Ugrás a tartalomra

 

Zsenik és szekértáborok – avagy a KMTG és az Irodalmi Jelen „ezer szálas kötődései”

írógép

 

Zsenik és szekértáborok

– avagy a KMTG és az Irodalmi Jelen „ezer szálas kötődései”–

 

Ahány szekértábor, annyi zseni” – fogalmazott Egyed Péter író, költő, filozófus Kolozsvárott az Álljunk meg egy szóra-esten, alighanem a legtalálóbban jellemezve a jelen irodalmi és kultúrpolitikai helyzetet.

Csak Erdélyben legalább három ilyen tábort lehetne körvonalazni a különféle szellemi műhelyek, alkotói habitusok, generációs csoportosulások mentén. Itthon ennél sokkal több van, és a délvidéki, kárpátaljai, felvidéki literátus körök ugyancsak kitermelik a maguk vezéregyéniségeit, akarva-akaratlan megalkotják kicsi kánonjukat, antológiákat, köteteket, folyóiratokat jelentetnek meg, megpróbálják kiépíteni holdudvarukat, ahol ők lehetnek a figyelem középpontjában. Ezen műhelyek, táborok között többé-kevésbé van átjárás, s mindnyájan a magyar irodalom részeként definiálnák magukat.

Elgondolkodtató viszont, hogy elbír-e ennyi zsenit egy ekkora irodalom. Szeretnék idealista lenni, és abban a vágyálomban ringatni magam, hogy minden kisebb és nagyobb zseninek és köré csoportosuló műhelynek akad elég olvasója.

Elképzelem, könyveket faló nemzet vagyunk, aggodalomra tehát semmi ok, a könyvesboltokból felvásárolják a folyóiratokat, s előfizetőik száma több tízezerrel nő, tömegesen kattintanak az irodalmi portálokra, Esterházy rajongótáborát meghazudtoló sorok kígyóznak majd a 2017-es Ünnepi Könyvhéten az összes kortárs irodalmat kínáló standnál, a klasszikus szépirodalmi kiadványokra pedig elő kell jegyezni. Akkor talán állami támogatásokra sem lenne szükség, eltartaná magát az irodalom. De az eddigi tapasztalataim, sajnos, nem ezt támasztják alá, a társadalom nagyon csekély részét érdekli a literatúra, kevesen olvasnak könyvet, többen néznek híradót, sportot, valóságshowt, szappanoperát.

Bár nem tartanám ördögtől valónak, ha irodalmi valóságshowt hozna tető alá valamelyik kereskedelmi tévécsatorna, bár az írók, költők műveire flashmobokkal, utcai performansszal is föl lehetne hívni a figyelmet, és számtalan más módja volna annak, hogy a szépirodalom bekerüljön a közélet, a társadalom vérkeringésébe, ne perifériája legyen, hanem centruma.

Érdemes lenne felmérést készíteni arról, hogy egy-egy zsenire és táborára hány olvasó jut, a célközönség, amelyet kiszúrt magának, valóban létezik-e, vagy csak vágyálom, délibáb. Manapság annyi irodalmi portál, folyóirat van, hogy az is jól tájékozott a kortárs literatúra főbb irányvonalairól, aki nem tud vagy nem akar költeni tucatnyi vers- és prózakötetre. Ez az állítás akkor is helytálló, ha néhány fontos műhely megszűnt az elmúlt évben. És akkor még nem említettem a slam poetryt, amely véleményem szerint a fiatalabb nemzedék ugródeszkája lehet afelé, hogy az irodalom szélesebb közönséget szólítson meg, s kinője magát a könyvek, folyóiratok, online portálok vonzásköréből, olyan tétel legyen, amelyre érdemes figyelni, áldozni. Kétségtelen, ha a különböző folyóiratokat böngésszük, virágzó kortárs irodalommal van dolgunk, ahol gombamód szaporodnak a költők, egyre több jó novellista bukkan fel, egyedi hangok, tehetségek mutatkoznak be. 

A folyóiratkiadásra, a fiatal írószervezetek tevékenységére viszont sajnos kevés anyagi támogatás jut, legalábbis nem annyi, amennyit szeretnének. Ezért érthető a felháborodás, az indulat, ha egy újonnan alakult szellemi műhely hathatós anyagi támogatást kap. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az ezt övező viták inkább személyeskedésbe torkollnak, mintsem építő jellegű kritikába, esetleg érdemi párbeszédbe.

Nemrég nagy port kavart az Előretolt Helyőrség Íróakadémia (Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.) megalakulása, pontosabban 150 millió forintos állami támogatása, amely karácsony környékén 400 millióval bővült. Az ügyről több cikk és interjú jelent meg, megosztotta a véleményeket – személyeskedést sem mellőző bejegyzésekkel – a közösségi médiában, illetve nyilvános szakmai vitát váltott ki az ELTE-n.

