Kollár Árpád Milyen madár című verseskötete tavaly megnyerte az Év Gyerekkönyve díjat, 2016-ban pedig az IBBY (Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) dicsőséglistájára került, a világ legjobb gyerekkönyvei közé. A költő azonban a szakmai elismeréseknél többre tartja a gyerekolvasók pozitív visszajelzését.

 

Jó gyerekverset írni sokkal nehezebb, mint a felnőtt olvasókat megszólítani, más fogalmakat, nyelvezetet kell használnia a költőnek, hogy a kicsiket szórakoztatni tudja, meg kell találnia  újra a gyerekénjét, régi emlékeket előhívnia, felidéznie, négy-öt évesen milyen dolgok történtek vele, hogyan vágta le hajvágás közben a fülét, vagy micsoda kaland volt kormány nélkül bicajozni a nagymama lakásától a közértig. A múltidézésen és a fantázián kívül sokat segít, ha a költőnek van gyermekmúzsája, akitől alkalomadtán el-elcsenhet kifejezéseket, s figyelemmel kísérheti, miben leli kedvét egy négy-öt éves. Kollár Árpád Milyen madár című verseskötete nem véletlenül kapott olyan sok pozitív visszajelzést a szakma részéről, a kolozsvári Bulgakov Kávézóban röpke egy óra erejéig mi is gyerekeknek érezhettük magunkat.  A versek a felnőtt olvasót visszaviszik a gyerekkorába, anélkül, hogy tudatosodna  ez a lírai időutazás, újra  csillogó tekintetű, mindenre kíváncsi kisgyerekké tud válni.

A  költő Kovács Flóra irodalomtörténész a „nagyoknak” sokatmondó, ám a kicsiknek értelmezhetetlen kérdéseit gyorsan lefordította számukra  érthető nyelvre, így egy pillanatig sem unatkoztak a kávéház asztalánál ebédelő vagy rajzolgató apróságok.

Kollár elmesélte, milyen élményekkel tért haza a Milyen madár különböző bemutatóiról. Ezeken az esteken mindig megkérdezi olvasóit, szerintük mi szükséges egy könyv létrejöttéhez. A papíron, a ceruzán, a nyomtatón kívül, amelyet mindig felsorol a közönség, szükség van például kolbászra és kávéra – viccelődött Kollár –, na meg ihletre, gondolatra, szerkesztőre, korrektorra, amelyet, ha gyerekszájból hall, tudja, a tanító néni súgta.

„A saját gyerekeimen kívül vannak olyan élő gyerekek, akik túlélték a könyvet, s olyan versekre leltek benne, amelyeket szeretnek” – mesélte nevetve a meghívott, aki először meglepődött, hogy nem föltétlen klasszikus gyerekversekkel ilyen könnyen le lehet szedni a kisebbeket a YouTube-ról. Bevallotta, kezdetben aggódott, hogyan fogják fogadni a verseket, és sokat töprengett, milyen költeményeket szeretnek a mai gyerekek.

Örült a könyv pozitív sajtóvisszhangjának, a szakmai elismeréseknek, de az ifjú olvasók lelkesedése nélkül mindennek  a jelentősége eltörpült volna.

 

A megszólaló pozíciója gyerekpozíció? – próbált kérdezni Kovács Flóra, amelyet a gyerekeknek gyorsan tolmácsolt  is a szerző: Flóra néni azt szerette volna mondani, hogy a könyvben egy kisfiú és egy kislány beszél. A lány az irodalomtörténész szerint kísértetiesen emlékeztet a költő kislányára, Villőre. A hasonlóságot a költő nem tagadta, bevallotta, a lányától sokat ellesett, figyelte, mi érdekli, milyen nyelvezetet használ, hiszen nem beszélhetett úgy a versekben, mint egy harmincas költő.

Aztán a gyerekeknek a szerkesztő bácsiról, Csík Neszlár Sándorról beszélt, akinek három feje van, akárcsak egy mesebeli lénynek, nemhiába van neki három neve. Annak függvényében, melyik Sándorral levelez az ember, választ kaphat a szerkesztést, Fiatal Írók Szövetségét vagy barátságot érintő kérdésekre. Mivel a szerkesztő bácsi ennyire sokoldalú és okos, mindig megmenti a könyvbemutatókat. A szerkesztőről azért tudni kell azt is, hogy a költő legnagyobb ellensége, folyton beleszól mindenbe, kihúzza a verseket, kötekedik szegény poétával, egyszóval egy  szörnyű alak, de a kötet minősége állhat vagy bukhat rajta.

A kötetben stilisztikailag, formailag változatos versek kapnak helyet, a költő mindig valami újhoz próbált nyúlni.

A Vágom című vers – amelyet  az esten fel is olvasott – saját  gyerekkori élményét idézi fel, amikor nagymamájának a nagy állótükre előtt elkezdte vágni a haját, és sikerült a füléből is kinyisszantania egy darabot, de több focis történetet is gyerekkori élmény ihletett.

A Badar című költemény egy gombászást elevenít fel, amikor a badargombát összetéveszti a kisgyerek a szegfűgombával, és megeszi, majd összevissza beszél tőle.

