Jelige: Loki – Elfelejtett emlékezet

Jelige: Loki

Elfelejtett emlékezet

Kondor Géza egy átlagos, hétköznapi ember volt. Egy toronyházban élt a 10. emeleten. Kedd reggel volt. Felébredt, ahogy minden nap tette. Készített magának egy kávét, anélkül nem indulhatott el a nap. Miután megitta észrevette, hogy valamiért kettő csészét készített ki. Úgy vélte biztos csak nagyon kába volt még és visszatette a második csészét a konyhaszekrénybe. Kinézett az ablakon, esett az eső. Összekészítette a munkájához szükséges holmikat és egy kabátot meg egy esernyőt is vitt magával. Mivel a 10. emeleten lakott, általában liftezett. A lift egy szűk, keskeny, piros kis kabin volt. Szerencsére elég magas ahhoz, hogy beleférjen. A lift gyorsan és könnyen csúszott lefele az emeletek között. Olyan érzése támadt, mintha lefele menet közben a talpa elemelkedett volna a padlótól, majd a földszintre érve lassan belenyomódott volna. A lift ajtaja halk zúgolódás kíséretében kinyílt és Géza kilépett az utcára. Azonnal kinyitotta az esernyőjét, de az eső hamar alábbhagyott és Géza már csak felesleges karmunkát végzett, így összecsukta, és eltette a táskájába. Elsétált a közeli megállóhoz és felszállt a buszra. Nagy volt a tömeg, bármerre is fordult mindig egy ember tarkóját vagy haját figyelhette. Olykor le kellett hajolnia ahhoz, hogy kilásson az ablakon és tudja, hogy éppen melyik megállónál tartanak. Egy fiatal csinos nő passzírozta át magát a tömegen. Géza előtt is elment, így egy pillanatra megérezhette hajának illatát, majd a nő le is szállt. Két megálló után Géza is leszállt, és sietett a munkahelyére.

Felszolgálóként dolgozott, egy kávézóban. Aznap délelőtt nem voltak sokan, csak egy-egy vendég tévedt be óránként. Délután már tízes csoportok jöttek. Négy óra körül végzett is a munkával. Összepakolta a holmiját, elköszönt a többiektől és már ment is ki az utcára, hogy a hazafele tartó metrót elérje. Mindig is szeretett metróval utazni, szerette az aluljárók szövevényes és sötét világát. Időben elérte a metróját és hazament.

Az előszobában ledobta a földre a cuccait és bekapcsolta a tévét. Közben elment a hűtőhöz, kivett belőle egy üveg vodkát. Régóta bent volt már a hűtőajtóban, de most valamiért megjött hozzá a kedve. Nem is ment vissza a TV-hez csak leült a konyha asztalnál és onnan hallgatta a készüléket. Nem esett távol a két szoba, csak egy vékony, derék magasságú pult választotta el őket egymástól. Kortyolt egyet-kettőt a tömény italból. Nem volt a legjobb minőség, a lenti kisboltban vette, de azért jó volt az íze. A TV-ben nem mondtak semmi érdekeset. Visszament a készülékhez és ki is kapcsolta. Mikor megfordult, hogy visszategye a hűtőbe az italt, megtorpant. Letette az asztalra az üveget. A bejárati ajtó előtti szőnyegen bogarak mászkáltak. Leguggolt, hogy közelebbről szemügyre vehesse őket. A mosószobából jöttek. Kíváncsi volt mi lehetett a vendégeskedésük oka. Felállt, és a mosószoba ajtajának kilincse felé nyúlt. Hirtelen pánikszerű rohamot kapott, remegett a keze, verejtékezett a homloka majd kinyitotta az ajtót és felkapcsolta a villanyt. De nem látott semmi gyanúsat, nem tudta mire vélni a bogarak jelenlétét. Nem volt más a szobában csak egy nagy kupac szennyes, mely a mosógépen hevert. Becsukta az ajtót és gondosan kulcsra zárta. Majd elment fürdeni és aludni.

