Irodalmi Jelen

Kereszt a sziklán

2017. április. 14. - 11:27

Kereszt a sziklán

VENANTIUS FORTUNATUS (536–610)

A szent keresztről

Királyi zászló jár elöl,

Keresztfa titka tündököl,

Melyen az élet halni szállt

S megtörte holta a halált.

Kegyetlen lándzsa verte át

Gonosz vasával oldalát.

S mely szennyet, vétket eltörölt:

Belőle vér és víz ömölt.

Az ősi jóslat itt betelt,

Mit a hű Dávid énekelt:

„Az Úr – halljátok, nemzetek! –

Kereszten trónol köztetek“.

Rajtad tündöklik, drága fa,

Királyi vérnek bíbora.

Ó választott jeles faág,

Ki szent testét karoltad át.

Világ üdvének zálogát

Te hordoztad, te boldog ág.

Az ellenség ártó fejét

Megváltónk rajtad zúzta szét.

Kereszt, üdvözlégy, egy remény,

A szenvedés ez ünnepén.

Kérünk, kegyelmet adj nekünk,

Add vétkünkért vezeklenünk.

Szentháromság, dicsérjenek,

Üdvösség kútja mindenek.

Legyen győzelmünk, add meg ezt,

Adiadalmas szent kereszt.

SÍK SÁNDOR fordítása

MIHAIL LERMONTOV (1814–1841)

Kereszt a sziklán

Kaukázusi bérc tetején, hova csak
a pusztai héja találhat utat,
egy vén fakereszt szuvasul, feketül,
szél gyötri, eső veri szüntelenül.

Már nyomtalanul nagy idő tovaszállt,
mióta így őrzi a puszta határt,
mint égre emelt kar a szikla felett,
nyújtózik, elérni a fellegeket.

Feljutni csak egyszer a szirtre! Imát
zokogni, mely égve az égre kiált,
ledobni a létet a láncaival,
repülni veled, komor éji vihar!

LATOR LÁSZLÓ fordítása

ADY ENDRE

Krisztus-kereszt az erdőn

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Húsz éve elmult s gondolatban
Ott röpül a szánom az éjben
S amit akkor elmulasztottam,
Megemelem kalapom mélyen.
Ott röpül a szánom az éjben.

REMÉNYIK SÁNDOR (1890–1941)

Havasi feszület

Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Távolról a sötét fenyők:
Titoktudó konok erők
Feléje gyökeret eresztnek.
És ölelik a föld alatt.
Így rejtik el imádatuk.

Olyan szép itt és oly szabad!
Alatta kanyarog az út
És még mélyebben a patak.

Szent arcán kín – s örök remény.
A zúgó vízbe letekint, –
S mosolyg a vad patak dühén.

SÍK SÁNDOR (1889–1963)

Jézus és a kereszt

Akkor felemelék a keresztet a poroszlók.
És tompán megzördültek a hosszú nagy szegek.
Odalépett. Szemében két csillag remegett.
S az ostor izzó csókja szent vállain piroslott.

Vöröslő fény világolt a Koponyák hegyén,
Az égen torlódtak fekete fellegek.
Már vijjogott a szél, a föld már reszketett.
És recsegett a kárpit a templom rejtekén.

A palota előtt kiáltozott rekedten
A hullámzó tömeg ... kis szegény emberek.
A lét örök forgása egy percre megmeredt
S némán egymásra néztek: Krisztus és a kereszt ketten.

Nagy ismeretlen tűzzel a lét új titka rezgett
Ama szemben és arcon s a töviskoszorún,
És karjait kitárta, szelíden, szomorún,
És magához ölelte a rettentő keresztet.