Vargaváros – Fekete Vince versei
Fotó: Vass Tibor
Vargaváros
Fekete Vince versei
Nagytermészet
Az ötvenfokos szilvapálinka az istene, a paprikás
háziszalonna, a házikolbász s a lájbielőnyi flékeny
minden dolgok csimborasszója. Úgy tud enni,
inni, mulatni, hogy egy egész, nagyböjt utáni
csendőrkommandó megirigyelhetné. Dolgozni
is úgy, mint az állat, reggeltől estig, s ha kell,
éjszaka is, hogy miért?, hajtogatja: a semmiért.
Még a legmegátalkodottabb rosszakarója sem
mondhatja rá, hogy udvarias, előzékeny, kedves,
romantikus, kenyérre kenhető, vajlelkű, amolyan
nőknek való finom, fogyasztható valaki volna.
És nem mondhat senki semmit neki, amire bár
egyszer is, de helyeslően bólogatna, mert sértésnek
venné, s jaj annak, aki ilyenkor a szeme elé kerül!
Az asszony, a gyermekek nyilván szóba sem jöhetnek;
az ő véleményük nem jön számításba sem itt, sem
ott, sem máshol; sem kapun belül, sem azon kívül,
amíg bírja erővel, szusszal és főleg hangerővel;
mert megmutatná ő, hogy es kell aztot (bármit!)
megereszteni, hogy az úgy mennyen, ahogy kell!
Ahogy ő tudja, mondja, akarja, követeli...
Káromkodás káromkodást ér, úgy szórja, cifrázza,
hogy a néplelket vájkáló szakemberek naphosszat
jegyzetelhetnék a kacifántosnál kacifántosabb
rögtönzéseit. Mindent tud: mindent jobban tud;
s az ő szemében az akadémikus professzor is a
fejőlegény képességeinek szintjéig érhet csak fel. –
…………………………………………………….
Vallásos, csak templomba nem jár, mert ő akkor
is dolgozik, amikor más kikenve-kifenve elmegy a
vasárnapi szentmisére. Neki nincs, erre sincs ideje.
A feszültség feloldására hétvégeken belesír vagy
halkan belesóhajt az éjszakába, amikor késő éjjel, a
Csillagból hazafelé tapogatva, kérdezz-felelek alapon
a vándorfelhőkről, az ablak alatt síró akácról esik
szó a nótákban; de a székely sorsa is megemlítődik,
ami, nem lehet másmilyen, csakis szomorú. Előjönnek
még a doberdói nagy hegyek, elő az eresz alatti
fecskefészek, az én jó apámnál nincs jobb a világon
társaságában, majd mindenre ebben a hatalmas
világvégi keserűségben és szenvedésben meg árvaságban
és nehézségben felteszi a koronát a Margit híd alatti
csipkés kombiné. Lefekvés előtt, otthon, a széken ülve
sír még egyet a székely himnusz szavaira, szókapcsolataira.
Italt is követel még, köményest, me’ az is az istene, de a
vizespohár, a frissen sült flekken társaságában, csordulásig
töltve ott marad előtte, az asztalon – érintetlenül.
Panorámaablak
D…-Lexikon
A.
1.Tornaünnepély. Roller-, bicikli- és aszfaltrajzverseny. 2. A haza sólymainak
felavatása, pioníravatás, Megéneklünk Románia. 3. Négyszög, zászlófel-
húzás, plenáris ülés, agitációs brigád. 4.Kruja cigi, DS (Diákszivar);
kezdetnek Național és Mărășești a fiúvécében. 5. Lopva fekete-fehér szexképek
nézegetése az iskolakertben. 6. Téglával koptatott farmer, nyakba akasztható
golyóstoll, vetkőzős írószer… a fiúknak. 7. ABBÁ-s és BONEY M-es szatyrok.
„Abbás punga!”, „Gosztátos, pungás csürke!” 8. A legelső film a Május 1. moziban
Gojko Mitic-csel, a közép-európai indiánnal: a Vérszerződés. 9. Puişor és
Eugenia, Dextroza, keményítőből készült cukorka, Mentosan és kimérős fagyi.
10. Halva és házi csoki. 11. Sólymok lapja, Jóbarát és Ifjúmunkás. 12. Borogatás
és az S.O.S. rovatok a serdülők szexuális épülésére. 13. Kevin Keegan, a 70-es
évek végének focistája, és Thatcher asszony flottája a Falkland-szigetek körül.
