Ugrás a tartalomra

 

Lengyel lélek Némethonban

Drezdai városképek peregtek a vetítőn Peter Gehrisch budapesti költői estjén az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, de a költő szülővárosa versben és a kötetlen beszélgetés során is megelevenedett. A vendéggel Csisztay Gizella beszélgetett lengyelül, verseit magyarul a fordító, Mandics György szólaltatta meg.

 

Peter Gehrisch-sel estje előtt pár szóban elbeszélgetve rögtön megtapasztaltuk a kelet-európaiak gyors egymásra találásának élményét, melyre később egyik megszólalásában külön is kitért. A többnyelvű, több országhoz kötődő költőnél igazán nem jelent gondot a ráhangolódás a beszélgetőtársra, különösen „irodalmi környezetben”. Márpedig az Országos Idegennyelvű Könyvtár estjén minden a költészetről szólt: a vendég verseit olvasta fel németül, Mandics Györgytől pedig a művek ihletett magyar fordítását hallgathattuk meg.

 A beszélgetés különlegessége volt – és a kultúrák áthidalásának akadálytalanságát mutatta –, hogy a német költővel Csisztay Gizella polonista, műfordító lengyelül beszélgetett. S hogy még tarkább legyen a térkép, Resicabányán, ezen a „világvégi” romániai magyar városkában ismerték meg egymást – mesélte Csisztay Gizella –, ahol egy szerb hölgy lelkesen szervez kelet-európai költőtalálkozókat. Peter Gehrisch Drezdában született, édesanyja Sziléziából menekült Németországba. Immár Lengyelországban, Lwówek Śląskiben él, de „ingázik” Szilézia és Drezda között – tudtuk meg Gizellától. Főiskolai tanárként dolgozott, több folyóiratot is szerkesztett, jelenleg a neves Ostragehege című irodalmi lap egyik kiadója, főszerkesztője. Emellett természetesen verset ír és fordít – többek közt Ciprian Norwid, „a lengyel Vörösmarty” fordítója is, tette hozzá Mandics György.

 

Peter Gehrisch, Mandics György és Csisztay Gizella

Mint azt a felolvasott versekből is hallhattuk, költészetében vissza-visszatérnek a gyermekkor borzalmai, a drezdai bombatámadás, a lengyel–német konfliktus emlékei, noha ezek csak egy-egy pillanatra, szilánkosan csillannak meg a versek szövegében, magyarázta Mandics György. De a költő élőszóban, közelebbről is bemutatta néhány mondatban gyermekkori élményeit. Édesanyja Drezdában ment férjhez, ő, legkisebb gyermekük 1942-ben született.  A háború rémképeit tudat alatt a mai napig őrzi, a szörnyű bombatámadás idején hároméves és egy hónapos volt. „Már nem élnék, ha a város centrumában lakunk”, idézte fel a költő, és szinte életre keltette közönsége előtt a lángoló ablakokat, az összeomló épületeket, a hatalmas világosságot, és ahogy az emberek pizsamában és hálóingben rohannak az utcákon. „Én, tudatlan kisgyerekként még boldog is voltam, hogy ilyen fényárban úszik minden az éjszaka közepén.” Jó pár pincét megjártak – folytatta emlékezését Peter Gehrisch, és még tizenhárom évig a bombázás után is hallotta a szirénák hangját. Groteszk fintora a történelemnek, hogy a bombatámadás előtt épp aznap rendezték a drezdai karnevált. A romokhoz című vers, melyet fel is olvasott Mandics György, megrázó erővel elevenítette fel e rémképeket.

