Hullámzik bennem a százéves csend.
Soha nem múló ima vagy. Mindig lobogó kiáltvány.
Dogma. A tizenegyedik parancsolat.

Eszteró István költő, műfordító, magyartanár, 1941-ben született a Temes megyei Végváron. Tanulmányait Kolozsváron végezte, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Filológiai Karán. Utolsó munkahelye a temesvári Bartók Béla Líceum volt. Verseivel a ’70-es évektől van jelen a hazai és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban

Tartalom

A nincsen himnusza – Az Irodalmi Jelen vers- és próza-összeállítása Ady Endre halálának századik évfordulójára.

„Sok mindent nem tudtam, sok mindent nem tudok Şerban Foarţăról. Tudtam, hogy a jelenkori román irodalom egyik legismertebb költője, esszéírója, de nem, hogy a képzőművészetben, zenében is (be)járatos alkotóművész. (...) Már lefordítottam néhány versét, mikor azt hallottam, majd olvastam is, hogy versei lefordíthatatlanok. (...) ...remélni sem mertem volna, hogy közös fordításkötetünk legyen. Olyan, amelyben a kétnyelvű olvasó egyszerre élvezheti két költő verseit: románul, illetve magyarul, miközben a szerzők szerepet cserélve hol költőként, hol pedig fordítóként mutatkoznak be.”

Az alkotói reneszánszát élő temesvári költő kötete, Egy könnyű garni, ha lehet, még érdekesebb a tavaly megjelentnél (Gondolatok a hölgytárban, 2004). A költészet mesterfogásait birtokló formaérzék, játékosság, elegancia és méltóság sugárzik a versekből, amelyekben korhatárok nélkül szólítja meg a versolvasót fiataltól a legidősebbig. A Szerelmi talizmán című szonettkoszorúja a költészet örök témáját egészíti ki újszerű képekkel, reflexiókkal. A Balassi Bálint tánca című versciklusában a 16.

A hölgyek és csajok, a szülőföld és a nemzet, valamint a klasszikus költészet szeretetéből jött létre Eszteró István kötete – bár valószínű, hogy az „igényes olvasó” is leegyszerűsítve látja és pontatlanul fogalmazza meg a lényeget. Bár talán az a lényeg, hogy a mai időkben – amikor az olvasás fölösleges luxusszámba megy – a formákat ízlelgetve többször végigolvasott egy verseskötetet.

Eszteró István, Simon Adri és Vesztergom Andrea versei.

felismerhetetlenné válik a csontvelőig
szétmarcangolt Mozdulat-ország, de ahol a falak
feliratára hasztalan mázolnak naponta garanciával
ámító festéket, a letörölhetetlen írás, hogy számba vette
Isten a te országlásodat és véget vet annak, átüt
az aggodalom vastag vakolatán időtlen idők végezetéig.

sóhajtozom
epekedve bársonyos bőröd , halvány kezed finom
remegése után, hogy nem múlik el ajkamról
csókod málna íze, hajad végtelen illata leng felém
még atomkorunkból, mikor az ősrobbanással
széthulló paradicsomi boldogságunkból hirtelen
kiszakíttattunk

Jézus a tengeren, járdaszigetek között, elmosódott zebrán
lavíroz, várakozni kell a forgalmi dugóban mássalhangzó-
torlódás miatt, jelzők jelzőlámpája előtt, balladai
homályban araszolni visszafelé mellékmondatok utcáin

Szállhat, Mester, a szó át a határon is,

Még nyelvet kihalás nem fenyeget, habár

Néhol háza mobil, szíve merülne le,

Bocs, most épp sms-t jelez.

Eszteró István Haza a magányban című epigrammás kötete az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában jelent meg a 87. Ünnepi Könyvhétre. A közéleti verseket tartalmazó kötet nem mindennapi élményt nyújt az olvasónak jelen társadalmi helyzetünkről, a kultúránkról, anyanyelvünkről.

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért ér

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért érdemes élni!