Költőnek lenni rock and roll, prózaírónak kínszenvedés
Költőnek lenni rock and roll, prózaírónak kínszenvedés
Egy kortárs prózaíró kesergője
Volt egyszer egy novellista,
a 2000-es évek elején Kolozsvárosban
tűnt fel először az irodalmi pályán
Arról, hogy milyen nehéz című könyvével,
vették, mint a cukrot,
olvasói igény mutatkozott az utánnyomásra,
hiába rejtették el a hátsó sorba
szemérmesebb könyvesboltok eladói,
folyton elő kellett onnan keresni,
s nem a borítóra rajzolt női testrészek végett,
mi tagadás, kissé pikáns lett ama koperta,
de hát a témához igazodott,
nincs semmi bűne az ártatlan grafikusnak,
ő csak tette a dolgát, s megmutatta,
milyen az, ha az író
alaposan bevacsorázott erotikából,
s úgy érzi, termékenysége eme vonalon
okvetlen meg kell mutatkozzon
mindenféle pajzán iromány által.
A nem túl magas, rendkívül rokonszenves író,
aki magát gyakran beleírja műveibe,
azóta olyan karakterekre lelt, mint Sebestyén, a bérolvasó,
na meg a Személyi figyelő, akiből film is készült,
de értekezett a kávéfőző és kávéscsésze szerelméről,
a hivatalnoki lét keserveiről, az angol nyelvleckéről is,
s a Bulgakovban megállt egy szóra, hogy mindezt
nekünk László Nonó segédletével elmesélje.
Nonónak s Zsoltnak is minden bizonnyal az volt a célja,
kockásra nevesse az is a hasát, aki lusta tornaterembe járni,
súlyok helyett inkább kövér söröskancsókat emelget.
Elsőként a nevetés tárgyát képezték a misztikus kétezres évek,
amiről a sajtó is egyfolytában cikkez egy bizonyos új íróiskola kapcsán,
időutaztunk tehát az átkos kolozsvári sötétségbe,
mikor Bulgakov sem volt, csak egy Paraszt nevű kocsma,
ott szerkesztették lapot s egyéb kiadványt,
miután megunták a Cismigiu utca alagsorát
az akkori fiatal költők és írók,
Farkas Wellmann Endre,
Orbán János Dénes, a meghívott s még sokan mások.
Maga volt a dantei pokol, melynek bugyraiból
ilyen prózisták emelkedtek ki,
mint ez a Nagy Koppány Zsolt,
kit egyszer egy híres-neves szerkesztő
összetévesztett egy másik szemüveges,
rendkívül szimpatikus úriemberrel,
s meghívta felolvasásra Kolozsvárra,
s hogy rossz házszámnál kopogott,
onnan derült csak ki,
hozzátette, ne egyedül gyere,
hozzad magaddal Annát.
Mivel az írónak felesége Réka névre hallgat,
kissé zavarban volt, ki lehet Anna,
kutakodni kezdett a közeli s a távoli múltban,
meghányta-vetette magában a szerelmei sorát,
nagyon gondolkodott, volt-e hölgy, ki Anna névre hallgat,
de bárhogy törte fejét, onnan bizony ilyen nevű
múzsa elő nem bújt.
Nehéz az írósors, jaj de milyen nehéz,
kezdőként a Cismigiu utca alagsori szerkesztőségében
Nagy Koppány Zsolt élete s munkája egy lakban torzósodott,
ahol dolgozott, ott lakott, éjt nappallá téve szerkesztett, írt
szegény jobb sorsra érdemes lélek,
s a dívány, min aludt, nem volt más, mint
A vendégszerető avagy Szindbád Marienbadban tízezer példánya.
A legendás ezredfordulón abban az alagsori lakban formálódott a század,
az Előretolt Helyőrség híres-hírhedt hadteste,
hogy legyen most a szakmának kövér szidnivalója,
de hát ilyen ez a popszakma, nincs mit csinálni.