A költeményeket először németül, majd magyarul hallgathattuk meg

Folyóiratában túlnyomó többségben kelet-európai szerzőknek biztosít megjelenést – emelte ki e különleges szerkesztői szempontot Csisztay Gizella –, ahogy például nemrégiben a bajor rádióban félórás műsort szentelt Böszörményi Zoltánnak. De figyelme középpontjában ott van az orosz és a szerb irodalom is. Miért szereti vajon ennyire Kelet-Európát? „Nehéz megmondani, ki miért szeret valamit – felelte a költő. – Nekem Drezda a szülőhazám, és húszéves voltam, amikor először külföldre mehettem: Prágába. Nagyon közelinek éreztem magamhoz, megragadott a hangulata, az épületei, hídjai. Budapest is csupa ismerősség, otthonosság” – vallotta meg Gehrisch. Mint elmondta, mi, kelet-európaiak nagyon jól megértjük egymást, még akkor is, ha esetleg tudjuk, hogy a másik sok mindenről másképp gondolkodik. „Gondolod, hogy Kelet-Európának nagyobb a jövője, mint a nyugati felének?” – vetette fel Csisztay Gizella. „Remélem!” – vágta rá a költő, azzal magyarázva a határozott választ, hogy komoly aggodalomra okot adó jeleket tapasztal országában. 

Drezdától Gdańskig – német szív, lengyel lélek

E szorongás lírában megfogalmazott változatát is meghallgathattuk: a Világbanya című vers a mindenütt jelen lévő „ősbanyáról”, az ördög szülőanyjáról szól, miközben megidézi Grimmelhausent, Edgar Allan Poe-t és Asmodeus biblikus alakját. De más versei is merítenek mitikus forrásokból – meghallgathattuk például a Vadicsicát, amelyben megmutatkozik Gehrisch kötődése a szláv mesei hagyományokhoz. A költő jelenleg egyébként is részben Lengyelországban él, s hogy miért, arra múltjával felelt. „Anyám, aki a németeknek csak egy »polacska« volt (amolyan gúnynév a lengyelekre), nagyon szépen beszélt a lengyelekről” – idézte fel Gehrisch, akinek felesége is lengyel, és szintén jelen volt az esten. Egyébként Peter Danzigban (a lengyelországi Gdańsk) ismerte meg egy táncesten, ahol jövendőbelije első kérdése volt a fiúhoz: beszél-e németül. A költő hangsúlyozta, hogy felesége nemcsak társa, szerelme, de első számú munkatársa is a lengyel fordításokban.

Ciprian Norwidra egyébként egy lengyel költő hívta fel Peter Gehrisch figyelmét, aki lelkesen vetette bele magát a 19. századi lengyel alkotó életművébe. Sok mindent nem értett belőle, de éppen ez vonzotta benne – árulta el a költő-műfordító –, mivel nem szereti azokat a szövegeket, amely semmi gondolkodnivalót nem hagynak olvasójuknak. S aztán némi humorral így vallott hallgatóságának: „Csodás napom van ma, hogy együtt lehetek itt a halott Norwiddal és élő barátaimmal”. 

A költő Budapestről is lelkesen beszélt

A múlt századok szeretete nem egy költeményéből kitűnt, ahogy egyik tájverséből is, melyet egy feleségével közösen megtett útjuk ihletett egy szudétákbeli kisvárosban. „Ilyen csodálatos csendet a mezőkön nem élhetünk át Németországban, és ilyen szép tájat sem látni ott” – magyarázta a költő. De hogy mégis elválaszthatatlan egységbe forr nála a németség és lengyelség, annak igen szép lenyomata Sziléziai ablakomban című verse, melynek egyik sorában a lengyel himnusz kezdő sorát – „Még nem veszett el Lengyelország” – parafrazálja egy költői csavarral: a német nyelvű versben lengyelül írja le a mondatot: „Még nem veszett el Németország”.

A műsor végén a magyar–lengyel–német barátságot ápolták szervezők és vendégek, Csisztay Gizella és Mandics György ugyanis egy pohár jó borra és egy kis harapnivalóra invitálták meg a közönséget. Peter Gehrisch legutóbbi kötete pedig immár az Országos Idegennyelvű Könyvtárban is olvasható és kölcsönözhető.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Kapcsolódó anyag: Peter Gehrisch versei az Irodalmi Jelenben.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.