Az irodalom rendkívül veszélyes mesterség – videóval

A part homokján eleven Isten jár, a cérnára fűzött gondolatsor a pálmafák nyakában, bőrünkre égő fény, tündöklő magány lépcsője, száraz szelek ölelése, a vers, mint az ágyúban eldördülő golyó – ezekkel a költői képekkel adható vissza leginkább a Magyar Írószövetség Írókorzó című, legutóbbi beszélgetéssel és filmvetítéssel egybekötött estje, amelynek vendége Böszörményi Zoltán és Pósa Zoltán volt.

Az istenközelség, a spirituális, gondolati költemények kapcsolják össze Böszörményi Zoltán és Pósa Zoltán líráját. Noha nagyon különbözik a két szerző stílusa és témakezelése, kétségtelen, mindketten filozófus-költő alkatok, írásaikban a létezés, az időtér, a szabadság, a szerelem és a transzcendens központi szereppel bír. Az Írókorzó-estek valószínűleg nem véletlenül ezt a két izgalmas poétát mutatták be az irodalomkedvelőknek. Az est másik érdekessége, hogy végigkövethettük, honnan indult és hová fejlődött a filmsorozat, amely a nemrég elhunyt Csontos János ötletét és kreativitását dicséri.

Csontos Pósa Zoltánról szóló filmje 2008-ban készült el, s ugyanebben az évben vetítették le a Hír Televízióban több alkalommal is, főként ünnepnapokon; Böszörményi Zoltán alkotói munkásságáról pedig egy éve készült el a portréfilm, amely Arad–Budapest–Monaco és Barbados hangulatát is fel-felvillantja a költemények és az írói-költői-szerkesztői pálya fontosabb állomásai mellett.

Erős Kinga, az est házigazdája hangsúlyozta: szembeötlő és elgondolkodtató a két film közötti eltérés. A mintegy húsz íróportréból álló filmsorozat első darabja, a Pósa-anyag olyan fogalmakkal, irodalmi nyelvezettel él, amely tíz éve még irodalomelméleti súlypont volt, de mára már felülírta az idő. Az alapötlet, a koncepció viszont mindkét portrénál ugyanaz, ne csak az író, a költő, hanem a környezete, az alkotást segítő, kedves helyei, a családja is kapjon helyet a filmben.

Pósa Zoltán és Csontos János a kilencvenes évek óta jó barátok voltak, több közös irodalmi-művészeti projektet valósítottak meg együtt. A portréfilm bensőséges hangulata nem riporter és alanya, hanem két jó barát beszélgetése inkább. A filmben ízelítőt kapunk a költő szülővárosából, Debrecenből, a magyar fővárosból, Budapestből, illetve jelenlegi lakhelye, Balatonföldvár is megjelenik, ahogy felesége és fia is, hisz mindez az alkotói-írói jellemrajz, életút része.

Az irodalom rendkívül veszélyes mesterség, talán egyike azoknak a barikádoknak és harcvonalaknak, ahol az ember minduntalan, nap mint nap elesik, sérelmek érik, és mindig elégedetlen önmagával. Nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy erőt gyűjtsön, és a következő lépést megtegye – fogalmaz Böszörményi Zoltán a pörgős, megkapó filmben. A költő versei mintegy illusztrálják azokat a helyszíneket, Monacót, Barbadost, Budapestet, illetve Aradot, ahol a filmet forgatták, s ahol a költő él és alkot, egy-egy pillanatra úgy érezzük, mi is ott ülünk a magány lépcsőjén a monacói amfiteátrumban, máskor meg a tenger végtelen csillogásában tükröződnek gondolataink. A filmben az Irodalmi Jelen története is helyet kap, amely nem is olyan rég harminchétezer példányban jelent meg, és magyar nyelvterületen a legnagyobb példányszámú nyomtatott irodalmi periodikaként tartották számon, jelenleg pedig a legolvasottabb online irodalmi folyóirat naponta több tízezer látogatóval.

A Nyugati Jelen napilap a szórványmagyarság bástyája, ahogy az aradi Jelen Ház is, ahol számos irodalmi rendezvény, kiállítás, színházi előadás kap helyet. Az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozat a szórványmagyarságban élő alkotók mellett olyan jelentős kortárs írók és költők műveit gondozta, mint Kányádi Sándor, Szőcs Géza, Makkai Ádám, Orbán János Dénes vagy Vesztergom Andrea.

„Az író olyan, mint a napihírek. Hullámzó, csapongó, feszültséggel teli. Állandóan lesben áll, hogy rajtakapja a valóságot valamin, amit aztán saját laboratóriumában feldolgoz, megmunkál, újraformál, továbbgondol, átlényegít.

Az író mesternek képzeli magát, mert annyi mindenbe belelát, annyi mindenen átlát, annyi mindenbe belekóstol, annyi mindent megszagol, annyi történésnek a szemtanúja, meg sem fordul a fejében, netán tévedhet, és az, amit a tökéleteshez mérhetőnek vél, csak ámítás, a felszín fecsegése, a gondolat dáridója.

Olykor nem a tévhit, hanem a rosszul értelmezett empirikus tapasztalat magyarázatának az útvesztőjében vész el, nem menthetetlenül, csak időlegesen, mint ahogyan a mindenség léte is pillanatonként megkérdőjelezhető.
Az író az igazi úr” – hangozott el az esten, Böszörményi Zoltán ugyanis a költemények mellett Halálos bűn c. novelláskötetéből is felolvasott a kisfilmben, és regényeit is megismerhette a néző. A fenti sorok az irodalom szerelmeseit megerősítették abban, a könyvek ideje nem járt le, érdemes hinni a látható láthatatlanban, a költői képek villanásában, a pörgős és érdekfeszítő történetek, a mondatok és a nyelv erejében. Egy jó könyv társasága a metrón, a villamoson vagy a rázós autóbuszon derűs és napsütötte várost varázsol a jégbe fagyott Budapestből, a letargikus, szürke ég alól fény csuroghat ránk.