Könyvek nyárra dióhéjban 2.
"Az életművész szó hallatán egy léha, felelőtlen szerencselovagot képzelünk magunk elé, aki az élet nyílt vizén sodródik, meglovagolva egy-egy ígéretesebb hullámot. Zsille Gábor azonban nem ilyen: ő a szó legletisztultabb értelmében művésze életének, sorsa alakításának." – Nyári sorozatunkban a délutáni kávészünet perceire ajánljuk rövid könyvismertetőinket könyvheti és akörül megjelent könyvekről. Ma Simon Adri írásait közöljük Csillag Tamás, Zsille Gábor és Paládi Zsolt új kötetéről.
Csillag Tamás: Megtalált ország
(Magyar Napló Kiadó, 2018)
Országra, hazára találni kivételes kegyelem egy ember életében akkor, ha ezt a hazát a nyelv által, a versben leli, teremti meg. Csillag Tamást nem találjuk az irodalmi élet sűrűjében, nevével nem gyakran találkozunk a folyóiratok és irodalmi portálok forgószínpadán. Ez az idén harmincéves, Gyulán született fiatalember a „körön” kívül állók újszerűségét, friss levegőjét hozza magával, a meglepetés lendületével. Mentes a kortárs költőket olykor gúzsba kötő kényszerektől, mondandóját nem méricskéli a szakmaiság vagy éppen a kultúrpolitika patikamérlegén, nem korlátozzák ilyen-olyan kötelezettségek. Verseiben felszabadultan, őszintén tárja elénk legbensőbb gondolatait, érzéseit – rímekben és szabad versekben egyaránt.
Csillag Tamás bemutatkozó kötete, ahogy azt a címe is sugallja, egy útkeresés története. Egy férfi bolyongása Európában, hazakeresése Magyarországon – és önnön életében, lelke tartományaiban. A versek feszesen követik egymást, összesen hat, egyenként tíz versből álló ciklusba rendezve; valamennyi fejezet egy-egy életkorral és az annak megfelelő élethelyzetekkel foglalkozik. Az útkeresés végén, a záró szakaszban már a férj, a családapa szól hozzánk a beteljesült szerelem örömével, a megtalált országból.
***
Zsille Gábor: Örökség, mulandóság
(Magyar Napló Kiadó, 2018)
A költő élete történetcserepek sokasága, melyek egyszer csak valamiféle teljességgé állnak össze, ha megfelelő fénytörésű prizmán át szemléljük őket. Zsille Gábor kötete műfajilag öt egységből áll: húsz tárca, tizenkét esszé, hét recenzió tekinthető e műegész cserepeinek, továbbá tizenkét beszélgetés pályatársaival, melyekből öt lengyel vonatkozású; végül pedig három beszélgetés – vele, a költővel, műfordítóval és életművésszel.
Értesülünk négyéves krakkói tartózkodásáról, mely során nem kisebb formátumú művészekkel, mint Andrzej Wajdával vagy Krzysztof Zanussival készített interjút. Esszéin keresztül bepillanthatunk gyermek- és ifjúkorába, utazásaiba: a zamárdi nyaralóba, amit nosztalgikus hangulatú, különös fény-árny játékú betétversekkel idéz meg; és csudálatos találkozásaiba Adam Zagajewskivel, a lengyel költővel, példaképével.
Az életművész szó hallatán egy léha, felelőtlen szerencselovagot képzelünk magunk elé, aki az élet nyílt vizén sodródik, meglovagolva egy-egy ígéretesebb hullámot. Zsille Gábor azonban nem ilyen: ő a szó legletisztultabb értelmében művésze életének, sorsa alakításának. Örökségével úgy gazdálkodott, hogy az a megnyugtató érzésünk támad, jobb helyre nem is kerülhetett volna. A költő feladata a mulandó részletek megörökítése, aminek Zsille az elmúlt húsz év során, úgy érezzük, eleget tett.
***
Paládi Zsolt: Önmegvalósítás művészi fokon
(Magyar Napló Kiadó, 2018)
„Lankás, szelíd dombok, széles tengeröblök, ragyogóan csillogó tavak, az északi táj egyedülálló szépsége.” Klasszikus nyugat-európai jólét, fejlett demokratikus intézményrendszer és szociális védőháló, elenyésző munkanélküliség, a tanulás, önképzés páratlan lehetőségei – ki kívánna ideálisabb életkörülményeket? Dániában, ahol Paládi Zsolt 2012-ben négy hónapot töltött ösztöndíjasként, mindez valóság, amely lehetővé teszi egy világviszonylatban is egyedülálló népfőiskolai rendszer működtetését. A Nordfyns-i Népfőiskola története Nikolaj Grundtvig 19. században élt dán író, költő, történész és lutheránus lelkész munkásságáig nyúlik vissza, aki a dán népfőiskolai hagyomány megteremtője is. Paládi Zsolt élvezetes stílusban, az élmény újszerűségét és önnön lelkesedését is átadva számol be nordfyns-i tapasztalatairól, valamint hosszabb kirándulást tesz a magyarországi népfőiskolák történetében, a KALOT-mozgalomtól a Lakiteleki Népfőiskoláig. S végül szó esik Christianiáról, Koppenhága művésznegyedéről, melynek bohém és egyszerre bizarr szubkultúrája különösen megragadta a szerző képzeletét – hogy végül levonja a következtetést: Dániában találkozott önmagával, s e találkozás nem valamiféle lezárult esemény, hanem élethosszig tartó önismereti folyamat és eszmélés.
