A döglött hal énekelni kezd

„A költő mindenesetre főpapja és egyszemélyes gyülekezete is ennek a kollázsoló/montázsoló igyekezetnek, és semmi jel nem mutat arra, hogy a jövőben be szeretné fejezni ez irányú aktivitását.” – Debreczeny György Fáj is meg nem is című kötetében Boldogh Dezső tett szellemi sétát.

Debreczeny György jelenleg a magyar nyelvterület valószínűleg egyik legkövetkezetesebb, leginkább a maga feje után járó költője. Művészetének alapvonásai valójában évek, évtizedek óta alig változnak, poézise maga az ős-új avantgárd, a szeretnivalóan elmés, nyakatekert és filozofikus szövegjátékok, az értelmezhetőség túlpartjára vetett, de áttetsző gondolatkristályokból építkező paradoxonok sorozata. Debreczeny szerény mester: nem tudni, van-e olvasótábora, esetleg valóban mesterként tekintenek-e rá ifjabb generációk tollforgatói, okoznak-e mostanában egyre szaporodó kötetei valamilyen feltűnést, hagynak-e maradandó nyomot az irodalmi közéletben. Nem fontos kérdések, és a költőt valószínűleg nem is érdekli műveinek sorsa, ő látható módon alkotásba feledkezik, pörgeti a szavakat az értelem határáig, továbbra is montázsokat csirizel, és örömet talál az effélében.

A Fáj is meg nem is első 60-80 oldala, azaz a kötet mintegy fele mi mással is kezdődhetne, mint ez utóbbi sorrakosgatások Debreczeny által meghonosított műfajának darabjaival, melyekről a korábbi könyveket értékelve sem tudtuk többnyire megállapítani, hol a helyük jelenleg az irodalomban. Nem mintha bármi probléma lenne létezésükkel, csak mivel a líra terepén ilyet senki nem csinál, nincs összehasonlítási lehetőségünk. A költő mindenesetre főpapja és egyszemélyes gyülekezete is ennek a kollázsoló/montázsoló igyekezetnek, és semmi jel nem mutat arra, hogy a jövőben be szeretné fejezni ez irányú aktivitását. Ami az új kötetben talán szokatlan lehet, hogy már címekből is készít keresztöltéssel átiratokat, pl. Nagy László esetében – Dőzsölő tűzciterák, vagy Weöres egysorosaihoz is hozzá mer nyúlni, és komplex Debreczeny-szövegeket alakít belőlük.

Csak liliomszörnye vagy magadnak.

A dal tojáséj.

Remetepehely.

Sugárbál.

Áldott a sírásó felesége.

Vajudik az árnyék a sötétségben.

Őrült lábunkat vinni.

Szemednek szegezett meztelenség.

Lehet, hogy ez már a szövegkollázsolás végpontja, vagy kezdete valami újnak. A tiszteletadás és tiszteletlenség közös műfaja tehát számos kortárs alkotó soraiban talál magára a kötet első felében, akik valószínűleg örülnek ennek a gesztusnak, mint ahogy feltehetően az olvasó is, de hogy a költő egyértelműen, az biztos.

A Fáj is meg nem is következő részeiben már az „igazán saját” művek következnek, és aki eddig figyelemmel kísérte Debreczeny pályafutását, az nem fog csalódni továbbra sem. A gyakran visszatérő döglött hal-motívum – Lao-Ce szerint ő az egyetlen lény, aki valóban képes együtt úszni az árral – sok fejtörést, intellektuális borzongást, ironikus csavart okoz az értő olvasónak. Legjobb, ha mi is csak sodortatunk a szövegek hullámain, hagyjuk magunkat a versekre, játsszon velünk a szerző, a végső megfejtés szándéka nélkül jöjjünk rá valami üzenetfélére a döglött halról szóló versek tanításai nyomán.

nyolc óra felé összekócolódik a kender

balsors akit döglött hal

képében zaklat

hogy boldog lehet aki zakkant

vagy nagy üdvtörténeti

lépésre szánja el magát

hisz fiatalon még olyan öreg az ember

fésülgetni a döglött háborút

(evés közben illetlenül)

Azért jók az efféle szövegelések, mert a költő egyre inkább úgy tesz, mintha értelem felett lebegő zen mesterek koanjait fordítaná le erre a kicsit tolnais és mai avantgárdszerű, de keresetlenül egyéni költői nyelvezetre, amely persze megszűri a maga olvasótáborát is. A penge élén (és annak is a szélén) vesz táncórákat az alkotó, családostul, mondatról mondatra új asszociációs láncolatokat kezd konokul mániákus motívumaival, melyek között a döglött kutya is megjelenik, már valódi buddhista fejtegetésekre késztetve a szemlélőt. A vers befogadója utótanulmányozás nélkül is megértheti a mű mondanivalóját, ahol a különféle szelek és állatok e bölcselet befogadásának képi szimbólumaiként segítik a tájékozódást. A költő később már tudományos álutazásokat tesz keleten, „szolgai módon írja át a kínai fordítási hibákat az ujgúr szövegekbe” – persze jótékony áthangolásai nélkül is érezzük a köteteken átívelő Debreczeny-líra lényegét:

a döglött kutyának nincs árnyéka

bár rá a szeretet árnya vetül

lehet-e igaz ismeret forrása

a döglött kutyáról való elmélkedés

a templom előtt

(naphosszat a templom előtt)

Hasonló, a keleti világra jellemző versek sokasága található a könyvben, a különösen sikerült próbálkozások közül érdemes megemlíteni a megkerülöm többször a tavat, az öleld át a hegyet és vidd vissza a tigrisbe és a holdfogyatkozás című alkotásokat.

A Fáj is meg nem is befejező része néhány mai korba visszahúzó, enyhe cinizmustól és némi öncélúságtól sem mentes, majd egyre rövidebb verseket tartalmaz, helyenként erősen ironikus modorban:

alulról szagolom a hidat

a vasszerkezetet

mivel ilyenkor télen

nincs még ibolya

és mert nem fából van a híd

(alulról szagolom)

A kötet jól illeszkedik a korábbiak közé, remek, felismerhetően sajátos stílusával, játékosságával és távol-keleti tájak felé is kitekintő elmés kísérleteivel. Bár minden Debreczeny-könyv sokszínű, ez a kötet kifejezetten nagy utat jár be, még akkor is, ha – csak csöndben jegyezzük meg – a „teljesen saját művek” egyértelmű számbeli fölényének még jobban örültünk volna. Megtörténhet, hogy a költő az egyre tömörebb kifejezésmódokra is nyitottá válik, tehát valószínűleg még sok újdonságot tartogat nekünk Debreczeny György művészete.

 Boldogh Dezső

Debreczeny György: Fáj is meg nem is. Syllabux, Budapest, 2016