Pimasz prófétából személyi sámán

„Látszólag Jónás Tamás, a József Attila-díjon kívül szinte minden más, fiatal költőknek adható elismerést bezsebelő alkotó is alkalmazkodott a könyvtárgy könnyedséghez, hiszen a Törzs többnyire a vázlatosság, a játékosság, a stílusgyakorlatszerűség benyomását keltheti az életművét követő törzsközönségben, amelyhez jómagam is tartozom.” – Boldog Zoltán írt a verseskötetről.

Látszólag Jónás Tamás, a József Attila-díjon kívül szinte minden más, fiatal költőknek adható elismerést bezsebelő alkotó is alkalmazkodott a könyvtárgy könnyedséghez, hiszen a Törzs többnyire a vázlatosság, a játékosság, a stílusgyakorlatszerűség benyomását keltheti az életművét követő törzsközönségben, amelyhez jómagam is tartozom. Az előbbi kategóriák nem minősítő jellegűek, főleg nem negatív értékítéletek. Egyszerűen arról van szó, mint az impresszionista festészetnél, a pillanat, a hangulat, a viszonylagos kidolgozatlanság kezd poétikaként működni nála. Versei néha rövid bölcsességekké, aforizmákká válnak, a Törzs valahol a füves könyv és a l’art pour l’art között mozog.

Jól csomagolt bölcsességekre szükség van, főleg, ha az egyik fiának dedikálja a kötetét a költő, mint jelen esetben Jónás Tamás. Az olvasó így az apa–fiú párbeszédbe hallgathat bele, egy törzsi rítus, férfivá avatási szertartás részesévé válik:

„Összevegyülnek az évek,
Nem fénylik fel az aranyszál.
Jó vagy cseppnyi reménynek,
Megvénülni maradtál.
Felreped, íme, az égbolt:
Hullik a múltad a sárba.
Számít már, ami rég volt szép,
Rád számít, az apára.”

(A pára)

A fenti idézetből is látszik, hogy a Verlaine által gyilkosnak nevezett csattanó nagy úr Jónás Tamásnál. Költészete egyszerre modern és jólesően ódivatú, műhelyében úgy érezhetjük magunkat, mintha Weöres Sándor Rongyszőnyegében lapozgatnánk. Az antikvitástól kezdve a Biblián át a 21. századi életérzésig mindent megtaláltunk ebben a félszáz oldalnyi kötetben:

„Algoritmusok most mit sem érnek,
Eltévedtem, kiáltom meztelen.
Zavarnak ezek a 10-20 wattos fények.
Telefoncsörgés értekezleten.
 

Éhes vagyok, de nincsen kedvem nyelni.
Kedves vagyok, de teltségem tunyít.
Az ügy, magyarázom, alkalmi, szerelmi.
S nézem rajtad a tőled üres bugyit.”

(Űrkorszak)

Jónás Tamás költészete azonban megtartotta azt a korábbi erősségét, ahogy a hagyománnyal, főként a lírai és a vallási tradícióval bánik. Kiemeli belőle, ami fontos számára, és saját arcára formálja, áthangszereli, újraértelmezi. Lendületét akkor sem veszti el, amikor a teremtéstörténetet meséli újra:

Megteremtette akkor az embert,
nyugtalan-reménytelen szívűt,
legyen, aki túléli és, ha kell,
legyen, aki számontartja őt.
S látta, hogy magányos úgy az ember,
elpusztíthatja a szenvedés –
növényt, állatot és vizet teremtett,
és látta, hogy még ez is mind kevés.
Az ember szeme csukva volt a Földön,
mint sebesült, ki tüdőlövést kapott,
csak hörgött, szája habzott, és vonaglott –
és ő fölé rakott Holdat és Napot.
Megmozdult az ember, szíve dobbant,
remegő teste feltápászkodott,
sírni kezdett, hangosan zokogni,
sírt hat éjszakát és hat napot.
A hetedik nap megvigasztalódott,
eldőlt egy ifjú almafa alatt,
aludni kezdett, súlyos, néma álma
teremtője előtt titok maradt.
Az vihart küldött rá, de fel nem ébredt,
Nappal hiába szárította ki,
vadállat testét fel hiába tépte,
nem hagyta titokzatos álmait.
Az Úr attól tartott, hogy már nem élő,
és megpróbálta visszacsalni őt,
fejéről hajszálat tépett, s teremtett
kívánatos, kíváncsi gyenge nőt.
És felébredt az ember, látta mását,
és átkarolta, vele vacogott.
Átkozódni kezdtek, és estére
elhagyták a paradicsomot.

