Ugrás a tartalomra

 

Pitypang és pupilla

A narrátor példánya

1.

Mintha a tóparton maradt volna örökre az a pillanat, mintha tovább ültek volna ott, mint szabad. Két sakkfigura. Bástya és futó. Ide szólt a világtörténelem (ura) által kijelölt helyjegyük? Így képzelte most el a lány. Hogy maradjon így. Ne lépjenek onnan el. Se le.  Legyenek kirakat-pár. Akik permanensen boldogok. Nyugodtak. Mégis elevenek. Ezt hogy lehet így, egyszerre megcsinálni? – kérdezte a fiú, miközben letépett egy pongyola pitypangot. A lány szétfújta a növény hajkoronáját: Így.

Megfeledkezve az időről, a relativitásról, fogták egymás kezét, minden különösebb félelem és érzelem nélkül. Levették tekintetük az anyagi világról, ami mindkettejük számára feloldhatatlan dilemmaként szerepelt az elemzésre váró dolgok listáján. Megfeledkeztek a fejfájásról, ami akkor is megjelent a fiú agyának jobb féltekéjében, és átsugárzott a fülébe. Furcsa mód a lány halántéka is belenyilallt.

Levették a belső reflektor fényét a látható gondokról, amennyire lehetett, tompították a világítást, hogy az oda-felvalókkal tudjanak törődni. Már megbeszélték, hogy hisznek valami nagyon magasban, de nem nevezték transzcendenciának. Az alacsonyt minél inkább ki akarták szorítani a sorsukból. A táj alkalmas volt az emelkedettség ihletett birtokba vételére, úgy érezték, csak rajtuk múlik, milyen mértékben lehet jelen.

A mindentudó narrátor közbeveti, hogy ez még öt év együttélés után is kérdőjel. A pár hetente egyszer visszajárt oda, ahol először ültek olyan átszellemült állapotban, és a körülmények újrateremtésével ki akarták erőszakolni az első inspiráció érzését. Még mindig tart a játszma.

 

2.

Folyt a konyhában a víz a fiú kézfejére, simogatta a vonalas gyermekrajzokkal díszített, kék műanyag tányért. Megígérte a szüleinek, hogy ezen a szombaton elmosogat. Arra a délutánra fókuszált, amikor megismerkedtek. Ő elkérte a kollégiumban a sörnyitót. Adél pedig megjegyezte, hogy abban az esetben adja oda, ha ő is kap egy kortyot. Nem kapott.

A fiú nem ment vissza aznap este a szobájába. Csak másnap. Berúgtak a Hullamosó kocsmában. A lány nem mert hálóingre vetkőzni, várta vissza a sörnyitót. Hallgatta a kívánságműsort és idegeskedett. Valami elindult, de annak ellenére, hogy bátorítást lehelt a szituációba, összeomlott. Vagy nem?

S akkor jött a magyarázat, a lány megbocsátott, és hirtelen elhatározással megcsókolta a macskajaj hercegét. Meg akarta tartani, soha el nem engedni. Magához kötni azonnal. Félreérthetetlenül jelezni a szándékot. Akármilyen is vagy, megkaparintalak. Utána megittak egy üveg bikavért, és megkívánták egymás testét. De a hölgy csak pettinget engedélyezett. Mégis – egy hét alatt annyit beszélgettek, hogy összetapadt a lelkük.

Igazából egyikük sem volt szerelmes. Tudatos párkapcsolat-építést végeztek. Mert elegük volt az egyedüllétből. Abból, hogy mindenki kérdezgeti őket: másodéves főiskolás létetekre miért nem jártok valakivel? Miért nem törekedtek szexre? Élvezzétek az életet. Keressétek az örömöket, mint a többiek!

A fiú festőművésznek készült. A geometrikussá redukált formák voltak a kedvére leginkább. Az átmetszésekkel létrehozott szín- és formavilágok. S a komponálás helyére egy teljesen új világlátást akart ültetni. Azt a szemléletmódot, ami létrejöttével teremt. Valami szellemi-lelki készenlétet, amit be és ki lehet kapcsolni. (A narrátor mosolyog.) Adél szerint ezt valaki előtte s helyette már elvégezte. A lány irodalomtörténésznek tanult, s Henry James szőnyegmintája (A szőnyeg mintája című elbeszélés kapcsán) volt a kedvenc témája.

Valami, ami van, és aminek a jelek szerint lennie is kell, ám fogalmuk sincs az embereknek, mi célból létezik és működik. Ez az exegézis, a hermeneutika, ami magyarázni akarja a szövegeket. S mindenáron megoldóképletet, szőnyegmintát és klisét akar csinálni a befogadásból. Akár az erdei vadvirág cél nélküli célszerűsége Kantnál; csakhogy James hősei nem a filozófiai absztrakciók közegében mozognak, s eszükbe sem jut, hogy az irodalomnak ezt a paradox létmódját a szépség elvont fogalmával próbálják megalapozni. Hanem eleve lemondanak a dekódolásról, és a titkokat csak látszatként tartják fenn.

Ez a két világkép találkozott tehát a tóparton. Abba a pillanatba zárva, amit mind a ketten örökkévalóságnak éreztek. A fiú elhatározta, hogy idomulni fog Adél ars poeticájához és létszemléletéhez. Mindig feljegyezte a beszélgetéseik tartalmát, hogy a lány szókészletét, szóhasználatát mindjobban megismerje. És ábrázolni tudja majdan, amikor rájön a struktúra működési elvének titkára.

A bástya és a szoknyás futó összjátéka. A fiú a pitypang, ami a szőnyegminta is egyben. Amire a lány ráfúj, hogy röptében fényképezze le az organikus abszolútum fragmentumait. Tehát Adél a pupilla, ami befogadja a jelenséget és ténnyé, fenomenológiává transzformálja. Ehhez nem kellett csók, se simogatás, csak szavak és tapintat. Megértés. A tiszta ész kritikája.

A fiú azóta is kimegy a konyhába mosogatni, ha valamit nem ért. Már ötödik éve él együtt Adéllal, de a mosogatás, a víz szimbolikája még mindig extázissal ajándékozza meg. A szappanhab illata felszabadítja benne a vizualitás digitalizált formáit. Ez a citrom és a gránátalma illatának finom keveréke. Ha belélegzi, rögtön felfeslenek előtte a háromszögekbe zárt üzenetek jelentésrétegei. Olykor eszébe jut, hogy az érzelmek hiányoznak a színek átmetszett forgatagából. A kivezetés a szenvedélyek világából sikerült ugyan, de a válasszal együtt bejött a hiány.

(A narrátor a fiú szobatársa volt, aki az első pillanat óta nézi ezt a társasjátékot. A fiú és Adél. A hímnek nincs neve. Nincs kimondott karaktere. Ő csak egy bástya, aki áll a sarokban, és őrzi a négyzetet, amin áll. A geometria foglya. Rátalált a lányra, aki viszont tudja, mit akar. De ahhoz, hogy kiteljesedjen, próbababát kellett szereznie. Ez a posztmodern kor metaforája.)

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.