Versek kisestélyiben
Varázslat voltál, megtört varázslat.
Se jó, se rossz: kendő
a szemeken.
(Egyed Emese: Paian)
Varga Melinda
Versek kisestélyiben
Poétikus helyszíni gondolatok Kolozsvárról Egyed Emese Álljunk meg egy szóra estje nyomán
Az olümposzi istenek
körbeülik Dionüszoszt,
poharukba bor helyett
bánatot csurgat a szürke ég,
Paiant hívják magukhoz,
segítsen,
néha az istenek
is lehetnek szomorúak,
nemes lelküket
bekormozza
fekete szénnel a kín.
A vers bűbáj,
fájdalmat oszlató mágia.
Légy varázsló,
a pillanat fényképésze,
kend be a lelked szavakkal,
tégy tűzsebeidre hűs írt,
s elszáll a bú –
így énekel Paian az isteneknek,
arra buzdítja őket,
a költészet legyen
minden bajuk orvosa.
Alkalmi ruhát visel
ma költemény,
koktélt iszik,
nyakék rajta
a kezdősor,
bálban keringőt táncol,
kifesti magát
ezüstszínű tussal,
illatos olajokkal
kenegeti bőrét.
A vers a megismételhetetlen
pillanat-piedesztálja,
a költő fekete-fehér
felvételeket
készít az időről,
a közelmúltról
és legendás századokról egyaránt,
megszólítja Arany Jánost, Petőfi Sándort,
Kovács Ildikót, Forró Ágnest,
Lászlóffy Aladárt vagy Jancsó Miklóst.
A költő néha Briszéisz,
a tragikus sorsú szerelmes,
mindannyiunk rab- és istennője,
fájdalom és szépség metafora-szobra.
A vers könyörgés,
oldó ima,
hogy beteg, haldokló költőt
gyógyítson meg,
kínoktól szabadítson meg.
Van, kinek a hegymászás a poézis,
míg mást a szavak hoznak lázba,
Hamvas szerint a verset éljük,
nem írjuk,
az írás csak lenyomat,
az érzésekhez képes
pőre máz.
Egyeseket a Háború és béke,
míg másokat egy-egy Balzac-mű
motivál írásra, kelti fel a kíváncsiságot,
göngyölíti a nyelv gomolyagját,
addig, míg megtaláljuk a jó első mondatot.
A vers nem más,
mint nevet adni a vágynak,
és megpróbálni nem csüggedni,
ha rólunk nem szólnak
szerelmes dalok,
nagy poémák,
se regények,
sorsunk fájdalomra,
nem örömre teremtetett,
okafogyott így a szépség,
mi haszna,
ha dalra nem fakaszt senkit,
elmúlik, elfogy,
keserű lé oldja fel az arcon.
(S ezzel Briszéisz is egyetértene.)
A vers alkalom
tájak, emberek és érzelmek
összefűzésére,
akár egy digitális fotó,
ritka találkozást örökít meg.
A vers maga az alkalom a ritka találkozásra.
(Mindez akkor is igaz, ha
Újfalvi Krisztina leveleskönyvét
és egy pajzánkodó Voltaire-eposzt,
amelyet gróf Fekete József ültetett át magyarra,
adja közre a költő.)
A poéta közvetítő,
Hermész,
átjárókat épít
pokol és menny között,
megpuhítja
a fájdalomtól
kérges bőrt,
lehalkítja bennünk az üvöltést.
