Lincselés és magyar western
Egy már-már művészi véletlen során két hasonló témájú alkotás szinte egyszerre került a közönség elé – Závada Pál regénye és Török Ferenc filmje a történelemkönyvekből többnyire kimaradó fejezetet, a háború utáni pogromok drámáját dolgozza fel rendkívül izgalmasan. Az alkotókkal Valuska László beszélgetett a Hadik Irodalmi Brunch délelőttjén.
Mi sem alkalmasabb egy irodalmi brunch-ra, mint egy esős tavaszi délelőtt. Ez a breakfast és lunch szavak összevonásából született szalonműfaj a késő délelőtti időpontban rendezett társasági eseményeket jelöli. A Bookline szervezte beszélgetésből persze sokkal több lett, mint könnyed kávéházi csevej, de ezt már a téma és a résztvevők személye is előrevetítette. A Hadik barátságos terében mindehhez megvolt az otthonos hangulat: Závada Pál is kávét kortyolgatott, miközben Valuska László kérdezgette. Harmadik beszélgetőtársuk, Török Ferenc csak egy órával később futott be, de erre jó oka volt, és a közönség is elnézte neki a késést. Már csak kiváló filmje okán is, amelynek fotóit a kávéház galériáján állították ki – a fekete-fehér filmképek a magyar filmtörténet legnagyobb pillanatait idézhették fel a szemlélőben.
Závada Pál regénye, az Egy piaci nap 1946-ban játszódik, Török Ferenc frissen bemutatott filmje, az 1945 a címében jelölt évben. Hogy a vakvéletlen alakította-e így, hogy e két jelentős alkotás szinte egyszerre, mégis egymástól függetlenül született, arról szó esett a beszélgetés végén, addig is Závada Pál részletesen mesélt a regény születésének körülményeiről. Mindig azok felé az időszakok és témák felé fordul, magyarázta az író, ami válaszkeresésre sarkallja: ami fölött nem tud napirendre térni, ami nehéz, kínos, szégyenletes. Legyen ez a trianoni országvesztés, a két világháború közötti vagy azutáni Magyarország tragédiái, a veszteségek mindannyiunk veszteségei. „Többnyire hazugságokkal, önfelmentéssel súlyosbított ügyek ezek” – fogalmazott az író.
De hogyan jutott el a kunvadasi (a valóságban kunmadarasi) pogrom történetéhez? – firtatta Valuska a regény eredetét. Závada elmondta, korábban a Természetes fény című regényben tervezte megírni a tragikus történéseket, de abba a faluba, amelyet szülőhelyéről, Tótkomlósról mintázott meg (a regényben T.-ként szerepel) nem tudta volna beilleszteni a történet. „Nem azért, hogy a saját falumat védjem”, hangsúlyozta az író, sokkal inkább immanens dramaturgiai okok vezették rá, hogy egy külön kisregényben írja meg a piaci zsidólincselés történetét. Egyébként színdarabot is csinált belőle, azt jövőre mutatja be a Radnóti Színház. A témára sok-sok éve, még a Kulákprésre való készülés idején bukkant rá korabeli újságcikkekben, és megdöbbentő, mennyire ellentmondásos híradásokat közöltek arról, mi történt ’46 májusában Kunmadarason – aszerint, hogy melyik párt lapjában jelent meg a cikk.
Valuska László a regény és a film közös vonásaként emelte ki, hogy nem a „nagy” történelem, hanem a hétköznapok felől közelítenek ahhoz az időszakhoz, amelyet a történelemkönyvek vagy nem, vagy csupán néhány mondattal lekerekítve tárgyalnak. Mindkét mű a második világháború utáni pogromokat dolgozza fel, s hogy ez miért egyedi, arra szinte teljesen egybehangzó választ kaptunk Závadától és az időközben befutó Töröktől, aki nem hallhatta írókollégája okfejtését. A deportálások minden vidéki településen lezajlottak, országos törvény volt rá, magyarázta Závada Pál, ami viszont a háború után történt, esetleges és elszórt volt. Hogy társadalmilag miből áll elő egy ilyen lincseléshelyzet, az nagyon összetett, de – és innentől az író hangsúlyozta, hogy csak sejtéseket, megérzéseket fogalmaz meg, nem állításokat – valami köze lehet a tájhoz, a helyhez, a tradícióhoz. Karcag szomszédságában a mocsár, az égbe nyúló, hatalmas templomtorony szimbolikus értelmet nyertek számára, amiképp a betyárság, a kurucság, a szabadrablás hagyománya, a partiumi részek örökös harcainak tradíciója, az ilyen-olyan zászlók alá beállás és vonulás, úgy általában az erőszakos megélhetés formái.
