"Aztán egy esős nap az őszi Magyarországon,  eső, végtelen eső,  mint egy kínai versben, meg egy Zagajewski-versben, aztán Mohács, madártávlatból, de megkerülhetetlenül, majd itt a Völgy, a „vadászok szeme elől rejtett”, amelyben a házak  vörhenyes foltjai közül végül előtűnt a villányi Jammertal  Borászati élményközpont, ahol megtudhattuk immár hivatalosan is Szőcs Gézától, a Janus Pannonius-díj kuratóriuma vezetőjétől, hogy ebben az évben a jelöltek közül Adam Zagajewskire esett a választás." 

 

„Csöndes, vadászok szeme elől rejtett völgyben…” 

 

2016. október 16-án találkoztam Adam Zagajewskivel, a kitüntetésére érkezett lengyel költővel és feleségével a Károlyi vendéglőben. Ahogy bemutatkoztunk egymásnak – meglepte, hogy más is tud folyékonyan lengyelül beszélni a magyar írók közül, nemcsak műfordítója, Zsille Gábor, aki éppen adminisztratív ügyekben loholt a városban –, rögtön rákanyarodtunk az írókat közösen érdeklő és érintő kérdésekre, a politika, a nemzeti identitás megőrzésének szükségére. A hely szelleme hozta magával, hogy meséltünk neki feleségemmel az évente érkező lengyel csoportokról, akik március 15-én és október 23-án a magyarokkal ünnepelnek, amikor mi is ott vagyunk velük önkéntes tolmácsként és vezetőként, s megfordítva, mi is részt veszünk a lengyelek ünnepein. Zagajewski is igazolta, hogy immár sokszor tapasztalta: milyen segítőkészek a magyarok, ha lengyel szót hallanak, de a történelmi barátság sok pozitív példája mellett milyen fájó tapasztalni, hogy ez ügyben sem egységes a világ: bizony, vannak tisztségviselők, akik nem értik, nem akarják támogatni ezt a történelmi kapcsolatot, s szeretnék a diplomácia rideg keretei közé szorítani. 

Megosztott írók, megosztott írószövetségek, megosztott társadalmak – hát igen, van téma elég a mai írónak is, aki nyitott szívvel és nyitott lélekkel él.  Aztán egy esős nap az őszi Magyarországon,  eső, végtelen eső,  mint egy kínai versben, meg egy Zagajewski-versben, aztán Mohács, madártávlatból, de megkerülhetetlenül, majd itt a Völgy, a „vadászok szeme elől rejtett”, amelyben a házak  vörhenyes foltjai közül végül előtűnt a Jammertal  Borászati élményközpont, ahol megtudhattuk immár hivatalosan is Szőcs Gézától, a Janus Pannonius-díj kuratóriuma vezetőjétől, hogy ebben az évben a jelöltek közül Adam Zagajewskire esett a választás. A lengyel költő tiszteletére egy lengyel énekesnő bámulatos megzenésített verseket énekelt, amelyekben a költő bonyolult szimbólumvilága, sokszálú kulturális utalásrendszere szerencsésen ötvöződött a dzsessz és a hasszid zene elemeivel, hiszen Zagajewski abból a világból jött, amelynek határait Sztálin egyetlen tollvonással több száz kilométerrel tolta el: a lengyel Kresyből, a lengyel Erdélyből. Ez ma Ukrajna, s Zagajewski élményei kényszer-szülőföldhöz, a sziléziai Gliwicéhez rögződtek. Egy szülőföldhöz, ahol a gyerek még úgy vélte: valahol a villamos végállomásán megtudja az élet értelmét, de szomorúan kellett ráébrednie: itt is ugyanazok a szereplők, a villamosvezető s az öregasszonyok, s bizony egy hang sem hallatszik a lényegről.  A költő versei talán ezért is oly fátyolosak, szomorkásak, ám mindezek után mindig ott van valahol a fény, amely egyik legismertebb verse szerint:

 

 

E hangulatot fokozta a második díjazott, Orbán János Dénes, aki a Filius Ursae-díjat vehette át, mint az a költő, aki továbbgondolta a Janus Pannonius-életmű valamely motívumát: az ő esetében ez Janusnak a teljes költői koncepciója, amelyet átköltéseiben a mai fiatalság számára ültet modern versnyelvre. 

A kancsókba közben ömlött a bor – mint Zagajewski versében –, s a völgy lassan feloldódott, emlék lett, mert buszunk a Siklósi vár alá hozott vissza. 

Olyan volt, mint egy álom, s még inkább az, hogy ébredéskor, amikor kukorékolt a kakas – akár háromszor is, ha jól számoltam –, senki sem támadt fel, hanem végleg elment az áram a modern csodahotelből. Sötétben, vészlámpák fényénél mehettünk a földszintre, nem működött egy kávéfőző automata sem, s csak egy menekülőajtón hagyhattuk el az épületet. 

