Jelige: Életfogytiglan – A visszatérő vendég

Jelige: Életfogytiglan

A visszatérő vendég

Ahogy lehúztam a cipőmet, a bolyhos szőnyeg szőrszálai egyenként fúródtak a lábujjaim közé. Elindultam a hosszú folyosón. A szürkére festett falak idegenségérzetet keltettek bennem, de egy ismerős hang bátorított a konyhából, hogy menjek csak tovább, jön ő is a csésze megígért teámmal. A szobába lépve megéreztem. Megéreztem az illatot, ami évekig az agysejtjeimben termelődő fenil-etil-aminért volt felelős. Ez a régi illat. A szárítókötélre teregetett fehérlepedők közötti bújócskázás illata. Ez a régi ágy. A megcsonkított lába. Ugyanez az elnyűtt, teveszőr paplan. Ez a kép a falon. Ugyanez a keret. Az a lány. A kép kedvéért erőltetett aszimmetrikus mosoly az arcán. Szőke hajával félig leplezve. Kissé kövérebb. A kisszekrény. A lilavirágos lámpa. Rajta. A lilás sötétítő az ablakon. A régi jó antik óra. A falon. A sarokszekrény.  A szín szerint rendszerezett vasaltingek. Benne. A szőke hajszál a szőnyegen. A tükör. Másfél méter. Benne az a lány. Kissé kövérebb. Mintha a tea kedvéért erőltetett volna egy aszimmetrikus mosolyt az arcára. Citrom és fahéj illata. Ismerős íz. Egy kanálnyi norepinefrin.  Egy-egy csík felszívható mámor.  Elmosódott lilás színek, összegyűrt ingek. Kitágult pupillák, mély pórusok. Szögletes állkapocs. Tegnapi borosta. Repedezett, forró ajkak. Határozott szorítások. Rövid sóhajok. Félórányi endorfin.

-          Hazamennél, kérlek? Mindjárt tíz óra, nem szeretném, ha itt találna. – kért meg illedelmesen arra, hogy távozzak.

Kijózanodó pupillák. Felhúzott zipzár hangja. Megigazított hajszálak. Egy leheletnyi parfüm. A tükör. Másfél méter. Benne ez a lány. Mintha a szilánknyi méltóságának kedvéért erőltetett volna egy aszimmetrikus mosolyt az arcára. Nem is szőke. Összekevertem magam benne.