Néha írónk betér a könyvesboltokba saját könyvet venni,
ha a tiszteletpéldányok elfogynak, s mivel sokat nem adnak
ezek a zord kiadók, a vásárlás aktusa gyakran előfordul,
a barátok, a szakma, szomszéd nénik, múzsák,
szegény olvasók, kik lelkesek, de könyvet venni nincs mód,
semmi perc alatt elkel ingyen akárhányszáz példány.
Ilyeneket keres a boltban az író, mint például
díjnyertes Jozefát úr, avagy A regénykedés vagy a
Nem kell vala megvénülnöd 2.0 posztmodern regénye.
S mivel a könyv ára a portré alatt vala feltüntetve, mindig lebukik.
A kortárs író könyve vagy túl fent, vagy túl lent van a sorban,
a könyvraktárban legfelül, s a boltban legalul,
ilyen ádáz a magas irodalom polcrendbeli harca,
jaj, de nehéz, jaj de nagyon nehéz a prózaíró sora.
Költőnek lenni rock and roll, prózaírónak kínszenvedés,
csupa-csupa munka, semmi vagánykodás, csajozós óda,
mindig csak a szöszölés, az átkozott sziszifuszi mondat!
Az író hát megirigyli a poéta őrületét, lánggal égő lelkét,
epikusan ugyan, de elegáns felező tizenkettesben,
akárcsak Arany a Toldiját, megírja A családi pör költeményét,
s minő büszkeség, a poéziát le is hozzák,
nem másutt, mint a Kalligram súlyos rangú s nevű lapban.
A költő, aki úgy néz ki, mint egy prózaíró,
mert szemüveget visel a sok szöszölés miatt,
bemegy a helyi Tescóba, felvásárolná a tucatnyi lapot,
de kiderül, csak kettő van belőle.
Nemcsak az író, a folyóiratok sorsa sem könnyű manapság,
bezzeg a Blikkből, Népszavából, Magyar Időkből
van dögivel, kérem, pedig ha a magyar ember
kevesebb politikát, celebpletykát és több irodalmat olvasna,
meg nagyokat szerelmeskedne, sokkal jobb lenne a közérzete.
A Családi pör csak formailag hajaz Aranyra,
újságcikkből ihletődött, miben azt írták,
a strici viperával támadt a kliensre.
A Költő rendes prózaíró módra utánajárt a témának,
először beüté a keresőbe a híres-neves oldalt,
hol a rossz lányok keresik a szeretkezés kenyerit,
aztán meg is látogatá az gyönyört áruló poklot,
de szigorúan csak dokumentálódás végett.
(Itt a közönség kajánul felnevet,
hogy persze, persze, ne nézzük az olvasót hülyének.)
Míg versben nyolc szóban varázsolsz,
regényben kell vagy hatszáz vaskos oldal,
s akkor sem mindig jön össze,
a prózaíró sorsa nehéz, jaj, de nagyon nehéz.
Jozefát úrban, ki regénykedik,
éppen ezért sok a vendégszöveg,
a Nem kell vala megvénülnöd 2.0
pedig csúnya jövőt vizionál a 2000 előtt született nemzedéknek.
Írónk regényeit édesapja orvosi szobájának
szomszédságában írja,
ihletően hat rá a szobából kiszüremlő betegsikoltozás.
Hát csoda-e, ha a legutóbbi regényében
a hősök nem fognak megöregedni?!
Novellát, ha ír, csak határidőre,
szerkesztői drákó, felkérés kell ide, kérem,
nehéz, igen nehéz a szegény prózaíró sorsa.
Zsoltunk végérvényesen szakított régi nagy szerelmével,
a posztmodern regénnyel,
s immár új tűz ég szívében, Történetnek hívják,
vaskos regény készül, csak nem tudjuk, mikorra.
Egyelőre tanít ama sokat szidott íróiskolában,
s ha már rákérdeztek, elmondja,
miért nem aggályos sem erkölcsi, sem szakmai téren
ha fiatalok műhelymunkán vesznek részt kéthetente, havonta,
ennyi, semmi más ott egy oktató dolga.
Varga Melinda
