A kereszt a mindenség középpontja – Csepcsányi Éva húsvéti poémái
A kereszt a mindenség középpontja
Csepcsányi Éva húsvéti poémái
Ami megtörtént
Nem lehet feledni:
tested súlyát a szögeken,
a megfeszült, élő vergődést
és halálodat,
hiába százezer Alleluja és
húsvéti körmenet: megtettük.
Még a Mennyben is fénylik öt
szent sebed.
És őrület, igen, őrület, hogy
folyt a véred, és nem volt,
ki felfogja.
Ezt már nem lehet elfelejteni
a Végítéletig.
Szikla
Szavaidban jól
esik a szikla, a méz,
de én „hiába kopogtatok
a kő ajtaján”, meg nem nyittatik.
Nevetnek rajtam Budapest leányai,
mert lebarnultam az embert próbáló
nyárban, míg Őt kerestem.
Kit szerethet vajon a lelkem?
A föld és ég Urát, s azt, ki
Benne él.
Majdnem elkergettek az éjjeliőrök,
amikor kérdeztem: a Pásztor hol legeltet?
Szőlőim, nézd, csupa gaz, mert míg
másra vigyáztam, letarolták az istentelenek.
Benéztem a Pásztor házába: láttam, szépek
ott a lányok: csupa tejbőr, mézhaj, karcsúság…
Már azt mondtam magamban, lefekszem helyemre,
amikor gyolcsfehérben megérkezett, Akit szeret
a lelkem.
A legszebb dalt, a legszebb éneket csak Neki írom,
és annak, aki Hozzá vezet.
Idegen
Az út, melyen az idők
érkeztek, fölégtek,
és ha én is elmegyek
távoli vidékekre,
végleg egyedül maradsz.
Visszafordulni már késő:
Az ablakok közti csöndben
kimondták a Szakramentumot.
A szürke nem lehet többé szürke:
feketébe fordul vagy fehérbe,
és még nem tudom a neved.
Hó födi a földet, szerteszét csak a hó,
és ebben a fagyott rendben
a vérem Krisztusnak virágzik.
A mártírság is egy vers, vigyázz,
el ne felejtsd majd, ha jönnek a rossz napok.
Az egymás melletti házak másképp fáznak,
és másképp fázik a szív, ha szeret.
A világokon túl vár az Isten, Aki egészen más,
de a kereszt, igen, a kereszt ott lesz, mert
a kereszt a mindenség középpontja.
Régi kép
Régi kertben régi gyerekek
játszottak fekete-fehérben.
A cseresznyevirágok békebelien
nyíltak, és a jól szabott tweed ruhákra
tökéletes szögben esett a fény.
Azóta minden megváltozott:
nincsenek régi kertek és a régi gyerekek
mohos keresztek alatt fekszenek, senki
sem játszik – úgy igazán.
A cseresznyevirágok elfagynak,
mielőtt kinyílnának,
egy nyárra tervezik
a ruhákat, és vagy túl sok,
vagy túl kevés a fény.
