60 év után – Későn, de talán nem elkésetten

Van a letartóztatott, megkínzott, szabadságának és talán életének elvesztésével fenyegetett, megbilincselt és rácsok mögé zárt embernek egyetlenegy lelki és erkölcsi menedéke. Beszámoló a Magyar PEN Club által, több egykori politikai elítélt és történész részvételével az 1956-os forradalom romániai hatásairól rendezett nemzetközi tudományos konferenciáról, valamint Szőcs Géza nyitóbeszéde.

1956 – Konferencia a forradalom romániai hatásairól Budapesten

Számos egykori politikai elítélt és történészek részvételével az 1956-os forradalom romániai hatásairól rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Magyar PEN Club hétfőn a Magyar Írószövetség budapesti székházában.

Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a tanácskozás az utókor kíváncsiságát és egyben háláját fejezi ki azok iránt, akik „vásárra vitték a bőrüket a legkönyörtelenebb viszonyok közepette”.

„Az, hogy 60 évvel ezelőtt egy erdélyi magyar ember a nemzet élethalál harcát hívásként, megszólításként, sőt imperativusként élte meg, bámulatos. De még bámulatosabb, hogy erkölcsi indíttatásból a román emberek képesek voltak a +Horthy-fasisztázó+ és magyar veszéllyel riogató hatalmi propagandán átlátva azonosulni a magyar szabadságharc ügyével” – fogalmazott a Kossuth-díjas író, költő.

Tófalvi Zoltán történész szerint 1956 nem csupán a magyar nép történetében, de a magyar-román kapcsolatok történetében is kiemelkedő esemény volt. Mint elmondta, sajnos sem a politika, sem a diplomácia nem épít erre a kivételes történelmi pillanatra, amelyhez fogható nincsen másik a két nemzet történetében.

„Nyolcvanegy román értelmiségit, írót, költőt és egyetemi hallgatót ítéltek el azért, mert együtt éreztek a magyar néppel. A román falvakban ma is úgy él, hogy a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás a magyar forradalomnak köszönhetően szűnt meg” – mutatott rá előadásában Tófalvi Zoltán.

A történész hangsúlyozta: „nincsen külön magyarországi, erdélyi, délvidéki vagy kárpátaljai '56, csak egyetlen egyetemes 1956 van”. Nyolc erdélyi magyart végeztek ki Magyarországon a forradalomban való részvételért, köztük a Széna téri felkelők legendás parancsnokát, Szabó Jánost. Az egyetemes 1956-os forradalom első letartóztatottjai pedig erdélyiek voltak október 25-én – idézte fel.

A csíkszeredai születésű Orbán Etelkát 22 évesen öt év börtönbüntetésre ítélték a hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladár és társai ügyében, ugyanebben a perben édesapja, Orbán István halálbüntetést kapott. A konferencián elmondta, hogy a börtönben szerzett súlyos sérülései és kényszerű gyógyszerezése következményeként soha nem lehetett saját gyermeke, szabadulása után sokáig hallucinációkkal küzdött.

A budapesti forradalom kitörésének hírére a szolidaritás szelleme hatotta át a kolozsvári magyar és a román diákságot, ugyanakkor az államhatalom elkezdte híresztelni, hogy a forradalmárok követelései között van Erdély visszacsatolása is – emelte ki Páskándiné Sebők Anna író, dokumentumfilm-rendező, Páskándi Géza (1933–1995) erdélyi író, költő özvegye.

Felidézte: a romániai írószövetség temesvári és kolozsvári szervezete a szovjet intervenció után nyilatkozatban „ellenforradalomként” ítélte el a magyarországi eseményeket, de ezt Páskándi Géza nem írta alá, amiért – állam és közrend elleni izgatás vádjával – hat év börtönre ítélték. „Nem tartozom immár senkinek. Istenen kívül már csak 1956-nak vagyok hálás, amely újra megmutatta nemzetem régi méltóságát” – idézte a Kossuth-díjjal is jutalmazott írót özvegye.

A konferencia más egykori politikai elítéltek – köztük Józsa Csaba, Takács Ferencz László, Szilágyi Árpád, valamint a temesvári egyetemisták és a karhatalom október végi összecsapásairól beszélő Teodor Stanca – előadásaival folytatódott hétfő délután. A magyar forradalom román visszhangjáról Octavian Bjoza, a romániai politikai foglyok szövetségének vezetője adott elő, míg Liviu Plesa, a Securitate irattárát vizsgáló tanács bukaresti főkutatója a kolozsvári magyar történészek a román államvédelem 56 utáni beszervezési kísérleteivel szembeni helytállásáról beszél. Ioana Boca, a bukaresti Demokrácia Akadémiája Alapítvány kutatója a forradalomnak a romániai egyetemi hallgatók körében gyakorolt hatásáról tart előadást. Az erdélyi szász írók ellen indított 1959 évi brassói kirakatpert Csendes László, a Securitate irattárát vizsgáló tanács alelnöke idézi fel. A Fekete Kéz elnevezésű szervezet rendszerellenes tevékenységéről Páll László, a galócási csoportról Török József beszél hétfő este.

