Ugrás a tartalomra

 

Tenger, test és erotika

Két fiatal költő, akik tudatosan kerülik a költőnő megnevezést – hogy miért, arra is választ kaptunk az estükön, amelynek vezérfonala az erotikus költészet volt. Varga Melinda és Viola Szandra felolvasása után őszinte és felszabadult beszélgetés bonatkozott ki líráról, testiségről, női- és férfimúzsákról.

 

A Budapesti Műszaki Egyetem kollégiumában – másnapi beadandó dolgozatok ide vagy oda – szép számmal gyűltek össze az érdeklődők Varga Melinda és Viola Szandra versestjén. A program a Kárpát-medencei Tehetséggondozó szervezésében valósult meg, ahol Szandra pályakezdő kritikusként, Melinda pedig mentorként tevékenykedik – mint Noszlopi Botond, a beszélgetés vezetője bemutatta őket. A KMTG diákjai közül is többen részt vettek, és bár távolról sem „kurzus” jellege volt az estnek, a végén kialakult beszélgetés során számos kérdést kaptak a költők, és válaszaikkal fontos útmutatásul szolgálhattak a fiatal alkotóknak. 

 A zenei aláfestést a Kvint Kör adta

De előbb a versek beszéltek: a műsor gerincét egy felelgetős felolvasás alkotta. Bár egymástól függetlenül születtek a szövegek, mégis egymásból kibomló szakaszokként folytatták a másik képeit, ahogy a tenger egyik hulláma fejlődik a másikból. Nem véletlenül: a tenger volt a központi motívum, amelyik összekötötte a műveket. Ahogy Varga Melinda elmesélte: amikor felkérést kapott a közös felolvasóestre, adódott az ötlet, hogy mindkettőjüknek sok „vizes” verse van, így erre építik majd a műsorukat. Viola Szandra ezt azzal egészítette ki: még egy közös szicíliai utat is terveztek, s végül a tenger motívuma az erotikával kapcsolódott össze a versekben.

„a hullámokat az számlálja, / aki sötétben hallgatja a hullámverést, / és nem az, aki látja a tengert” – Szandra ezzel a háromsorossal adta meg a hangulatot az estnek, hogy a kissé kopár teremben is halljuk a víz csapkodását; amelyre Melinda a hasam fövenye a párnád című négysorosával válaszolt: „évek redői simultak ki homlokomon, ha / ujjad ölem öblében játszott, nyelved / kalandra vágyó alpinista volt.” S innen színekben, hangokban és illatokban tobzódó utazásra indultunk, a törtazúrtól („egy tenger teste / költözött belém / figyelem ahogy lélegzik / mellkasán megtörik az azúr” – Melinda) az avignoni sárgáig („ezen a szigeten / más az ingerületvezetés sebessége, / avignoni sárga és dobbanás-vörös a reggel”– Szandra);  az esőálmoktól („gyakran álmodom / esős éjszakák / párás leheletével / ahogy odabújnak / a hátamhoz” – Melinda) a naplementeszoborig („nyári feneketlen a hőség, / kétszárnyú szemvillanás, / épp elkapni a fecskék cikázását” – Szandra). 

 Tengerzúgás a sorokból

Hogy milyen forrásokból merítenek a maguk erotikus költészetéhez, arra a lányok szinte egyszerre feleltek az antikvitás lírájával. Melinda ezt kiegészítette Faludy-rajongásával, illetve azzal a hajdani kolozsvári költői iskolával, amely az Előretolt Helyőrség, és felkarolta a szókimondó, a testiséget sem elkendőző versbeszédet. Viola Szandra szerint az erotika egyfelől magától értetődő, hiszen minden napunkat áthatja, másfelől végtelenül bonyolult, és épp a művészek feladata, hogy a mítoszát táplálja. Szandra valamivel később ismerte meg az Előretolt Helyőrséget és Orbán János Dénest, és sok új inspirációt nyert általuk. Útja az erotikus költészethez táncos és tánckritikusi múltjából fakad: „a tánckritikán keresztül ismertem meg a táncfotó műfaját, ebből születtek meg aztán a második kötetem anyagát is alkotó verstestfotók” – mesélte. Szandrát nagyon sokan ismerték meg a saját, illetve mások testére írt versei által, amelyekről Nánási Pál készített művészi fotókat. (Bár a sajtó ennek az erotikus részét kapta fel, tette hozzá Szandra.)