Szerda reggel, a szokásos időben felkelt és a kávézóba indult. Egész nap dolgozott, kettő perce sem volt leülni. Délután négy órakor vágtázott is a metró állomás felé, majdnem elfelejtett előtte átöltözni. Gyorsan megérkezett, még húsz percet kellett várnia. Úgy gondolta tesz egy kis sétát. Hűvös szellő fújta az arcát, mely a túloldali metró kocsival érkezett. Szerette ezeket a rövid ideig tartó erős fuvallatokat, melyek felfrissítették a bőrét a sok munka után. Miközben sétálgatott, felfigyelt egy nagy, sötét, félhomályba burkolózó beugróra. Elfogta a kíváncsiság mivel még nem látta ezt a helyet. Kicsit beljebb ment, a magas mennyezet és a görbe falak egy csatornára emlékeztették. De inkább a szellőzés miatt építhették. Még egy két bátor lépést megtett a sötétben, majd felfigyelt valamire. Néhány méterrel odébb, vasrácsok sora mögött, két meztelen férfi álldogált. Közelebb ment, hogy jobban megnézhesse őket. Furcsa arcuk volt. Olyan ősemberszerűek voltak, széles álkapcsuk volt melyből nagy fogak álltak ki. Mintha húst marcangoltak volna velük. A szemeik közel voltak egymáshoz és egészen picik voltak. Fényesek voltak, mint négy apró csillag. Az agykoponyájuk is kicsi volt, a hajuk pedig vicces kis sapkába rendeződött. Az egyik egy fényesen csillogó bozótvágó kést tartott a kezében. Félelmetes látványt nyújtottak. Az egyikük észre vette, hogy éppen figyeli őket Géza, és halk, suttogó, szinte kéjéhes hangon megszólalt. Beszélgetésükkel, csöndes visszhangot keltettek a szellőzőben.

 – Ő ki? Idegesnek tűnik.

 – Akit tegnap üldöztünk.

– Nem hiszem. De vérszaga van! Meg akarom ölni.

 – Ne most! Mások is látnák, majd máskor.

 – Majd adunk neki egy kis egér utat.

 – És mikor elkaptuk lassan öljük meg.

 – Türelmesen.

 – Én a nyelvét akarom és a máját.

 – Tiéd lesz.

Majd az egyik szörny lassan Géza felé fordult, egy gyors mozdulattal megragadta a rácsokat és ráordított. Géza azon nyomban megfordult és az ellenkező irányba rohant. A pániktól gyorsabbakat, hosszabbakat lépett, nagyobb levegőket vett, és a szíve is felerősödött egy időre. Nagyobb erővel pumpálta a vért, az izmai felé. Majd Géza hirtelen az állomáson találta magát. Zihált az idegességtől. Egy-két ember méregette egy pillanatig, azt hitték mindjárt össze fog esni. De Géza hamarosan rendbe jött és az emberek aggodalma el is múlt. Még időben elérte a metróját és hazament. Mikor megérkezett nem is evett vagy ivott. És még csak azzal sem fáradt, hogy felhívja a rendőrséget. Inkább megfürdött és utána lefeküdt aludni.

Csütörtök reggel úgy pattant fel az ágyból mintha tegnap minden a normális kerékvágásban ment volna. Tartotta a napi rutinját, készített egy kávét és el is ment dolgozni. Örült, mert pénteken szabadnapos volt. Mikor elérkezett a négy óra, átöltözött, lesétált az utcára, és gyorsan elfutott a metró állomás felé. Ideges volt a két furcsa alak miatt, akiket tegnap látott. Szerencsére nem találkozott velük. Felszállt a kocsira. Mikor bezárultak az ajtók, és a metró kocsi elsuhant, végre megnyugodott. Belesüppedt a székébe és maga elé meredt. Kissé elfáradt, már álomképek villantak fel a fejében amikor valaki meghúzta a vészféket. Előre esett, de épp időben megkapaszkodott az előtte lévő ülés támláján. A metrót az alagút kellős közepén állították meg. Azt mondták az utasok, hogy nincs gond csak egy idióta szórakozott. Bár Gézának nem esett baja, de azért a kezei fájtak a széktámlától. Éppen a csuklóját masszírozta, amikor két ellenőr közeledett felé a tömegben. Már éppen készítette a bérletét mikor az egyik ellenőr kabátja alól, egy ismerős penge éle villant. A gyilkosok feljutottak a metróra! Kétségbeesetten nézte az utasokat, de azok nem vettek észre semmit az egészből. Gyorsan felpattant a székről és leugrott a sötét alagútba. Egy kövér fickó döbbenten nézte Gézát, de aztán úgy gondolta inkább nem is foglalkozik vele és unottan előre nézett. Géza a következő állomás fénye felé futott, mikor megérkezett felmászott a peronra. Nem ismerte fel az állomást ahova került. Elindult valamerre találomra. Végül egy hosszú folyosóra érkezett melynek végén egy ajtó állt, rajta piros felirattal.