A Lesz, lesz, lesz pedig kissé áthallásos, több interpretációs mezőt megnyitó mű:  

 

A könyv totemállata, visszatérő motívuma a vidra, amelynek alapötlete Fekete István regényéből származik. Fekete könyvében lapáttal fejbe vágtak egy vidrát, ami a költőre gyerekként traumatikus élményként hatott. Annyira szereti őket, hogy a vadasparkba, állatkertbe is csak miattuk jár – vallotta. A vidrarajongással egyébként nincs egyedül, a rendezvényen jelen lévő Balázs Imre József is előszeretettel versel az állatról. Kollár bár teleírta volna csak vidra-versekkel a Milyen madárt, a szerkesztő a gyengébbre sikerült, kissé fanatikusabb költeményeket (például egy vidrafülről szólót) szerencsére kiebrudalta a könyvből.

Érdekes módon a kötet borítóján és a legtöbb illusztráción viszont nem a vidra, hanem a nyúl a főszereplő, pedig a költőnek nyuszis versei nem voltak. Végül annyira felbosszantotta  a sok nyulas illusztráció, amelyet Nagy Norbert „követett” el, hogy egyet bosszúból az Állatgondozó c. versben megsütött:

 

 

 

 

A Csimota Kiadó nagyon profi a vizuális technikát illetően, eltalálja, milyen könyvhöz milyen jellegű rajzok mennek leginkább, ezért bízták meg Nagy Norbertet az illusztrálással, akiről időközben kiderült, gyerekkönyvet sose rajzolt, sőt a versekért sem rajongott.

Az első munkák kissé félresikeredtek, döglött állatokat ábrázoltak, aztán, amint elengedte az elvárást, hogy gyereklírát illusztrál, elkezdtek működni a rajzok, olyannyira, hogy még ma is készít ezzel kapcsolatban munkákat.  De hogy miért a nyúl, azt a képzőművész sem tudja megindokolni. A kutyáról és a verébről szóló rajzoknál jobban sikerült a nyuszis, ezért döntött végül a tapsifüles mellett – érvelt egyik korábbi kötetbemutatón.

A könyv első fele mondókásabb, játékosabb, aztán fokozatosan komolyabb, felnőttesebb témákhoz nyúl a költő, így a birtoklásvágyról, az énről vagy a halálról, a szeretteink elvesztéséről is olvashatunk verseket. A gyerekek például a szülők elvesztésével kapcsolatban, vagy bármilyen tragikusabb probléma kapcsán eszméletlen nyíltan tudnak kérdezni, meg akarják ismerni a világot, kíváncsiságukból, nyíltságukból adódóan meghökkentő dolgokra kérdeznek olykor rá, és ezekre nehéz válaszolnia a szülőnek.

A halál témát körüljáró verseket Kollár  nem szívesen olvasná fel a saját gyerekeinek, de van olyan szülő és gyermek, akit ez érdekel. Lapozgatni kell, és kiderül, mikor milyen vers találja el az apróságokat, nincs általános recept erre.

Az Erdős vers vagy az Anya ma nem anya komolyabb, nehezebb témákra építkezik:

 

Erdős vers

te nyugtass meg, erdő, ha nem tudok aludni,
takarj be levéllel, homokkal, szeméttel,
küldj rám vad suhogást, puha avarszagot,
tűlevelek alól küldj egy marék gombát,
karmold föl bőrömet kék szederindával,
karmold föl arcomat csipkebogyóvérrel,
te nyugtass meg, erdő, ha lázam van és fázom,
benned is erdő van, abban még egy erdő,
ahol a vad kutyák nem látják az őzet,
abban az erdőben ott lapulok én is,
zümmögj bennem, erdő, súgd meg a fák nevét,
holnap fölgyújtanak, ma még zöld a szíved.

 

De van van benne könnyedebb, humorosabb költemény is, például a Nem című.

A kötet idegen nyelvű recepciója kapcsán megtudtuk, külföldön, például Franciaországban, a gyerekverseknek nincs olyan erős hagyománya, a Milyen madár kapcsán az illusztrációkat látván picture book-ot szerettek volna, egy-egy mondatot kértek a költőtől a megkapó illusztrációk alá.

A szerzőt különösképp foglalkoztatja az én problematikája, ha a közeljövőben írna gyerekverset, akkor ezt járná körül.

Kollár jelenleg mesekönyvön dolgozik, amelynek főszereplője Tárkony, a lusta, nyafogós, egoista, aluszékony, erőszakos költő, aki nagyon szereti a saját verseit. Picit hasonlít Troppauer Hümérhez, csak ő nem olyan tagbaszakadt, ezért inkább őt verik meg, nem ő a hallgatóságát. Kilenc szöveget tervez a kötetetbe, arra törekszik, minél több humort, ugyanakkor emelkedettséget is vigyen bele a könyvbe, hogy ne csak alkalmi mesekönyv legyen.

A Milyen madárnak nem volt története, ennek viszont már van, egy verseskötetben sok mindent megengedhetünk magunknak, de a mesében szorosabbra kell fűzni  a szálat, a szereplőknek arcuk van, jellemük, következetesnek kell lenni.

 Varga Melinda