Melinda és Szandra is tevékenykednek újságíró-műfajokban, noha Melinda már elsősorban csak szerkesztőként dolgozik az Irodalmi Jelennél, ahol az interjú, vers- és a Debüt-rovatot gondozza – mondta Noszlopi Botond kérdésére. Szandra kritikákat ír és a „Poeticon” című rádióműsort vezeti, ahol kortárs szerzők a rendszeres meghívottai. Közös pont mindkettejüknél az elköteleződés a tehetséggondozás iránt: „Nagyon nem mindegy, hogy egy kezdő költőnek azzal utasítják el az első verseit, hogy »rosszak!« – fogalmazta meg Melinda az értő odafigyelés szerkesztői ars poeticáját –, vagy azzal, hogy kiemelik: itt és itt ígéretes sorok, jó képek vannak benne, ezekkel lehet mit kezdeni.” Szandra, ha kritikát ír, kerüli a elmarasztaló véleményt, mindig a pozitívumokat igyekszik kiemelni. 

 A KMTG antológiát is kiadott az elmúlt év terméséből

„Milyen a jó vers?” – tette fel a szó szerint költői kérdést Noszlopi Botond, s a lányok megegyeztek abban, hogy erre Vörös István tudna a legpontosabban válaszolni. De viccen kívül: Szandra szerint legyen újszerű és egyedi, hiteles és természetes, maníroktól mentes. Melinda azt tartja a legfontosabbnak, hogy az olvasó érezze, az ő lelkivilágáról szól, belőle fogalmaz meg valamit. Ezzel el is érkeztünk az este egyik kulcskérdéséhez: létezik-e női és férfi költészet? Varga Melinda szerint ez ugyanolyan skatulya, mint az „erdélyi költőé” – a költészetnek nincs neme vagy lokalizációja, csak jó irodalom vagy rossz irodalom van. Nyilván vannak témák, amelyek egy nőhöz közelebb állnak, például a szülés, de ez nem jelenti azt, hogy a férfi ne tudna ugyanolyan nagy verset írni róla. Szandra szerint egy kicsit talán „túl is toltuk” a nőiség eltüntetését a költészetből, hiszen más szakmákban (tanárnő, doktornő) ugyanúgy használjuk a női utótagot, ám Melinda szerint a művészet egészen más, ő a színésznő megnevezést is kerüli. Szandra arra emlékeztetett: a világ más részein ez az egyenjogúság még nem olyan természetes: nemrég a bakui költészeti fesztiválon járt, ahol női költők voltak a vendégek, és itt még erősen felzárkóztató jellege volt a programnak.

Melinda is részt vett a női költészetet középpontba állító rendezvényen Gyergyószárhegyen (mások mellett Balla Zsófia, Láng Orsolya, Egyed Emese közreműködésével) – ennek kapcsán fel is olvasta A nem női vers című költeményét. Az újabb versblokkban aztán ismét felelgettek egymásak: Melinda hullámtörőjére („akkor hívsz, amikor elképzelem / ajkad húsát, / nyelveink ölelkezését, akár két test miniatúrái összefonódnak…”) válaszolt Szandra Párhuzama („Olyan a tested, mint egy madáretető, / emberetető, emberéheztető…”), vagy a túlsó oldal ismeretlen(„a testekben a feltámadás vágya / a legszebb” – Szandra) soraira a gondolat báli ruhában képei („fekszem a levéltengerben, / súlytalan meztelenség bennem”). 