„Egy ajtó a pokolba”

A menekülőút láttán egy nagy adag adrenalin terjedt szét a testében, elrugaszkodott és még csak gyorsulnia sem kellett, már sprintelt is. Futás közben jól hallotta, ahogy támadói mögötte loholtak. Már majdnem a sarkában lehettek, de csak futott az ajtó felé. Mikor odaért lenyomta a kilincset, és testének lendületével kivágta az ajtót. Még szerencse hogy nem volt az ajtó mögött senki. Felfutott egy lépcsőn és kijutott a szabad levegőre. A gyilkosok eltűntek és egyelőre megmenekült.

Aznap este a hátra lévő utat, gyalog tette meg. A hűvös szél és a csöndes éjszaka megnyugtatta, fokozatosan csökkent a pulzusa, és a szíve sem dörömbölt már annyira a mellkasában. Kellemesen fáradtan érezte magát, az adrenalin löket után. Eléggé kimerült mikor hazaért, és a liftet választotta hogy feljusson a 10. emeletre. Mikor belépett az előszobába a kabátját felakasztotta, a táskáját pedig csak úgy ledobta a földre. Annak örömére, hogy túlélte a támadást ismét elővette a hűtő ajtóból a vodkát, és húzott belőle egyet-kettőt. Bekapcsolta a TV-t és leült a kanapéra. Váltogatta a csatornákat és egyszer csak megállt valamin a tekintete, egy nő arcát mutatták. Ismerős volt. Adott egy kis hangot.

„Ma éjjel a képen látható hölgy Nemes Ágnes eltűnését jelentették be, utoljára a Bokor utcai kávézóban látták, ha tudomást szereznek a hölgy jelenlétéről, a rendőrséget értesítsék. További jó éjszakát kívánok.”

Kikapcsolta a készüléket és a távirányítót a kanapéra dobta. Otthagyta a vodkás üveget az asztalon, egy gyors fürdés és le is feküdt az ágyba.

Pénteken, dél körül ébredt fel. Felült az ágy szélére, beleszimatolt a levegőbe, szörnyű bűz terjengett a lakásban. Kiment a hálószoba ajtaján és vett egy kanyart a nappali felé hogy ablakot nyisson. Vetett egy pillantást az utcára. Két rendőrautó állt a lakótömb parkolójában. Mikor behúzta a fejét, máris kopogtattak az ajtón, gyorsan átöltözött nehogy meglássák pizsamában. Ajtót nyitott, két rendőr állt a küszöb előtt. Másik kettő a falhoz lapult fegyverrel a kezükben. Az egyik küszöb előtt álló rendőr beleszimatolt a levegőbe, enyhe undor futott végig az arcán.

– Jó napot. Át kell kutatnunk a lakását. Ez ellen nem tehet semmit, engedélyünk van. – És a rendőr fel is mutatta a papírt.

– Jó rendben jöjjenek. – Meglepődve válaszolta.

Ketten bementek, ketten kint maradtak készenlétben. A rendőrök nem találtak semmit. Már csak a mosószoba maradt hátra. Zárva volt, elkérték a kulcsot. A szobában a felesége holtteste feküdt, a mosógépen szétterülve. Egy kés állt ki a tarkójából, az éléből csak néhány centi látszódott ki. Ismerős volt Géza számára a penge csillogása.