fújják a markukat
ellenfényben tajték-glóriában

Beszélgetés Sántha Attilával a székely irodalomról, pályája fontosabb állomásairól, a transzközépről, a legendás kilencvenes évek kolozsvári irodalmáról, legújabb nyelvészeti munkájáról, a Bühnagy székely szótárról.

A szavak eredete bevezet bennünket a huszonegyedik században is önálló néptudattal rendelkező székely nép történetébe, egész korai időszakig, az V–IX. századig. A nyelvészeti mű segítségével a magyar nyelvet s annak működését is sokkal jobban átlátjuk.

Öreg zsidó Camdenben

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy manapság az emberek nem olvasnak kortárs irodalmat. Miért van ez így, ha valóban ez a helyzet? Miért nyúlunk vissza egészen Petőfiig, ha irodalomról van szó, amikor ma is írnak verseket? Miért ismerik többen a Trónok harcát és Oravecz Nórát, mint Oravecz Imrét? A kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom irodalmi felolvasó délutánján André Ferenc, Borcsa Imola, Sárkány Tímea és Serestély Zalán erről is beszélgetett.

Fekete Vince lírája szemlélődő, érzéki költészet, olyan, mintha az olvasó egy kis csendes falusi lakból indulna el, és ugyanoda térne vissza. Talán csak gondolatban utazik, az út élménye viszont annyira intenzív, hogy az elképzelt külső és belső táj valósággá válik, megelevenedik előtte.

„Mint amikor kőművesként egy új falat raksz…” – Varga Melinda beszélgetése Fekete Vincével

A feszültség feloldására hétvégeken belesír vagy
halkan belesóhajt az éjszakába, amikor késő éjjel, a
Csillagból hazafelé tapogatva, kérdezz-felelek alapon
a vándorfelhőkről, az ablak alatt síró akácról esik
szó a nótákban.

„…ennek a szerencsétlen
és hiábavaló
üzemi létezésnek
lebegő szelleme
csukódik lassan
erre a világvégi,
elhagyatott
tájra…”

„Egyszer az ősöket is elosztjuk,
te vigyázod ezt, én azt, magától kialakul”.