Versnyár az IJ lírikusaival 4.
Ha módodban állna időutazni, melyik klasszikus poétát hívnád meg magaddal nyaralni, hová utaznátok, és miről beszélgetnétek?
Petőcz András:
Ha módomban állna időutazni, akkor sem hívnám meg magammal egyik klasszikus poétát sem, mindegyik zavarna, az egyik az erőszakosságával, és hogy nem lehet neki ellentmondani, mondjuk Ady ilyen lenne, a másik, hogy mindig magyaráz, okoskodik, József Attila ilyen lenne, a harmadik, hogy borzasztóan kifinomult és érzékeny, Kosztolányi ilyen lenne, Babits pedig nagyon merev, iskolás, Kassák mindig tanítani akarna, meg meg akarná mutatni, hogyan is kell „új” verset írni, szóval, mindegyik idegesítene. Ki nem állnám őket. De egy pohár borra, egy sörre, egy kávéra mindegyikkel leülnék, boldogan, Adyval azért, mert a biblikusságában és sajátos monumentalitásában ott van a spleen, József Attilával azért, mert az önsorsrontása mögött ott van a kétségbeesés, a XX. század minden baja. Kosztolányival nagyon magas szinten lehetne beszélgetni irodalmi ügyekről, Babits tudását, valamint a merevsége mögötti szabadosság utáni vágyát tudnám szeretni, Kassák „mesteri” mivolta pedig nagyon vonzana. És a többi klasszikus, vagy kortárs klasszikus poétával is így vagyok, nyaralni nem, de iszogatni, beszélgetni, igen, szinte bárkivel. Kíváncsi természet vagyok.
Kemény Gabriella:
Arthur Rimbaud-val mennék Marokkóba, mert fiatal és kalandvágyó, és egy ilyen egzotikus helyre tökéletes útitárs lenne. Szexről és zenéről beszélgetnénk, nyilván.
Ha könyvtárszobádból egyetlen könyvet vihetnél magaddal egy földönkívüli nyaralásra, melyik lenne az?
PA:
Minden utazásomra Jerome David Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok, illetve Seymour: bemutatás című kisregényeit viszem magammal. Ez egyetlen könyvben két történet, amelyik egymással valamiképpen összefügg. Jelenleg 58 éves vagyok, talán 45 éve szeretném a szerző azon mondatát megérteni, amikor is azt írja, hogy „kész vagyok arra, hogy még egyszer nagyon határozottan kijelentsem, miszerint is nemcsak lelkierő és vasból öntött egyéniség, hanem igenis sok fizikai – a szó szoros értelmében vett fizikai – erő kell ahhoz, hogy valaki egy igazán kiváló verset végső formába öntsön.” Ezt a mondatot különösen annak fényében jó lenne értelmezni, hogy korábban a szerző kizárólag csak a haikuról ír, amely köztudottan nem éppen terjedelméről, illetve „terjedelmes súlyáról” ismert.
KG:
Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét, mert fontos lenyomata hazánknak – gondolok itt Magyarországra meg a bolygóra. Nem tudnék tőle elszakadni.
Ha kellene írnod egy SMS-verset a nyárról, melyik négy szóra építkeznél?
PA:
Mikor mit. Esetleg írnám azt, hogy víz. Aztán, hogy napsütés. Talán azt is, hogygyönyörűség a szemnek. Meg azt, hogy öncélú kívánság. Értse mindenki, ahogy akarja.
KG:
Betonrepedés, kaktusz-karok
Mezővirág, limonádédalok
Milyen színű a te nyarad, van-e illata, hasonlítható-e valamihez, milyen metafora találna leginkább hozzá?
PA:
Az én nyaram kék. És éles. Miként a penge. Vagyis: zavaró, éles napsütés, kék ég. Viszont az esték nyugodtak. És békések is.
KG:
Mélynarancs és téglavörös keveréke, sóillat, kávé- és vermutíz. Annyira klasszikuskodó, hogy néha még én is elhiszem. Olyan, akár egy jó filter, ami kicsit állít a színeken meg a hangulaton az életemben.
Kérdezett: Varga Melinda
Kemény Gabriella fotóit Szatai Judit készítette
