék előző kötetének folytatása, de csak olyanképp, ahogy a vagonok kapcsolódnak egymáshoz, húzzák és taszítják is egymást a versek.

A kilencvenes években született verseket Karácsonyi „albérletversekként” aposztrofálta önéletrajzi vonatkozásuk miatt, hiszen a költő egyetemista korában sokat költözködött a Kincses Városban, mint általában a diákok. Az élet, a valóság beszüremlik a szövegekbe, mégsem dokumentarista versek, a fikció is alakította a valós élményanyagot.

Fekete Vince olyan jelentős alkotókról – mint Nagy László, Létay Lajos, Szilágyi Domokos vagy Sziveri János – is mesélt az esten, akikről méltatlanul keveset beszél a magyar irodalomtörténet, de költészetük utalásszerűen, mottókban van jelen új kötetében.

A költészeti kordivatokról Királyhoz hasonlóan vélekedik, a jó vers divattól, aktuális irodalmi irányzattól független, arról meg mindig többet beszélnek, aki a küszöbhöz közelebb van. Petrivel és Tandorival kezdődően beszélnek költészeti váltásról, holott Szilágyi Domokos A láz enciklopédiája című kötetében hasonló újításokat vitt véghez, s Domokos István Kormányeltörésben című versét ugyancsak a költői nyelv megújulásának egyik fontos darabjaként említhetjük

Az esten az is kiderült, Fekete figyelemmel kíséri a slam poetryt, a legfiatalabbak költészeti törekvéseit, s ha iskolában kell versről beszélnie a diákoknak egy rendhagyó irodalmi találkozón, a rockzenével kezdi.

 Varga Melinda