„Én egy jugoszláviai magyar költő vagyok”
Tolnai Ottó volt a vendége a legutóbbi nagyváradi Törzsasztalnak, akivel az estek állandó házigazdája, Kőrössi P. József beszélgetett az Illyés Gyula könyvesboltban pályájának fontosabb állomásairól, költészetének meghatározó motívumairól.
„Én egy jugoszláviai magyar költő vagyok”
„Felsorolni is sok lenne a díjait” – mondta a Kossuth-díjas vendég bemutatásakor Kőrössi P. József, aki ez alkalommal kérdéseivel mintegy előregördítette Tolnai Ottó szavait, a vendég ugyanis bőbeszédűen, de percig sem unalmasan beszélt életéről, élményeiről, pályájáról, olyannyira, hogy mikor a közönség soraiban helyet foglaló felesége jelezte, kissé hosszúra nyúlik a beszélgetés, az még közkívánatra folytatódott.
Tolnai Ottó Palicsról érkezett Nagyváradra, a palicsi tó mellől, ahol például Csáth Géza fürdőorvos volt. „Én egy jugoszláviai magyar költő vagyok” – fogalmazott a költő, ami számára nem politikai, hanem esztétikai kérdés, még akkor is, ha a jelenlegi helyzetben „állandóan pártok kerekei közé zuhanunk”. Őt Belgrád és az Adria határozták meg, az, hogy olyan országban él, amelynek egyik oldala a végtelenre nyílik. Gyermekként a vasfüggönynek támasztotta a hátát, Magyarország, mint anyaország abból a szempontból volt értelmezhető, hogy egyik ismerős gyermeknek ott élt az anyja, mesélte a költő, aki felidézte azt is, hogy gyarmatáru-kereskedéssel foglalkozó édesapjának volt egy fiókja Azúr felirattal. Ez később hittanórán okozott némi problémát, mikor a plébános „Hol lakik az Úr?” kérdésére rávágta: „nálunk a fiókban.”
Ami pedig az egykori Jugoszláviát illeti, Tolnai Ottó hosszasan mesélt Tito szembefordulásáról Sztálinnal, és megtudtuk azt is, a jugoszláv vezető egyik hadvezére, Koča Popović szürrealista költő volt. „A kis országokat is meg kell csinálni” – fogalmazott a vendég annak kapcsán, hogy a jugoszláv utódállamokban például szétlopták a gyárakat.
Nagy Imre festővel való zsögödi találkozását is felelevenítette, mint mondta, szinte „belopóztak” a műhelyébe, s később attól a hallgatag embertől egy üveg mézet kaptak ajándékba. Bukarestben egy jugoszláv íróküldöttség tagjaként járt az 1970-es években, ott sikerült kisebb megdöbbenést okoznia azzal, hogy a „Mit szeretne látni Romániában?” kérdésre például Kolozsvár helyett Târgu Jiut választotta, lévén hogy Constantin Brâncuşi műveire volt kíváncsi. Érzékletesen írta le a korabeli vonatutat, a szállodát, ahonnan minden villanyégőt elloptak és rádőlt a szekrényajtó, és azt, ahogy a város művészettörténészét a mellérendelt tolmáccsal megtalálták a krumpliföldön…
„Kitalálta a többség, hogy a kisebbségi költőnek valamit védeni kell” – fogalmazott Tolnai Ottó, de ő nem szereti a kisebbségi bezártságot, mindenütt otthon akar lenni. Kötődik a helyekhez, ugyanakkor az egyes helyek egy-egy is centrumot jelentenek számára, legyen szó Brâncuşi Végtelen oszlopáról, az újvidéki Virág utcáról vagy jelenleg a palicsi házukról. Annak megvásárlásakor egyébként gondot okoztak a túl rövid esőcsatornák, ezért „csatornarérzékeny emberként utazom a világban” – vallotta Tolnai Ottó Csökmői esőcsatornák című versének felolvasása után. Az újvidéki Virág utca (a Virág utca 3. című regényben szerepel) – amelyben például a szőrös házat fedezte fel, a malterbe disznósörtét keverhettek, ezért volt „szőrös” tapintású a fal – ugyanakkor elkezdte vonzani a fiatal irodalmárokat, például Szőcs Géza is járt nála, hogy megnézze az épületet, s ugyanez a hatása a palicsi háznak is. Annak udvarán egy „nem elég művészinek” ítélt szoborfej kapott otthont, melynek szemgödreit már benőtte a moha.
Az Új Symposion szerkesztőjenként szinte minden jelentős szerzőhöz vagy műhöz köze volt, ugyanakkor művészeti íróként szívesen írt a „kismesterekről”, például kevésbé ismert festőkről írt úgymond nagyokként.
Ami pedig az írást illeti, miután leírta versben a „csicsóka” szót – gyermekkori élménye volt, mikor a csicsókát ki kellett kaparni a földből – sokan azt hitték, ez modernizmus, és elnevezték őt avantgárd költőnek – mesélte mosolyogva. Tolnai Ottó módszere egyébként az, hogy kiemeli a centrális helyről a nagy fogalmakat, mint például az Isten és haza, és ezeket behelyettesíti egy karfiollal vagy rizómával, „a formátlan formákat” rakja a nagy fogalmak helyére. Rizómákat egyébként gyakran lát, ha leengedik a kisebb palicsi, az úgynevezett „vértavat” mondta az költő, aki hozzátette: a rizóma mára az európai filozófia egyik központi fogalma lett.
Fried Noémi Lujza