Óh, elektronikus álom, jövendő emberiség, lám, mily törékeny az egész! De jó, hogy a díjazott kötete már kinyomtatva vár, s nem kell üzemzavar miatt lemondani a pécsi ünnepséget is! 

A dóm altemplomában koszorúztunk, magunkban emlékezve szegény Janus idetemetésének gyötrelmes Odüsszeiáját, majd Csontváry képei előtt, a nevét viselő múzeumban történt meg a díj hivatalos átadása. Zagajewski, aki egy verse szerint az őszi esők szépségét többre tartja, mint a különféle díjakat és a sikert, most különösen meghatott volt, s 1956-os emlékeit idézte fel, amikor először tudta meg, hogy létezik Magyarország, s léteznek emberek, akik fegyvert fognak az oroszok ellen, akkor is, ha ez a harc reménytelennek látszik. Ezekben az emberekben ugyanúgy égett az a fény, amelyik az ő verseiből ragyog, s ez ragyog – tehetjük hozzá – Janus Pannonius verseiből is. 

Ezt a fényt láthattuk azokban a föld alól kiásott katakombákban is, ahonnan útnak indultunk Budapest felé.

 

                                                                             Mandics György

 

Dorin Tudoran (zsűritag), Adam Zagajewski, Szőcs Géza és Tomaso Kemény (zsűritag) a pécsi díjátadón  

 

 

Pénteken átadták Pécsett, majd megünnepelték Budapesten az idén 5. évfordulójához érkezett Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat, valamint kihirdették a műfordítói díjak nyerteseit is. Az ünnepség különleges koncerttel zárult.

 

Adam Zagajewski az egyik legrangosabb kortárs alkotó 

 

 

Akik részt vettek pénteken a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj átadásán Pécsett, már délelőtt megtudhatták a kitüntetett szerző nevét: a rangos elismerést idén Adam Zagajewski lengyel költőnek ítélték oda. De az sem maradt le a szellemi élményekről, aki csak este, Budapesten tudott csatlakozni az ünneplőkhöz, sőt: páratlan élményben lehetett része a Petőfi Irodalmi Múzeumban, pontosabban a Károlyi Étteremben, hiszen egy csodás versenyzongorának köszönhetően az utolsó pillanatban megváltozott a helyszín. Mielőtt felfedjük, hogy ez miként lehetséges, néhány szó a lengyel alkotóról.

 

A különleges hangszer és rajta a Janus Pannonius-szobrocska

Adam Zagajewski a második világháború befejezésének évében született Lwówban. Költő, esszéista, az egyik legrangosabb kortárs alkotó, az irodalmi Nobel-díj várományosa. A krakkói Jagelló Egyetem filozófia szakán végzett, az úgynevezett Új Hullám, másképpen a ’68-asok költőnemzedékének vezéralakja lett. 1982-ben Franciaországba emigrált, 2002 nyarán visszaköltözött Krakkóba. Az ezredfordulótól tavaszonként a Houstoni Egyetem vendégprofesszora. Művei franciául és angolul is megjelennek. A szeptember 11-i terrortámadást követően a New Yorker hetilap a címoldalon Zagajewski egyik versét közölte. Válogatott verseinek magyar nyelvű kötete Bármi is történt címmel 2004-ben jelent meg az Orpheusz Kiadónál, Zsille Gábor fordításában. 

Adam Zagajewski és Zsille Gábor felolvasása

A Károlyi Étteremben rendezett esten már azt a különösen szép kiállítású verseskötetet is kezünkbe vehettük, amely az ünnepi alkalomra jelent meg A veled hallgatott zene címmel, a PEN Club kiadványaként. A költő verseit Zsille Gábor válogatta és szerkesztette. Mielőtt meghallgathattunk volna néhány költeményt, a fordító megvallotta: tizenöt éve vár erre a pillanatra, hogy Adam Zagajewskivel kiállhasson a magyar közönség elé. „Nagy esemény ez Budapest életében” – fogalmazott Zsille, majd lengyelül és magyarul is meghallgathattuk a Verseny és A költészet a ragyogás keresése című műveket. Szemlátomást Zagajewski is boldogan lépett a pódiumra, felolvasása a gyakorlott előadó rutinjáról árulkodott.  Kondákor Zsófia színművész a Próbáld magasztalni a sebzett virágot és az Ébredj című költeményeket mondta el a kötetből.

Ám Zagajewski díja mellett gazdára talált a Janus Pannonius Műfordítói Díj és a Műfordítói Életműdíj is. Mint Szőcs Géza, a Magyar Pen Club elnöke elmondta a díj történetéről: néhány évvel ezelőtt kereste meg őt még államtitkári minőségében egy műfordítói küldöttség azzal, hogy nincs rangos műfordítói díja az országnak. Holott nemzeti büszkeségünk – folytatta Szőcs –, milyen remekművekben szólalnak meg magyarul a világirodalom nagyságai, sokszor öt-hat egymással vetekedő, lenyűgöző alkotásban. „A nagydíj árnyékában tehát létrehoztuk a műfordítói díjakat is” – idézte fel Szőcs Géza az éppen öt évvel ezelőtt alapított elismerés kezdeteit, majd kihirdette a Műfordítói Életműdíj idei jutalmazottját: Sohár Pált. 

