Műveljük kertjeinket – írók a nyárban – Márton László: Ház a Kis-Svábhegyen
Nyári sorozatunkban arra kértük az Irodalmi Jelen szerzőit, küldjenek képeket kertjükről vagy nyaralóhelyükről, és írjanak hozzá pár sort, mit jelent számukra a bekerített, saját vagy épp a végtelen, a természet birtokolta kert. Márton László otthonát és környéket mintha belaknák a nagy irodalmi elődök szellemei, Szabó Lőrinctől Esterházyig...
A ház, amelynek kertjében ülök az itt látható képen, az első világháború előtt épülhetett, amikor még bőven volt folyón leúsztatott épületfa. Erről tanúskodnak a padláson a gerendák. A Kis-Svábhegy meredek lejtőjén áll, ezért a Ráth György utca felé két szintje néz, a Bíró utca felé három. A sokszori átépítések, átalakítások után a lakások eredeti alaprajzát ma már nem lehet rekonstruálni. Egy falba vájt keskeny fülke arról tanúskodik, hogy valaha védőszentje is volt a háznak, a lépcsőfokok szélein található rézgyűrűk arról, hogy pálcákkal leszorított szőnyeg futott fel a lépcsőn, egy befalazott nyílás és egy kürtőféleség pedig arról, hogy étellift vihette fel lentről, ahol eredetileg a konyha lehetett, a lakásokba a finom falatokat.
Ebben a házban töltötte élete első évét Esterházy Péter, innen telepítették ki a családot 1951-ben. Az alattunk levő lakásban laktak. (Furcsa ez a többes első személy, de nem tudok jobbat.) Hozzánk akkor már be volt kötve a telefon, és apósom a családfő, Esterházy Mátyás rendelkezésére bocsátotta, hogy az utolsó percekben értesíthesse azokat, akiket ilyen helyzetben leginkább szükséges. Ehhez némi bátorság kellett, mert anyósom elmondása szerint a házmester megfenyegette apósomat, hogy feljelenti. De aztán feljelentés helyett inkább az eltulajdonítható értéktárgyak kötötték le a figyelmét.
Az utca túloldalán álló házban Vékesék laktak, beleértve Vékesné Korzáti Erzsébetet is, Szabó Lőrinc szerelmét. Az épület a háborúban súlyosan megsérült, ezért Vékesék néhány évig a mi házunkban laktak. Elképzelhető, hogy A huszonhatodik év néhány szonettjét ez a helyszín ihlette. Szintén anyósom elmondása szerint évekig állt a kert végében egy kidobott fürdőkád, amelyről azt rebesgették, hogy Szabó Lőrinc is megmártózott benne.
Említendő továbbá egy nőstény kecske, aki (így írom, ha lehet, aki) a háború után a kert füvét legelte, és alakította át tejjé a házban az idő tájt élő kisgyerekek számára.
Végül itt van a jelen sorok szerzője, aki a fűben ül, és az időközben nagyra nőtt örökzöldet morzsolgatja. A képet a kisebbik fiam készítette egy védőborítóhoz, amelyre aztán egy másik kép került fel.