14. Szécsi Pál és Neoton Família, Kis hajó az álmok tengerén és a Marathon. 15.
Queen, Edda, Szűcs Judit és Kovács Kati. 16. Fekete-fehér Venus tévé, Traviata
rádió, Fram hűtőszekrény, Vesta kályha, Ideal porszívó. 17. Szegény ember,
gazdag ember, Dallas, Poldark, Demelza, westernfilmek, Woody, a fakopáncs,
Telejurnal, Szívküldi, a Szabó család. 18. Köztelefon huszonöt banis érmével.
19. Vörös pionírnyakkendő, kék, sárga pionír rangfokozatok. 20. „Rossz
magaviselete miatt nem lesz az első körben pionír.” 21. Karszám, hajpánt,
nyakkendő, egyenruha és ellenőrző. 22. Négyszínű golyóstoll, töltőceruza
vastag grafit ceruzabéllel, a végén csavarható saját hegyező, illatosított kínai
radír. 23. Papírgyűjtés, vasgyűjtés. 24. Három lej fejenként az éhező afrikai
gyerekek megsegítésére. 25. Kék kínai mackónadrág és mackófelső. 26. Ci-
Co üdítő, Dero mosópor, Deval folyékony mosószer, Inka kávé, ORWO
magnószalag, Polimer kazetta, Majak, Kashtan és Tesla magnók.
B.
1.„Vegye mindig, ne csak néha, mert legjobb az Aréna.” (Szájvíz és fogkrém).
2. „A gyerekek szeretik az édességet. Az édesség fél egészség. A gyerekeknek
mindig a legjobb ajándék.” 3. „Minden életkorban tanulságos, szórakoztató,
nevelő hatású a televízió.” 4. „Ha hordozható rádiókészüléket vásárol, nemcsak
művelt és kellemes, hanem mindenüvé önnel tartó barátra tesz szert!”
1. Tülekedés a városi cipőüzlet előtt a fordított bőrből készült Clujana bakancsokért.
2. Sorban állás bársonynadrágért. 3.Tohani és Ukrajna kerékpár, utóbbi „pult
alatt”, félretéve az ismerősöknek. 4. Mobra motorkerékpár, Bucegi teherautó.
5. Írj húsz képeslapot, küldd el különböző címekre, hamarosan százat kapsz.
6. Szalvéta-, bélyeg- és cigisdoboz-gyűjtemények egy-egy értékes darabbal, pl.
a Bulgáriából hozott Rothmans-dobozzal. 7. Emlékes füzet, közepén színes
szívekbe beírt nevek és címek. Behajtott lapsarok, odaírva: titok.
1. Madaras Gábor és Cseh Judit nótái a rádióban és a falusi színpadon. Deres már a
határ… 2. Színes műanyag indiánok és műanyag cowboyok. 3. A hazalátogató
magyarországi rokonok ajándékai: golyós rágók, Rubik-kocka, Bábel torony,
Trapper farmer, Boci csoki, Amo szappan, Fecske cigaretta. 4. Hatlejes sör
(hálba) a korcsomában, a kockás műanyag abroszon az elmaradhatatlan, szürke,
darabos konyhasóval. 5. Kilenclejes Vin de masă bor, tizenkilenc lejes
negyedes rum a Felső boltból, Tamás bácsitól. 6. Népi bölcsesség: Sligovica,
ne taszigálj, kifizettelek! 7. A reklám az önkiszolgáló falán: fogyasszon óceáni
halat! 8. Az újságban a szokásos arc és a szokásos tartalom az első oldalakon. 9.
Erőteljes, hosszan tartó taps és éljenzés. 10. Ütemesen visszhangzik:
„Tiszteletünk, büszkeségünk...”, „Leszerelés, béke!”, 11. „A nagy lelkesedés
hangulatában, a párt körüli szilárd egység légkörében a jelenlevők helyükről
felállva hosszasan, perceken át éljeneznek.” 12. Munkanélküliek sorban, segélyért
a lap utolsó oldalán, alatta felirat: „A tőkés világ igazi arca!”
C.
1. Recsegő elemes rádió. 2. Áramszünetek, sorok, kvóták. 3. Árnyas esték, csatakos
kertek az ősz fátylaiba csavarva. 4. A téli napok szürke selyemfüggönyei.
5. Hamuval beszórt, átázott bakancsok, térdnél kiszakadt nadrágok, gázlámpa
fénye mögött bóbiskoló család. 6. Dicsőséges évtizedek pártunk főtitkárának
megválasztásától a nyolcvanas évek végéig. 7. Volt-napok, volt-évek
pillanatai, tárgyai, emlékei. 8. Boldog öntudatlanság. 10. Tépem a szirmokat.