Mindenikre külön-külön nem kívánok kitérni, hiszen az irodalmi életben jártas olvasónak és szerzőnek ezek lassan annyira ismerősek, mint tévénézőnek a migránsokról szóló műsorok. Időközben az Előretolt Helyőrség Íróakadémia meghirdette programját, fölvette ösztöndíjasait, mentorait, tanárait, s abban, hogy mindez nem éppen úgy alakult, ahogy elképzelték, bizonyára nagy szerepe van a körülötte kialakult vitának is, hiszen ki szereti, ha sárral dobálják.

Ezért nem érzem jogosnak számon kérni azt, hogy kik az oktatók, a mentorok, és hogy mennyire kötődnek a valamikori helyőrséges, erdélyi csoportosuláshoz, hiszen ilyen puskaporos hangulatban természetesen csak azok vállalták a közreműködést, akik közelebbről ismerik az akadémia alapítóját és ötletgazdáját, Orbán János Dénest, korábban dolgoztak vele, pártfogásával jelentek meg köteteik, olvastak föl, működtettek Kolozsvárott és Székelyföldön különféle irodalmi műhelyeket. 

Aki pedig nem tartozik a Helyőrség vonzáskörébe, mégis beadta pályázatát, mentornak, oktatónak, diáknak jelentkezett, valamiért bizonyára fontosnak érezte, hogy ennek a csapatnak a tagja legyen. Ahogy Kolozsvárott az Erdélyi Híradó szerzőjének, helyőrségesnek, Méhes György-debütdíjasnak lenni fiatal költőként rang, vagy Budapesten a Telep-csoporthoz tartozni sokat jelentett, úgy valószínűleg az újonnan megalakult akadémia palánta-státusa sem csak egy ösztöndíjjal járó kötelezettség.

Ebben a szekértáborban más zsenik vannak, mint a JAK vagy a FISZ szekértáborában, a hathatós támogatás viszont senkiből sem fog Dantét faragni. Ahhoz, hogy kiemelkedjék a kortárs szépirodalmi préri mezőnyéből, sokat kell dolgoznia, és ez csak a legerősebb, a legjobb, vagy a magát legügyesebben menedzselő költőnek, írónak sikerül. Biztos vagyok abban, hogy a fiatalokért dolgozó három szellemi műhely közös erővel jobbat, szebbet tudott volna kihozni, de ha az egyeztetési kísérlet, a kommunikáció sárdobálással, szakmai kompetenciák felül- és alulbírálásával kezdődik, akkor természetes, hogy csak indulat, személyeskedés lesz az eredménye. A miért „ti” és miért nem „mi”, mi jogon kaptok ilyen nagyságú támogatást „ti”, és „mi” nem, semmit sem old meg. Nem kiabálnunk kell egymásra, politikai erők csalafintaságát, turpisságát látni minden mögött, hanem szót kéne érteni, meg kéne egyezni, egymás bizalmába kéne férkőzni, megtalálni a közös utat, lehetőségeket.

Szerkesztőként sokat teszek a fiatal irodalomért, örömömet leginkább a pályakezdő tehetségek kéziratainak gondozásában lelem, és bár nem kapok érte hathatós ösztöndíjat, és nem vagyok tagja a fent említett három szellemi műhely egyikének sem, figyelemmel kísérem mindhármuk tevékenységét. Az íróakadémia néhány hozzám eljutott növendéke meggyőzött arról, hogy tehetséges emberekkel dolgoznak itt is, és ezek a fiatalok megérdemlik az odafigyelést a szakma és a szekértáborok másként gondolkodó szereplőitől is.

Krusovszky Dénes cikkének ama szegmense, hogy ezek a diákok – úgynevezett „palánták” –  csupán a Magyar Naplóban mutatkoztak volna be, nem felel meg a valóságnak. Többen megkerestek kézirattal, a beküldött írások közül néhány szerzőtől hoztunk is, és olyan is volt, akit visszautasítottunk.

A nálunk megjelent publikációk:  

Az életem egy névutó – Bék Timur versei a Debütben

Világtalan csavargó – Karkó Ádám versei a Debütben

Az időutazás kérdései – Csornyij Dávid verse a Debütben

Tökéletes gyilkosság – Shrek Tímea novellái a Debütben

 

S bár „ezer szállal kötődik az Irodalmi Jelen” az OJD alapította akadémiához, érdekes módon senki sem fogalmazott meg felém olyan kérést, hogy őket okvetlenül meg kell jelentetni. Ennek ellenére ugyanolyan figyelmet, törődést és kritikai észrevételeket kaptak, mint azok a fiatalabb alkotók, akik másféle csoport, szervezet vonzáskörébe tartoznak, vagy éppen sehová.

