Ugrás a tartalomra

 

Két Jelena, egy ország

Az orosz lélek cseppet sem közhelyes mélységébe tekinthettünk-hallgathattunk bele az Országos Idegennyelvű Könyvtár estjén, ahol két orosz költőnő, Jelena Iszajeva és Jelena Ivanovna olvasták fel műveiket. A verseket Csisztay Gizella és Mandics György fordították.

 

Az OIK-ban rendezett némely esten bár kicsiny, de annál érdeklődőbb közönség szokott összegyűlni – így volt ezt most is, a két Moszkvából érkezett vendég műsorán, ahol a hallgatóságban mindenkinek volt valamilyen személyes kapcsolata a szláv nyelvekkel és kultúrával. A kivetítőn moszkvai képek peregtek, s aki még a szovjetunióbeli város képeit őrzi magában (mint ahogy jómagam is), nehezen szokja meg és hiszi el ennek a modern metropolisznak a mai, lenyűgöző látványát. E kettősség nyilvánvalóan otthagyja a lenyomatát Jelena Iszajeva és Jelena Ivanovna életében-költészetében is, hiszen a középgeneráció képviselői, akik a múlt traumái után most a jelen forrongásait élik át. Ezeknek az élményeknek szép megnyilvánulásai a kortárs történelem eseményeit feldolgozó verseik, amelyeket az est végén olvastak fel.

Csisztay Gizella kedves humorral úgy mutatta be két vendégüket, mint a „kelet-európai költők titkos baráti társaságának tagjai” – ebből az impozáns „klubból” találkozhattunk már másokkal is az Idegennyelvű Könyvtárban. Így a német–lengyel határon élő Peter Gehrisch-sel, vagy a nagyszerű lengyel kultúraszervezővel és költővel, Alexander Nawrockival. „Belgrádtól Drezdáig, Drezdától Resicabányáig” és még tovább is terjednek e virtuális társaságnak a határai, s ami összeköti ezeket a költőket, az a nemzeti kultúrák iránti elkötelezettség – fogalmazott Csisztay Gizella. Valamennyien hisznek benne, hogy e kultúrák nem fognak eltűnni, éppen hogy kapoccsá válhatnak az európai népek között. Csisztay Gizella maga is kiváló polonista, műfordító – a költőnők verseiből nyersfordításokat készített, amelyeket Mandics György komponált költeményekké.

Jelena Iszajeva

Fotó: http://www.bci-moscow.ru

Jelena Ivanovna szakmája ugyan messze áll az irodalomtól, hiszen építész, de annál jelentősebb költő. A Junoszty folyóiratban publikál rendszeresen, Ahmatova-díjas, valamint Szerbiában és Romániában (a resicabányai költőtalálkozón) is kapott kitüntetéseket. Jelena Iszajeva három évvel ezelőtt a Szláv Költészeti Fesztivál nagydíjasa lett, verseit öt nyelvre fordították le, rádió- és színházi dramaturgként dolgozik. A bemutatások után a versek vették át a főszerepet: a költőnők egymás után olvasták fel műveiket, amelyeket azután Mandics György fordításában hallgathattunk meg, aki magyarázatokat is fűzött a költeményekhez.

„Miért oly világos a csillagfény az éjben / S hiszünk az élet gyönyörűségében?” – teszi fel a kérdést Jelena Iszajeva a Miért vetsz engem című versében, melynek egyik kulcsmondata: „A megbocsátás egyetlen ajtónk.” A Téli dalocskák címében azért használta a kicsinyítő képzőt – mondta a költőnő –, hogy érzékeltesse: még a dal műfajánál is játékosabbak ezek a költemények. És valóban, az életképszerű kis epizódok a könnyed léptek ritmusát idézték a magyar fordításban is: „Rovom a sorokat, lehet, hogy fontosak”. Míg az első dal a lélek belső világának életképét villantotta fel, a második a természetbe vitt ki: „Csak havat, szelet habzsolhatok, csak engem esz meg a hideg”. E formanyelv olyan, magyarázta Mandics György, hogy Puskintól kezdve valójában bármely orosz klasszikus költő írhatta volna a verseket – ám a tartalomra ez már korántsem igaz. Iszajeva mintegy kifordítja a szerelem témáját, versének női beszélői az alávetett, a férfi játszadozásának kiszolgáltatott helyzetből hirtelen egy kegyetlen, erős, „véres” nő szerepébe lépnek át. 