Igen. Nem. Igen. Nem. 11. Hiányzik. 12. Nem hiányzik. 13. Hiányzik, nem
hiányzik. 14. HIÁNYZIK. 15. „Táváris ucsityelnyicá, já dákládüváju, nyiktó
nye átszutszvujet!”
Csúcsszakértők
1.
Kéj cikázik végig a testeden, amikor beilleszted a kulcsot a zárba; arcod
ragyog, szemed csillog, bőröd bizsereg, amikor belépsz a bolthajtásos
helyiségbe. Ötvenes, huszonötös korsókban fanyar borok sorakoznak
a masszív polcokon; illatos almák, sárguló körték a faládikókban;
gondosan újságpapírba csomagolt vagy homokba bújtatott kandi
zöldségek: sárgarépa, petrezselyem, zeller; hordónyi savanyú káposzta,
csábosan kínálkozó, kampókon lógó hagymakoszorúk; lomha
zsákokban szelíden pihenő krumpli. Kellemes levegő, télen meleg,
nyáron hűvös, enyhet adó.
Itt nincs feljelentés, besúgás, nincsenek faji, nemi, semmilyen
ellentétek; sem csaták, sem háborúk, sem merényletek. Itt nem fog az
átok, nincs harag, és nincsen haragos. Ide nem toppan be a milicista, a
postás, az elvtárs, a koromseprő; a családi seb itt begyógyul, a
horzsolódások eltűnnek, lekopnak; nem reszket a gyomor, nem fáj a fej.
Itt a hőmérő méri az időt, meg a szaporodó csikkek a konzerves dobozból
készült hamutartóban. Négy méterre a föld alatt, távol a város zajától,
a zűrzavartól már egyetlen árva villanyégő elég a boldogsághoz.
2.
Íme, kisebb imaház, kápolna, a lélek szigete, a megnyugvás oázisa. Itt
sem köt semmi a környező világhoz. Nincsenek indulatok, gerjedelmek;
sem félelem, sem fájdalom, csak ez a semmivel össze nem hasonlítható
állapot. Felnyúl a kéz, és tölt egy kortyot magának a kisüstiből; levesz
egy üveg szép, piros paradicsompaprikát, megnézegeti, gyönyörködik
benne; levág egy hüvelyknyi kolbászt, és ott, helyben, nagy élvezettel
megcsemegézi. Ez itt az ájer, a felszusszanás. Nincs az a közöny,
amit itt fel ne lehetne számolni. A szem sorra veszi a jobb és bal oldali
polcokat, megvizsgálja a befőtteket, a savanyúságokat, megnézegeti a
száradó kapor- és csombor-csokrokat, a szépen fehérlő ecetes tormákat,
a zöld uborkákat, piros paradicsompaprikákat. Gyönyörködik a sötét
trombitagombás, a sárga rókagombás vagy a fehér laskagombás
üvegekben. Akkurátusan megvizsgálja a pálinkás butykost, a hordóban
sárgára érett nedűt vagy a gyöngyöző Királyleánykát, és máris életmagra
kap, mintha az élet vizéből kortyintott volna egy felnőtt adagot. A kamrából
kijövet pedig úgy érzi magát, mint a hegedűvirtuóz koncert után: csöpögő
halántékkal lép ki a teremből: a négy húr s a négy fal között hagyta a lelkét...
3.
Különféle történetek kerengnek huhogó szellemekről, gyerekeket rémisztgető
bankákról, rézfaszú baglyokról. Amikor hideg estéken besüvít a szél a kéménybe,
olyankor jönnek elő, és ott táncolnak, futkosnak hajnalig. Mert ez a sejtelmesség,
a titokzatosság hona. Különben is hideg van, szél van, és sötét van, mint egy
gesztenyében. Ki az, aki jól érzi itt magát? Tán a koromseprő. Egy kihalásra ítélt
mesterség képviselője. Kihaló szerencsehozó. Csak az menjen fel, aki szereti a
magaslati levegőt, a széplélek, aki azt hiszi, hogy a szabadság levegője, a test
és lélek otthona és titkos szelencéje. Teregessen csak, hordja a nagy tál vizes ruhákat.
Mert nem üdül fel itt a lélek; és nem üdül fel a test. Nem kap itt új erőre; stressz nem
múlik el, inkább súlyosbodik. Mint a vinilből készült kabát: télen hideg, nyáron meleg.