A rendezvényt az 1956-os Emlékbizottság támogatta.

(MTI)

Az alábbiakban Szőcs Gézának, a PEN Club elnökének a nyitóbeszédét közöljük:

60 év után

Későn, de talán nem elkésetten

Mindenkit szeretettel üdvözlök 1956 egyik emblematikus szellemi műhelyének, az Írószövetségnek a székházában.

Van a letartóztatott, megkínzott, szabadságának és talán életének elvesztésével fenyegetett, megbilincselt és rácsok mögé zárt embernek egyetlenegy lelki és erkölcsi menedéke.

Ez nem más, mint egy virtuális, hipotetikus, reménybeli és a távoli jövőbe helyezett képzet.

Az a képzet, az a meggyőződés, az a hit, hogy valamikor egyszer mégiscsak szabadulni fogok innen, ismét szabad ember leszek, legalább annyira, mint amielőtt ide kerültem, egyáltalán nem szabad akaratomból, de mégiscsak azért, mert szabadon azt választottam, hogy a börtönt is vállalom vagy akár az akasztófát. Tettem ezt a szabadság igézetében, és mert meg akartam élni a szabadságnak ezt az élményét.

Akkor történt ez, amikor kockára tettem mindent, egy belső parancsra, s így elnyertem a belső szabadságomat. Amely fontos ugyan, sőt ez a legfontosabb, ez a mindennél fontosabb. De azért jó volna ismét kint lennem, szabadon jönnöm-mennem és családom körében léteznem, nem pedig a cellatársakéban és a börtönőrökében.

De ezen túlmenően is, el fog jönni az az idő is – erősíti magát a megkínzott rab –, amikor nemcsak az én személyes kis sorsom fog jobbra fordulni, hanem szűkebb pátriámban is győzni fognak azok az eszmék és azok az értékek, melyeknek igézetében és szolgálatában úgy döntöttem, hogy vásárra viszem a bőrömet, nehéz helyzetbe hozom a családomat és barátaimat, vállalva a megtorlást, a büntetést, a fenyegettetést, személyes életem végzetesen rosszra fordulását. Eljön az az idő – vigasztalja magát a rab, és ez az önvigasztaló képzet erőt és tartást kölcsönöz neki –, amikor szabadon, köznyilvánosan és a megtorlás fenyegetése nélkül mondhatja el majd mindenki azt, amit gondol a hatalom viselkedéséről vagy a közösség érdekeiről, és azokról a tennivalókról, amelyek ezeket fogják szolgálni.

Végezetül, azok, akiknek fantáziája még ennél is tovább terjed, akik még ennél is többet szeretnének a jövőtől, még azt is elképzelik, hogy ők maguk is megérik ezt az időt, amely nem lehetetlen, hogy meghozza nekik, ha a jóvátételt nem is, de az igazságtételt esélyét és a személyes elégtételt igenis. Az utókor méltányoló gesztusait, ha máshogyan nem, de legalább elismerő és köszönő szavakban, mindenekelőtt pedig az érdeklődő figyelemben, abban a kíváncsiságban, hogy mi is történt és hogyan is történt.

E mai konferencia értelmét ez adja meg. Az utókor hálája azok iránt, akik vásárra vitték a bőrüket a leglehetetlenebb viszonyok közepette, és az utókor kíváncsisága azzal kapcsolatban, hogy – miképpen mondottuk az imént – mi történt és hogyan is történt.

Az utókor kíváncsisága ez, és nemcsak a történészeké. De tartozunk itt elmondani még valamit. Az, hogy 60 évvel ezelőtt egy erdélyi magyar ember a nemzet élet-halál harcát hívásként, megszólításként, sőt imperatívuszként élte meg, ez bámulatos. De még bámulatosabb, hogy erkölcsi indíttatásból román emberek képesek voltak – a horthyfasisztázó és magyar veszéllyel riogató hatalmi propagandán átlátva – azonosulni a magyar szabadságharc ügyével, ami azt jelenti, magának a szabadságnak az ügyével. Egy magyar nemzeti ügy általuk is vált nemzetközivé, s így történelmivé.

Ez az, amivel tisztában kell lennünk, ez az, amit meg kell köszönnünk nekik és ezért kell a legnagyobb szeretettel fogadnunk őket itt a magyar fővárosban, 60 évvel ama napok után, amely mindannyiunk életét megváltoztatta, egész Kelet-Európa sorsát ideértve.