Az ember nem adja kölcsön a barátját
Az ember nem adja kölcsön a barátját
Kassák Lajos, Kosztolányi szerelmei, megkapó Kolozsvár-történetek egy méltatlanul mellőzött prózaíró, Kolozsvári Papp László tollából, Csipike-mesesarok, kortárs és klasszikus könyvek, irodalmi folyóiratok garmadája, jó hangulat, vásárlókedv és napsütés – Varga Melinda képes beszámolója a hetedik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét nyitónapjáról.

Az Idea Könyvtér standjánál lelkes Irodalmi Jelen-olvasóra bukkantunk.

Az Irodalmi Jelen Könyvek is jelen voltak a könyvvásárban.

A bölcsész végzettségű közszereplők ünnepi beszédébe nem alszik bele a hallgatóság, tudnak frappánsan fogalmazni, tömörek és velősek lenni. Mile Lajos főkonzul fanatikus könyvbarát, megtudtuk, miért fontos számára a nyomtatott könyv, s miért idegenkedik az elektronikus olvasóktól. Hogy szereti telejegyzetelni a könyveket, és nem szívesen adja kölcsön azokat, hiszen az ember nem adja kölcsön a barátját.
Egyetértünk, a kölcsön adott "barátoknak" rendszerint nyoma vész.

Kántor Lajos a Kriterion Kiadó jelentőségét hangsúlyozta, kitért fontosabb kiadványaira, többek között a Kolozsvári Papp László emlékezete című kötetre, amelyet a nyitónapon mutattak be.

Kolozsvári Papp László életműve nagyon jelentékeny. Több más fontos könyv mellett a Holló úr, a Malomárok prózapoétikájára érdemes odafigyelnünk. A méltatlanul mellőzött prózaíróról sok izgalmas dolog hangzott el Demeter Zsuzsa és Kántor Lajos közreműködésével. Szarkasztikus humora páratlan a kortárs irodalomban, akárcsak Kolozsvár-történetei és a Kortársban publikált interjúsorozata.

Sánta Miriám és Balázs Imre József a könyvbemutatón

A hetvenes évek irodalma egyfajta hiányból, bizonytalanságból nőtt ki, Kolozsvári Papp László regényeire ez hangsúlyosan igaz. Orbán Gyöngyi is hozzászólt, aki esszét írt az író munkásságáról.

Kántor Lajos átadja a Kolozsvár Társaság díját H. Szabó Gyulának, a Kriterion igazgatójának.

A gólyalábas bohócok idén is a gyerekek kedvencei voltak.

Az olvasás jövője

Benedek Elek és Kányádi Sándor, az örök kedvencek

Fodor Sándorról se feledkezzünk meg, a Csipike-mesesarokban gyerekfoglalkozásokkal kedveskedtek a kicsiknek.

Mandics György Róvott múltunk című könyve keresett "portéka".

A kortárs erdélyi líra kiemelkedő darabjai az Idea-standnál, köztük a FISZ-Erdélyi Híradó friss kiadványai

A Könyvhét antikvárium részlege

A Fogoly utca egyik oldalán a könyvek, a másikon a kézműves áruk, népművészeti tárgyak "kínálták" magukat.

A bagoly mint a bölcsesség, a tudás jelképe

Kassák-performansz a Bulgakovban

Fiatal költők és prózisták a közönségben

Vass Csaba olvas fel.

Horváth Benji A ló meghal, a madarak kirepülnek című híres Kassák-verset angolul adta elő.

Fény derült André Ferenc zenei képességeire is: állítjuk, legalább olyan jól bánik a gitárral, mint a rímekkel és a szóviccekkel.

Kosztolányi Dezső szerelmeivel és kevésbé közismert verseivel ismerkedhettünk meg a Fogoly utcai színpadon. A költőt Gyabronka József, Radákovich Máriát Zsigmond Emőke, Harmos Ilonát pedig Kiss Mari alakította.

A Kolozsvári Magyar Opera gyermekkórusa

A közönségben a lelkes olvasók, na meg a sajtó képviselői, akik az egymásra szervezett programok dacára igyekeznek minden jelentősebb rendezvényről beszámolni.
Varga Melinda