Nyáron fő meg az ember, csorog róla a veríték, patakokat ver homloktól bokáig;
télen pedig ráfagy az egész szerelés; átfúj rajta a szél, bever a hó, jégcsapok lógnak
kívül-belül; jégfésűk, jégkefék borzolják, karmolják, kaparják testét-lelkét. A hőre
aztán lágyul, olyan lesz, mint a hígpalacsinta, mint Dalí lefolyó óráinak számlapjai.
A hidegre meg teljesen lefagy, széttörik, tönkremegy. Kinek lehet itt jó?
Ám ha valaki mégis úgy döntene, akkor menjen lehetőleg, amikor pattog a tetőn az
eső, amikor dobolnak az esőcseppek a cserepeken meg a bádogon. Csak az menjen,
akit elringat a természet csodálatos monotóniája. Aki szereti hallgatni az élet
egyhangú érverését. Aki örömét leli abban, ha eső után perceg a szú a fában, ha
másnak hallja a gurgulázó galambok hangját, másnak a madarak csivitelését, a szél
susogását, s aki úgy érzi magát ilyenkor, mint egy remete a világvégi alkonyatban.
Egyedül valami fölött, valami alatt. Lélekben ég és föld között.
Néptanács
Triptichon
1.
Azt mondja el az elvtárs, hogy mikor adott túl a biciklijén,
és mennyiért tette, me’ hogy azt nem szabadott volna,
me’ ugye, az is, ugye, államosítva volt, és hát ugye:
közvagyon. Mondja csak el szépen, sorjában, hogyan
is adott túl a kicsiny közösségünk számára különösen
értékes járművön, és azt is mesélje el, szépen, sorjában,
hogy miért épp egy szomszéd falusi kuláknak adta, és
hogy mi a véleménye arról, hogy ezután kitől fogják
majd kölcsön venni az elvtársak, amikor a községünkhöz
tartozó falvakba szeretnének meggyőző útra menni. Ezt
mondja meg nekünk az elvtárs, és ne félrebeszéljen meg
handabandázzon, me’ úgyis tudjuk mi, hogy honnan fú
a dörgés. Tudjuk mi, hogy ez állam elleni szervezkedés,
hogy ez egyszerűen, hogy is mondjuk, hogy érthető
legyen: szabotázs. Megszabotálta kis közösségünk lelkes
munkáját, megszabotálta a kollektívbe való belépést,
megszabotálta a meggyőzést. És lehet, hogy melege van az
elvtársnak abban a vastag bundában meg kucsmában a
forró kályha mellett, de csak izzadjon, csak legyen melege, mert
nekünk is melegünk lett hirtelen, amikor fény derült tettére.
2.
És azt is tudjuk mi, Akácos elvtárs és Bruma elvtárs, hogy
nemcsak pártunk ellen, hanem ellenünk is irányult ez az
az egész; s hogy amikor meg teccett kapni az idézést, mit tetszett
mondani. Hogy káromkodni teccett, hogy azon nyomban
le teccett tenni a vésőt és a kalapácsot, a kislánya által
vitt elemózsiát elfogyasztatlanul vissza teccett pakolni a
táskába, és déli egy órakor, a munkanap kellős közepén
– eléggé elítélhető módon – haza teccett menni. Illetve
nem is haza, hanem – nem egy igazi elvtárshoz való
viselkedést tanúsítva – be teccettünk ülni a bodegába,
és ott egész estig teccettünk inni, és csúnya dolgokat
teccettünk kiabálni, meg irredenta nótákat teccettünk
énekelni. És azt is tudjuk mi, hogy falus társát, aki dákó‒
magyarnak nevezte magát, baszogatni teccett, és eléggé
nem elvtársias módon pofozkodni teccett vele. Mindent
tudunk, elvtársam, mindent, de mindent.
3.
És arra gondoljon az elvtárs, hogy családja van, apró gyermekei
vannak. Gondoljon a jövőjükre, gondoljon arra is, hogy jó
dolog lesz-e nekik egy áruló gyerekeinek lenni, jó lehet-e
nekik majd ezzel a bélyeggel indulni a komonizmus útján.
Meg arra is gondoljon, hogy bármikor bármi megtörténhet,
és mi jó előre figyelmeztettük, mi megmondtuk, mi
felhívtuk a figyelmét. De ha elmondja, hogy ki volt, aki
felbiztatta, hogy kik vannak e mögött a valaki mögött,
kik azok, akik a faluban kis közösségünk, lelkes és odaadó
munkát végző elvtársaink ellen, és ellenünk is, uszítanak,
lehet, hogy megússza kevéssel. Ha nem, még ki tudja, mi meg
nem történhet. Mi rendes emberek vagyunk. Mi az ön érdekében
beszélünk. Azért vagyunk, hogy megértse végre, hogy
mi a saját érdeke, hogy nem szórakozásból ül itt magával
szemben két felnőtt ember immár tíz órája ebben a rettenetes
forróságban. Me’ nekünk is van türelmi zónánk, amit nem illik
megsérteni, amit illik tiszteletben tartani. És csak barátilag
jelezzük, csak figyelmeztetünk, hogy türelmünkből kifogyhatunk
egyszer, és akkor az beláthatatlan következményekkel járhat.
