Kortárs költő metálmítoszt teremt
Dobai Bálint, neved ezennel beíródott a metálmítoszok nagykönyvébe, s könyved bemutattatott Budapesten, a Nem adom fel kávézóban, a szerelmesek, avagy Bálintok napján, s a katolikusok nagy ünnepén, hamvazószerdán. A kötet újrakiadás, az eposzon apróbb finomításokat ejtett meg a szerző. A pompás kivitelezéstől maga Toldi Miklós (a kötet egyik „szereplője”) rockbandát alapítana örömében.
„Hogy az egész környék nem dőlt romba már most, / szakértőnk szerint csodával határos” – szerzőnk könyvéből idézve csalogatja e sorok írója az olvasót a metálos verseskönyv lapjai közé.
A metáldiktátor-költőt Schreiber András kérdezte, a krónikás figyelt, s a következőket szűrte le a beszélgetésből: a metálmítoszban minden elem azonos az eposzi kellékekkel, de nem úgy, ahogy mi gondolnánk, hanem ahogy a poéta akarta. Végül is műfajteremtésnél mégiscsak elfogadható egy kis önállóság, némi költői szabadság, s nem hiányozhat a kifinomult képzelőerő, na meg a szövegek sava-borsa, a humor sem.
Az est folyamán részesei lehettünk ennek a különleges világnak, amelyben Dobai Bálint működik, mint költő s mint metálmítosz-teremtő. A kötetbemutatót nemcsak a könyvben található, Csillag István készítette rajzok színesítették, hanem a felolvasás is, amelyet a szerző színészeket meghazudtoló beleéléssel „követett el”.
Lássunk egy kis kóstolót ebből, bár leírva korántsem olyan élvezetes, mint élőben, a kötet bemutatóján hallgatni, ezért ki-ki képzelje hozzá kedvenc metálszámát, na meg Dobai Bálintot bőrszerkóban, ördögi jambusokban és felező tizenkettesekben csápolva:
Sámson a hangárból végtelenbe kémlel,
majd gengszterünk felé fordul mély szemével,
rögtön megszületik emitt a gondolat,
és négykézláb csúszva arrafelé tolat,
majd megfordul, s mondja lágyan duruzsolva,
hogy hát neki milyen ötlete is volna,
s hogy ez a hang, nahát, s hozzá ez az alkat,
és hogy: ne, ne engem, ragadd az alkalmat!”
Na de ki is az a Sámson? Sokunk számára ismerős a bibliai hős az ószövetségi történetekből. Erős alkatú ember, aki nem népvezér, hanem magányos hős, s kinek ereje a hajában rejlik.
A szerző párhuzamot vélt felfedezni Sámson és a metálrajongók között, akik csápolva válnak mámorossá a rockzenétől. Legerősebb hasonlóságként a nyers erőt említi. Ilyen erőt sugároznak azok a zenék is, amelyekkel a fejezetek elején találkozunk. Ezekből a zenékből lista is készült YouTube-ra Hágen Csabának köszönhetően:
Ugyanebben a sorrendben tombolnak végig a dalok a kötet lapjaiba beépülvén s mély hatást gyakorolva a corpusra. Irodalom és rock, poézis és metál fenséges találkozása, verskoncert ez a javából, kérem!
A sorokban játékosság, jókedv, humor is van bőven, amit csak fokozott a kötetbemutatóra összegyűlt díszes asztaltársaság úri kedve. Térey János, Szöllősi Mátyás és Nagy Koppány Zsolt (a kötet szerkesztője), na meg a szerző akár zenekart is alapíthatna legközelebb, ők négyen péntekenként találkozva megvitatták az alkotásokat, s ha csápolva nem is, de tombolva igen, nyomták a sorokat, míg nem született meg a jó ütem.
Dobai Bálint, kiben volt annyi talány, fogta magát, és megírta az ő metálmítoszát. S most már olvashatjuk mi is; jókedvre derít, az tuti fix.
Egy kis kedvcsináló, az Irodalmi Jelen szerkesztői ezt gondolták a könyv első kiadásáról.