Sohár Pál nemcsak műfordító, költő is

Az Egyesült Államokban élő Sohár Pált már jól ismerhetik az Irodalmi Jelen olvasói: rendszeresen közöljük verseit, magyar nyelvű műfordításait (legutóbb például Alan Britt és Michael Foldes költeményeiből), de munkássága a „másik irányban” is kiemelkedő: magyar klasszikusokat ültet át angol nyelvre. Hogy ez utóbbit milyen virtuozitással műveli, abból ízelítőt is kaphattunk az esten egy kis játék erejéig: Sohár felolvasta angolul az általa átültetett műveket, és a közönség kitalálhatta, mely magyar klasszikusról van szó. A művek lejtéséből – melyet Sohár kiválóan érzékeltett felolvasásában – még az angolul alig tudók is könnyen ráismerhettek A vár fehér asszonyára Adytól, és a Tiszta szívvel soraira József Attilától. De Sohár Pál saját költészetébe is belehallgathattunk, hiszen felolvasta azt az angol nyelvű költeményét (Two minutes), amellyel be szokott mutatkozni Amerikában – ahogy ő fogalmazott tréfásan: a „signature-” avagy „fingerprint”-poemjét. 

Szőcs Géza átadja Sohár Pálnak a Műfordítói Életműdíjat

A Műfordítói Díj nyertesének felkonferálása előtt Szőcs Géza elmondta: az életműdíj elnyerésének feltétele a betöltött 80. életév – „már alig várjuk, hogy átadhassuk Tandori Dezsőnek”, utalt Szőcs a két év múlva esedékes kerek születésnapra. Ezután Kodolányi Gyulát szólította a pódiumra az elnök, aki „hatalmas szellemi teljesítményt nyújt az angolszász líra átültetésében” – laudálta Szőcs Géza a díjazottat. Kodolányi műfordítói munkásságába Robert Duncan és Wallace Stevens versein keresztül kaptunk egy kis betekintést: Kodolányi angolul, Kondákor Zsófia magyarul adta elő A vers épülete és a Mindenütt január című költeményeket. „Mindenütt január. Az ég kemény. / Jégbe zárva a szárak. // S e félszeg zizzenésekből, / Ebből a magányból, egy szótag // Zendíti fel merő ürességét, / Télhang ádáz kongását” – szóltak a Mindenütt január érzékletes sorai. 

Kodolányi Gyula és Kondákor Zsófia a költő versfordításaiból mutattak be egy összeállítást

 Kodolányi Gyula átveszi Szőcs Gézától a Műfordítói Díjat

A költészetben rejlő zenei élményt valódi koncertcsemege követte: a szünet után (a kivetítőn ezalatt a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj tavalyi átadójának pillanatai peregtek) szerepet kapott az a híres versenyzongora, amely nem is fért be a Károlyi Palota dísztermébe (ezt utólag E. Csorba Csilla igazgatótól tudtuk meg), hanem az étterem szélesebb ajtaját követelte ki magának. A nevezetes „csodazongorát” Szőcs Géza egyszerre futurisztikus és anakronisztikus alkotásként jellemezte, s mint elmondta: a tavalyi világkiállítás legsikeresebb tárgya volt, nemcsak a magyar pavilonban, de valamennyi kiállított alkotás közül. (Ha a látványt össze kellene vetnünk a klasszikus zongoráéval, leginkább egy klasszikus Ford T-modellt és egy mai versenyautót képzeljünk el egymás mellett.) E csillogó fekete csodát megálmodója, Bogányi Gergely zongoraművész szólaltatta meg – október 7 lévén – elsőként Liszt Ferencnek az aradi vértanúk emlékére komponált Funérailles című művével. Második darabként pedig természetesen lengyel szerző alkotása csendült fel: Chopin G-moll balladája töltötte be a termet. A koncert második részében Kele Brigitta és Molnár Levente énekesek feledhetetlenül életteli műsorukkal változtatták operaszínpaddá a kis éttermi pódiumot: az előadott áriákban szinte életre keltek maguk a nagyszabású művek is, melyeket a közönség igazi ovációval – sokan állva tapsoltak – ünnepelt. A művészeket Falvai Katalin kísérte zongorán. 

Bogányi Gergely, a zongora virtuóza

 Kele Brigitta és Molnár Levente mindketten erdélyi művészek, rendszeresen fellépnek a Metropolitanben is

 Az események azonban a péntek estével sem értek véget: az ötéves Janus Pannonius Költészeti Nagydíj „dédatyjaként” 90. születésnapját ünnepli a Magyar Pen Club, és szombaton ezzel az eseménnyel folytatódik a programsorozat.

 

                                                                                              Szöveg és fotók: Laik Eszter

Adam Zagajewski átveszi Szőcs Gézától a Költészeti Nagydíjat