 Őszintén beszéltek ihletről és testiségről is

A közösen előadott versciklus darabjai, mint egy jól megkomponált zenemű, a végére egyre rövidültek: de vajon mennyire tudatos a formaválasztás a költőknél? – érdeklődött Botond. Melinda első két köteténél még sokat kísérletezett a különféle kötött formákkal, később ezeket inkább a szabadversbe oltotta. Szandránál a versforma szorosan összefonódik a test formájával, ahogyan a ritmust is testünkkel észleljük. A testre írt versek esetében például ügyelt rá, hogy egy ülő nő alakjára rajzolt epigramma cezúrája épp a fenékvágathoz essen. Az új tervekről szólva Szandra elmondta, nemrég fejezett be egy Janus Pannonius-esszékötetet, és most prózai művön dolgozik szerelem, erotika témában. Melinda igyekszik eltávolodni legutóbbi kötete (Sem a férfiban, sem a tájban) koncepciójától, képeitől, és a magány motívuma helyett a pillanat örömeit verssé emelni.

Az erotika kapcsán felvetődött az utóbbi idők botrányainak kérdése is. Melinda úgy vélekedett: fontos, hogy a napvilágra jöttek ezek a disznóságok, az már kevésbé szerencsés fordulat, hogy átestünk a ló túlsó oldalára, és politikai játszmává vált a probléma. Érdemes lenne elmenni cigány közösségekbe és székely falvakba, és ott megnézni, hány nőt és gyermeket bántalmaznak – emlékeztetett Melinda. Szandra már másfél évvel ezelőtt írt a témában egy cikket – mondta. Pályája kezdetén rendszeresen belefutott kihívó ajánlatokba, vagy-vagy alapú zsarolásokba. Szerinte épp a segítségre, mentorálásra szoruló pályakezdő lányok helyzetével élnek vissza gyakran. A KMTG ezért is fontos műhely – tette hozzá Noszlopi Botond –, ahol a fiatalok megbízható szakemberektől kaphatják meg ezt a segítséget. Melinda hangsúlyozta: a férfiak uralta szerkesztőségekhez képest az Irodalmi Jelen üde színfolt, ahol ma már nőtöbbség van, és a női szerkesztők talán érzékenyebben is tudnak foglalkozni a szerzőkkel. 

A műsor végén a közönségből érkezett például az a kérdés, hogy milyen olvasmányélményekből merítették először erotikus élményeket. Melinda a Tizenegyezer vesszőt említette Apollinaire-től, vagy az Ezeregy éjszaka meséit, Sade márkit pedig már gimnazistaként olvasta. Szandra is kereste a „tiltott” könyveket kamaszként, a görög mitológiáért lelkesedett egészen korán, no és Faludyért. Érdekes a kettős mérce, jegyezte meg Melinda: ha egy nő leírja a versében, hogy „fallosz”, az botrány, de egy férfi nyugodtan tollára veheti a „puncit”. S hogy létezik-e férfimúzsa? Hát persze, felelték a lányok, semmiben sem különbözik a nőitől. A célközönségükre vonatkozó kérdésre Szandra úgy felelt: ő a mestereit, az ő véleményüket szokta írás közben elképzelni, de ez néha gátolja is. Melinda inkább nem képzel maga elé senkit, hiszen ettől könnyen modorossá válhat a vers. És az estet mintegy keretbe foglaló búcsúkérdés: mennyire választható szét a munkájuk a testiségtől? Szandra hangsúlyozta: a „vagy-vagy” helyzetek, az ily módon felkínált előnyök degradálóak. De ha köttetnek is ilyen üzletek, szerinte az igazi tehetség előbb-utóbb úgyis utat tör magának: a hátrányok és előnyök kiegyenlítődnek, és az évek múlásával mutatkozik meg, mennyit is ér az életmű. Melinda felhívta a figyelmet: hajlamosak vagyunk a külső szépségnek túl nagy jelentőséget tulajdonítani, ez alapján skatulyázni. De a lényeg egészen máshol dől el.

 

                                                                                             Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.