És akkor azt nem fogja megköszönni az elvtárs, nem fogja az
ablakba tenni az elvtárs, és nem fogja elfelejteni, amíg él, addig
fogja emlegetni, s még a gyerekei is, és a gyerekeinek a gyerekei
is, és azoknak a gyerekei is, amíg élnek. Míg csak élnek. Addig.
És meg nem halnak. Addig. Úgy bizony. Úgy bizony.
Riadólánc. Kritikus távolság
Halványuló csillagok, darahószitálás, óriási
pelyhekben hulló, omló, ringatózó hóesés!
Nagy kondérokban zubogó víz a plattenen,
recsegő-ropogó, száraz bükkfa a kályhában.
Megtisztított fokhagymagerezdek, fokhagyma
és hámozott alma illata, májasba valók!, sárgálló
köményes pálinka. Készülődés apró villanásai
a levegőben.
A kések kifenve, a kötelek kiakasztva az istálló elé;
a hó elsöpörve az udvaron, a hátsó udvaron,
a kapu előtt; mindenütt széles ösvények futnak
jobbra, balra, a kúthoz, a konyha irányába,
a pincéhez, az istállóhoz, a kertkapuhoz;
a bejárati vaskapu is már rég kizárva, már a
szalma is, három-négy köteg az istálló földjén;
a fogókkal, mészárossal már előző nap minden
megbeszélve; csöbör hideg víz előkészítve
a fürösztéshez.
Lábdobogás, verik a cipőikről le a havat az emberek,
„Pálinkás jó reggelt!”, s már koccintanak a
köményessel. „Na még egyet, hogy el ne fusson!”
„Még egyet megiszunk-e?!”, de meg se hallják, már
mennek is. „Csak halkan, hogy ne idegesedjék fel”,
ugornak a férfiak, megragadják a fülét, a két kötél
végét, s vonszolják, tolják kifelé, az istálló elé, ahol már
előkészítve várja a sarkaiból kivett, földre fektetett
kertkapu. „Hol van a kés?”, gyöngyözik a homlok
az izgalomtól. „Hozzátok a vérestálat!” Sugárban
szökik ki a vér, habosan zubog a tálba. Az állat hörög
még egyet, aztán megfeszül, mintha áram rázná,
hirtelen remegni, reszketni kezd. „Jöhet a szalma!”
S már lobog a tűz, száll a pernye magasra fel a
levegőbe, imbolygó fény világítja meg az udvart, a
zúzmarás fákat. „Súrlókefét gyorsan ide!”, és súrolják,
kefélik fehérre, tisztára.
És pálinka kerül elő, mert bontás előtt „meg kell élezni
a kést, ha nem, nem vág”, és már kanyarítják is le a
lábakat, vágják le a fej felső részét nyakszínnél,
szépen le a fülek mellett, siklik a penge végig a
disznó hátán, ott ragyog a hátszalonna is, mint
remegő, „vörös erezetű fehérmárvány”, vágják a
gerincről fejszével a bordákat, gőzölögve, párállva
omlik a tálba a bendő, másik edénybe a szív, a máj,
a tüdő, az „orjossa”, a „gyöngyösse”. A disznó, mint
egy hatalmas, kiterített, párolgó-gőzölgő mellény. –
Zsírszag és vastag párafelhő csap ki a házból, kályha
szélén az agyas leves, fő a hurka, készül a feltűrt
hús, a pálcikás hús. Friss házikenyér, hagyma,
cékla, káposztacika, savanyú uborka várakozik
az asztalon, előtte még egy-egy kupica pálinka,
vagy kettő, hogy „megvesse a húsnak az ágyát”.
Délutánra a férfiak már békésen alusznak – „Mit mind
táccsátok itt a szájatokot, s szóltok belé
mindenbe, mennyetek bé, legalább nem vagytok
láb alatt!” –, alusznak keresztbe feküdve, egymás
mellett az ágyon. Egymástól jó távol a földben.
Álmodik is mindkettő, hogy vajon melyikük viszi
majd tréfából zsebében haza a gondosan papírba
csomagolt disznószemet.