Míg az állami gépezet segítségével, a szervezetten végrehajtott deportálásokról sok szó esik – vette át a szót Török Ferenc –, addig arról nagyon keveset tudunk, hogy 1945 után is sok helyen felléptek tevőlegesen a zsidók ellen. Valuska Gábor visszatért a beszélgetés felütéséhez, miszerint Török filmje a háború végével mintha valaminek a kezdetét, míg Závada regénye valaminek a lezáratlanságát mutatná be, s erre a rendező úgy reagált: inkább az új kezdet képtelenségét ragadja meg. Filmje a ’44-től ’48-ig terjedő időszak változásait sűríti be nagyon erősen három óra történéseibe, és ahogy Török hangsúlyozta a korszak tanulságaival kapcsolatban: megdöbbentő, hogy „perceken belül” el lehetett kábítani a társadalmat egy új, diktatórikus ideológiával. (Ennek a filmben szimbolikus alakja a szovjet teherautóra felkapaszkodó fiatalember, akinek szimpátiája egyértelmű.) Megoldás nincs, illetve az, hogy el kell menni innen, a faluból, s ezt a történetben a jegyző fia testesíti meg – mondta a rendező.
Míg az Egy piaci napban az emberek egy pillanat alatt közösséggé szerveződnek a lincselés okán, jegyezte meg Valuska László, addig az 1945-ben egy közösség bomlik fel, azáltal, hogy megjelenik a háború végén a faluban két zsidó, amitől a helybéliek halálra rémülnek: ezek visszajöttek. Tulajdonképpen a film egy stációval előbb tart, „abban még nem következik be, ami az én regényemben már igen” – mondta Závada Pál, megerősítve Török szavait, hogy a háromórányi történetbe bele van sűrítve nemcsak a múlt, de a szovjet rendszer jövőképe is, miként az egész ország konfliktuskészlete. A Szarvas József alakította karakter végül összeomlik a lelkifurdalás súlyától, és önkezével vet véget az életének – Závada egy árnyalattal erkölcsösebbnek érzi ezt a képet a valóságnál, illetve több ismerősétől is azt a reakciót hallotta: a korabeli magyar társadalom tragédiája épp az volt, hogy nem voltak ilyen figurák.
Török Ferenc az ellenkezőjével érvelt: ő több olyan kritikát kapott, hogy túlságosan gonosznak ábrázolja a magyarokat, akik ennél sokkal morálisabb lények. „Épp az volt a törekvésem, hogy ne fekete-fehéren mutassuk be a figurákat, hogy látszódjon, voltak itt tisztességes emberek is (a filmben Szarvas József és Tasnádi Bence alakítják őket), csak nagyon izoláltan” – fogalmazott a rendező. A film megszületésének történetéről elmondta: Szántó T. Gábor tízoldalas novellája már jóval korábban megszületett, ezt hosszas átírások követték az adaptáció során. Egy klasszikus párbajfilmet (ha tetszik, westernt) készítettek belőle – megérkezik két idegen, ebből kibomlik a konfliktus, majd a végén eljön a morális megtisztulás. A kiinduló novella a két ortodox zsidó szemszögéből beszéli el a történetet, a filmváltozat írása során fokozatosan került előtérbe a jegyző fia, majd a jegyző, a helyi „kiskirály”, akit Rudolf Péter formáz meg a vásznon parádésan. „2015 nyarán forgattuk le a filmet, Pali könyve 2016-ban jött ki. Sándor Pál mondta mindig, hogy nincsenek véletlenek” – idézte fel mesterét a rendező Török Ferenc, s ezt mindenki tetszése szerint továbbgondolhatta magában.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