Ezzel csupán föl szeretném hívni Krusovszky figyelmét arra, hogy írásában több tárgyi tévedés van, a „palánták” – legalábbis azok, akiket nyomon követtem – az Irodalmi Jelenen és Magyar Naplón kívül máshol is publikálnak, s ahogy minden más fiatal író-költő, ők is igyekeznek minél több helyen közölni. Abban sincs igaza, hogy még egy antológiát sem hozott össze a KMTG. December közepén napvilágot látott az Enumeráció című impozáns válogatás az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjainak alkotásaiból, a vaskos, 684 oldalas könyvet még csak átlapozgatni volt időm, mindenesetre néhány szöveg és Orbán János Dénes frappáns előszava meggyőzött arról, hogy érdemes időt fordítani a kiadványra.

Krusovszky Dénes cikkében az íróakadémia táboráról írt tudósításunkat hozza fel érvként arra, hogy mennyire szorosan kötődünk a KMTG-hez, és mint egyetlen cikket említi (valójában három tudósítás jelent meg…).

Krusovszky Dénes: 400 csapás – Az állami íróakadémia újabb millióiról

A költő bizonyára tudja, hogy a nyári irodalmi táborokról évek óta rendszeresen beszámolunk, s közülük a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szövetsége szervezte műhelyek kapják rendszerint a legnagyobb visszhangot. Tavaly nyáron sem maradt ki a JAK, a FISZ, az E-MIL, a Hajdúböszörményi Írótábor, a Turczi István szervezte balatonszemesi alkotótábor és a gyergyószárhegyi írótalálkozó, de még a Tokaji Írótábor sem. 

Beszámolóinkat az alábbi linkeken érhetik el:

FISZ-tábor:

Levelek a FISZ-táborból 1.

Levelek a FISZ-táborból 2.

Levelek a FISZ-táborból 3. – búcsú

JAK-tábor:

JAK-tábor íróportrékkal – Szőcs Petra képriportja

JAK-tábor a pillanatra hangolva – Szőcs Petra képriportja

Íróportrék a JAK-tábor zárónapjáról – Szőcs Petra képriportja

JAK-tábor nemzetközi irodalomra hangolva

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tábora:

A tábor, ahol büntetik a ragrímeket

Hajdúböszörményi Írótábor:

Lőwy Árpád, John Donne és Petri György a Hajdúböszörményi Írótábor második napján

Szociális líra, avantgárd interaktivitás, szabados slam

Bemelegítés InstaVerssel, Marno János és Papp-Für János költészetével

Szakmai tanulságok, kötettel és kötetlenül

Balatonszemesi Írótábor:

Parnasszus a Balaton partján

E-MIL-tábor:

Muzikalitás a kortárs irodalomban

Szárhegyi Írótalálkozó:

Női irodalom Gyergyószárhegyen

Tokaji Írótábor:

44. Tokaji Írótábor – 1956 a magyar művészetben – A mártír költő fénykörében

Ha arányaiban nézzük, akkor a két fiatal írószervezet irodalmi táboráról több anyagot közöltünk, mint az Előretolt Helyőrség Íróakadémia nyári, ugyancsak többnapos táboráról, amint az előző években is számos beszámolóban, videós anyagban adtunk hírt róluk. Ezer szállal kötődünk ezekhez a szervezetekhez is, kár is lenne tagadni! Meggyőződésem, hogy egy irodalmi lapnak kötelessége árnyaltan, kellő nyitottsággal kezelni a különféle műhelyek tevékenységét, és bemutatni, mennyire sokszínű a kortárs magyar irodalom.

Végső soron csupán azt szeretném tisztázni, hogy az Irodalmi Jelen nem az Előretolt Helyőrség Íróakadémia lapja, hanem egy független fórum, ahol Krusovszky Dénes verseskötetétől a JAKkendő-díjas Fekete Alfonzon, a Málik Roland-díjas Hegedüs Benjamin Jutason át Orbán János Dénes új regényéig és Janus Pannonius-átköltéséig pártpolitikai hovatartozástól, irodalmi szekértábortól függetlenül helyet kaphat bármi, ami a kortárs magyar szépirodalom része:

A sokféleség javítja a társadalom közérzetét

A mosolygó zsonglőr JAKkendője

Sok nem irodalmárt hidegen hagy a kortárs irodalom

Határeset – Hegedüs Benjámin Jutas verse

Látványos romlásnak nyoma sincs – szegedi Vitamin-beszélgetés Krusovszky Dénes Elromlani milyen című kötetéről

Lehet-e szűz szemmel nézni a Titanicot?

A díjátadó és a mítoszok

„Aki egyenarcú és szervilis, az nem is számít írónak”

Aki szétszeretkezte a transzszilván nyavalygást

Vers- és könyvtörténés – Orbán János Dénes: A Pannonius-projekt (2.)

Hátha egyre többen ráébrednek erre, s nem a hőbörgőkre, hanem azokra figyelnek, akik csatakiáltások nélkül teszik, amit egy irodalmi műhelynek természetéből adódóan tennie kell.

 

Varga Melinda

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.