Ha visszatér a teremtés előtti rend – Géczi János versei
Ha visszatér a teremtés előtti rend
Géczi János versei
Történelem
Eljön a perc,
amikor az ember botként viselkedik
és az árnyéka mellé hever,
vagy mellé nyel, köhög
s úgy dicséri, mi gyerekként kedvence volt neki,
a végső falat mákos gubát.
Idővel ez is elérkezik,
ha visszatér a teremtés előtti rend
és dolog az árnyával összefekszik.
A tehénformájú üvegtartóban
a vaj megavasodik. A szag,
az a rettenetes illat, amely
a szerves anyag pusztulását kíséri,
nevéhez juttatja
a bevégzett időt.
Minden nap történelem.
Mi lenne, Uram?
Mi lenne, Uram?
Itt állok ezzel az irdatlan súllyal.
Mi ez, amely a testemben a kilókon kívülre rekedt?
Ahogyan átjársz rajtam, mint tekintet az űrön,
nevetni nem tudok a bénaságomon,
pedig tárgyára talált és láthatóvá tette azt.
Ügyefogyott és kompakt testtömeg?
Én? Minek?
Átpréselődni a dolgokon, mint a rácson,
egy darabot az egészből elvíve, a macska eloson.
Mi lenne, ha bottal ütnék reá?
Rázkódva húzódom fel a magasba,
mint a falak közrefogta levegő-oszlopban
a mesterművűre kovácsolt páternoszter.
Avagy az lenne a mélység?
Válaszolsz, Uram?
Betűk
A betűk szétesnek, miként a hasonlat,
ha rönkökre darabolták fel és mind az autók
platójára kerül. Idvezülten utaznak
a feltámadásba.