(Genezis)

A Genezis a kötet legnagyobb dobása, amely új színben tünteti föl ember és Isten, férfi és nő viszonyát. A Jónás Tamásra korábban is jellemző pimasz prófétaság kiemeli a Törzs ezen darabját a stílusgyakorlatok közül, és 2016 legtartósabb verstermésévé avatja a művet. A Hagyomány zongora metaforája pedig éppen arra reflektál, amit a költő többek között a Bibliával is művel: újra megszólaltatja. Az említett vers ezzel párhuzamosan a tradíció rétegzettségére is figyelmeztet:

Mit tagadjam? Kocsma vagyok.
Füstös mind a két szemem.
Magyar. Cigány. Ki tudja, mi.
Értelem és érzelem. 

Húros ütőhangszer vagyok.
Én vagyok a zongora.
Ütik-verik, mégis muszáj
szépen megszólalnia.

(Hagyomány)

A költő saját múltját is a hagyomány rétegzett, újra megszólaltatandó darabjának tartja. A Törzs középpontjában, a címadó versben egy családi fénykép kommentárjával találkozunk. Az azon lévő „háromszemnyi fénysugár” átjáróként működik a múltba, mint ahogy a költő gyermekének és a családtaggá emelt olvasónak is ilyen fogódzót jelenthet maga a kötet. Így válik eggyé személyes történelem, irodalmi és zsidó-keresztény-(cigány) hagyomány, s így lesz lépésről lépésre a Genezis pimasz prófétájából sámán. Személyi sámán, aki tanítja törzsének tagjait, hiszen a lírát olvasók tábora lassan külön mikroközösséget alkot a nemzeten belül. A vékony könyv a férfivá válás segédanyagán kívül beavatási szertatás a líra olvasásába, változatos törzsanyag, amelynek oktató szándéka néhol egyértelművé válik (például a Tanítások figyelmetleneknek vagy a Ne mondj le semmiről címűben).

Az irodalmi hagyomány újraértelmezése során ezúttal Jékely Zoltán kap külön verset, akinek kapcsán a Dobókockacukor megidézi Dsida Jenőt, József Attilát és Berzsenyi Dánielt is. A tradíciónak ezt a rétegét Jónás Tamás jelen esetben arra használja, hogy levonja a saját korára vonatkozó közéleti következtetéseket:

„Sok mindent nem merek kimondani.
Félő, hogy nem fogják meghallani.
Március 14. 15. 19.
Hazámban a kegyenc, a fegyenc és a lelenc
túl sok ma. Mindenre vigyázni kell.
Bajba jut ma is, ki jól énekel.” 

(Dobókockacukor)

Jónás Tamás kötete tavasztól tavaszig tart (a Régi tavaszi éntől a Tavaszi anzikszig), tehát 49 oldalban egy kozmikus, lírai évet élhetünk át. Az olvasás során érdemes figyelni arra, hogy személyi sámánunk hangja elég karizmatikus, megigéző. Ha nem vigyázunk, egy-egy sor még kamaszok kezére tetoválva jön velünk szembe (nagy divat ez manapság), de az még valószínűbb, hogy agyunkba is elég mélyen bevési magát.

Jónás Tamás: Törzs. Magvető, 2016.