Jelena Ivanovna versei kevésbé játszanak a ritmussal, rímekkel, komorabb hangvételű szövegek. „Én már nem tudom, hogy én ki voltam / és már azt sem tudom, kihez érkeztem” – szól az Én a hajam befestem borús vallomása. Az én házam című költeményben az elveszett gyermekkor kiüresedett háza tűnik fel, mint egy üres színpad, ami „minden lehet még, amit még meg sem írtak”. A Skalov klubja című vers is időutazás a nagynéni egykori utcájába és házába, és itt, az „Igazság utcájában” kell szembenéznie és konfrontálódnia a költőnek féltestvérével és nagynénjével. (A címbéli klub a sztálinista Szovjetunió ünnepelt pilótája, Skalov nevét idézi, aki oly nagy népszerűségnek örvendett – elsőként repült át az Északi-sark fölött Amerikába –, hogy róla elnevezett klubokat hoztak létre, magyarázta Mandics György.) A költőnő Könyörgés című verse megrázó fohász Istenhez: „Fáj” – így a vers első szava, majd: „Ha mindennap hibáznék, akkor sem kellene, hogy így fájjon”. 

 Jelena Ivanovna

Fotó: http://www.bci-moscow.ru

Számos verset hallgathattunk meg még a két Jelenától – Iszajevna kissé rezerváltabb, félénkebb előadó, Ivanovna a drámai színésznők erejét idéző, legtöbb versét fejből mondó költő, és mégis tökéletesen kiegészítették egymást. Ahogy Mandics György jellemezte összegzésképp lírájukat: két hasonló, de hasonlóságában is különböző alkotót ismerhettünk meg. Iszajeva versei leginkább a férfi–női kapcsolat bonyodalmai körül forognak – ennek remek példája volt az Írok rólad című költemény; míg Ivanovnát a társadalmi kérdések foglalkoztatják jobban, illetve a családi kötelékek megtartásának lehetőségei, vagy épp azok felbomlásának fájdalmai. Ebben központi helyet kap az anya–lánya kapcsolat (e témakörből egy nagyon szép anyaversét is meghallgathattuk az egyszerre vádló és megbocsátó, egymáshoz öregedő szereplők szemszögéből). Közös azonban a két Jelenában az orosz gondolkodás elszakíthatatlan része: a hit melletti eltökélt kiállás. Számukra Isten nem figyelmen kívül hagyható tényező, verseikben akkor is jelen van, amikor nem szólítják meg közvetlenül. Ahogyan a férfi és a női szerepeket is a maguk mivoltában tisztelik: a férfi maradjon férfi, a nő nő.

Csisztay Gizella búcsúzásképp elmesélte: Jelena Ivanovna akkor lopta be magát a szívébe, amikor a resicabányai költőtalálkozón elmesélte legmeghatározóbb párizsi élményét. Az orosz temetőben lelt rá egy sírra, amelyen egy nagyon fiatal, tizenéves fehérgárdista fotóját pillantotta meg. Ő azért élt, hogy védje a hazáját – és ugyanez a lelkület dolgozik a két költőnőben is, tette hozzá Csisztay Gizella. Búcsúzóul mindketten felolvasták a Krímről és Donbaszról írt verseiket, amelyeknek ugyan még nem készült el magyar fordításuk, de mégis nagy élményt jelentett a gazdagon áradó, szinte énekelhető orosz verssorokat hallgatni.

 

                                                                                                                                 Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.