A böjt lélektana: én nem rágok többet a világból, és a világ is kevesebbet egyen belőlem már. Ámen

Költsem el előre mindenemet, bízva abban, hogy Isten kivált  az adósok börtönéből? És erre mi a fedezet, a biztosíték? A csontod, a húsod, a véred? Jézusom, hol tanultál te közgazdaságtant?

Ezer tükörben Ő fog vallatóra,
ölel keresztje, mostan is szorít.
Tar ág, arany levél kopár valója
termi halálom dús gyümölcseit.

Nagyszombat éjjelén  bükki bor villogott  finoman metszett  poharakban: sírni, sírni kellett, úgy  hiányzott a haza.

Sírja előtt asszonyok zokognak, dolorosa-jajok, piciny nárciszok. Általszögellt imádságok.

Mert a fentit mindig lenn kerestük! Semmi-hitekért tettünk esküt… Eldobozolt gerenda alatti csodákra legyintve; kacat-hit;

A nyáj bégetett, a gyerekek sírtak, Jézus nem ostorral lépett be a házba. Egyenruhája és plecsnije volt.

szívem begombolom – álmomban lepke volt az isten

Mária könnye, mint zápor zúdul.  Harmadnap reggelre éled a fény,

A pázsit közepén sziklakert feszül, se fű, se bokor, fa nincs, állat sehol, fehér kövek között kis ér fut mosni gyűrött arcomat, megsebzett lábamat, kapaszkodó, akár a csecsemőnek a mutatóujj, támaszték felállni újra, lerogyni rá fáradt nappalok után: sziget. Ott vársz, hozzád igyekszem.

„Krisztus minden évben eljön,
tavaly is itt volt, a karanténtavaszkor.
Moha zöldje a bűnbocsánat,
az ég megváltó kék,
nézz fel rá, és szakíts magadnak
a feltámadásból egy fehér csokorral.” – Varga Melinda versei.

Keresztes-tövises napokat jelez már a kalendárium, és pőre oltárok hirdetik: a bárány elindult.

A mártírság is egy vers, vigyázz,
el ne felejtsd majd, ha jönnek a rossz napok.