Szidónia-verzió

 

Kanut hatásvadász lélekbűvölő, örökálló széptevő! Ő a szívdöglesztő nagy ő!

Karmester. Vezényel a Zenepalotában, ülök az első sorban. Észveszejtő! Ezerkétszáz embernek áll el a lélegzete, mered ki a szeme, csapódik össze vastapsra a tenyere.

* Nem értem, hogy nem szakad le a 110 méter hosszú, 60 méter széles, 50 méter magas terem mennyezete, hogy nem roppan össze a 4 manuálos orgona 86 regisztere? Nem értem, a pulpituson hogy marad Kanut talpon: nők kibomló blúzáról, férfiak feszülő gatyájáról pattogzó gombzáporban, rajongók felajzott rohamában?

A koncert után tapogatják, magasztalják, magukat Kanutnak tálcán kínálgatják.

Odafurakodik hozzá Alfréd, a kétes erkölcsű, kényes ízlésű szervező, a férfiszerelmet képviselő fanatikus főrendező. Kanutot derekánál megragadja, rázza, fennhangon kántálja:

* Maestro, ünnepélyesen fogadom itt, a Zenepalota boltozata alatt, minden más érdek fölött, hogy a Metropolitanbe beviszem, vezénylés közben lefilmezem, zsenialitását az örök életnek megörökítem, isten engem úgy segéljen!

 

Egy ideig elviselem, aztán Kanutra ráteszem én a kezem: legyen végre kettesben velem!

Éjfélkor az övé lettem, belehaltam volna, ha nem! Belehaltam!

Persze, hogy lefestem! Éjjel-nappal folyik, patakzik rólam a veríték, tocsog alattam a vízfesték.

Ki bírná ki ekkora gyönyör után, hogy ne fesse le a mesterien karoló karmestert, a keményen helytálló pálcamozgató embert?

* Szidónia, hogy merészeltél lefesteni meztelen?! Mindenki engem néz majd az akvarelleden! Ha még egyszer kipellengérezel, neked többé nem vezényelek, nem tartom oda a képemet!

 

Beülök a Zenepalota büféjébe.

Mögöttem két gordonkás matróna fecseg, hegyezem a fülemet:

* Ez a Kanut őrületesen jó pasi. Hidd el, Évi, nekem nagyon bejön! * mondja az egyik.

* Azt mindenki tudja, Ági! Amikor az Operabálban az asztal lába kitört alattatok a ruhatárban, nem maradt titokban! Azóta sem értem: Kanut feleségével, Boriskával hogy nem vagytok haragban?

* Ó, Évi, Kanut felesége arról a bálról egyedül ment haza, hogy pásztoróránkat ne zavarja. Közzé is tette állásfoglalását, hogy kihúzza a pletykálkodók méregfogát: Kanutot a kaland megihleti, megilleti, ezt ő érti, nem irigyli.

* Világos! Boriska engedményeket tesz. De Kanut miért él szerény szépségű feleségével, amikor élhetne a világ bármely büszke bájú zeneművészével? * kérdezi Évi.

* Mert Kanut akadémista korában szegény volt, mint a templom egere, hálát érzett, hogy Boriska a hozományával magához édesgette.

 

Elmennek a matrónák, jönnek a hegedűs lányok. Skubizok.

* Ez a Kanut szenzációsan jó pasi, szerencsére sikerült az ablakmélyedésben elkapni * mondja az egyik.

* Csak nehogy te is megjárd, mint Eszter, a szólista. Úgy belebolondult Kanutba, hogy elszegődött egy vidéki kócerájba, mert karmesterünknek nem fűlött hozzá a foga, ha találkoztak, csak a fejét fogta.

 

Elmennek a hegedűs lányok, jönnek az oboás csajok. Szimatolok.

* Ez a Kanut észveszejtően jó pasi! Képzeld, Ágota, amikor Egerben turnéztunk, el akart kapni egy fordulóra. Én hülye, nem mentem vele, azóta is esz a fene érte * mondja az egyik.

* Nem kellett volna kéretni magad, Emília! * magyarázza Ágota. * Én bevallom: szeretem, ő is engem, de nős ember két gyerekkel! Nem vállaltam ilyen feltételekkel. Az ifjú titán zeneszerzőnek fújtam tovább az oboát, komponált nekem egy szonátát. Ráharaptam: nevével a jogdíjait is megkaparintottam.

A Zenepalotában zajlott esküvői ceremóniánk, a lépcsőn kvintett játszotta el a szonátát. Eljött párjával kettesben az én karizmatikus karmesterem. Boriska bazsalygott, Kanut parolázott, a szám sarkára csókot nyomott.

 

Elmennek az oboás csajok, jön két takarítónő. Trécselésük érdekfeszítő!

* Ez a Kanut szédületesen jó pasi! Milyen szerencse, Juliska, hogy bekerültem az idegosztályra. Ott feküdt ő is, karnagyok karnagya, nagy volt a szerelmi bánata, mert férjhez ment a babája, az oboás csaj, Ágota. Kanuttal a kórház kertjében sétálgattunk, éjjelente a bokrok közt kufircoltunk.

* Ugyan, Mariska * csak nem gondolod, hogy még egyszer kufircol veled? Letagadja azt is, hogy ismer téged!

 

Elmennek, mind elmennek. Leeresztek, megveszek.

 

* Te jóságos Isten, kivel szűrtem össze a levet?! Elvesztettem az eszemet!?

 

Megyek a Zenepalota titkárságára tárgyalni, műsoraikhoz saját tervezésű prospektusaimat ajánlani. *Kan Kanutné Számadó Boriska* virít az egyik ajtón a névtábla.

* Egek, ő bizony Boriska, a szerény szépségű asszonyka! Hogy került épp itt az utamba?

­* Szervusz, Szidónia* nyújt kezet* tudom, ki vagy * rágja a szavakat, majd elhallgat.

Én is hallgatok, jobb, ha nem válaszolok!

 

Boriska számadó számító, vagyonosodásán kívül jövedelme átlátható. Látom, Kanuttal is percre pontosan elszámol kilengéseiről, az ügyeit naponta elkönyveli: fizetését bevételezi, kiadásait nem fedezi, sumákolásait elnézi. Boriskával az üzlet megköttetik, személyem az ügyfelek körébe bevétetik.

 

Egy ugrásra lakom a Zenepalotától.

 

Kanut át-, majd rámugrik zokniban, tíznaponta két zenekari próba közt suttyomban. Izzik a levegő, ázik a lepedő.

Hánykolódunk a tengeren, kikötünk egzotikus szigeteken. Kanut felugrik:

* Ne vedd rossz néven, Szidónia, nem bírom a nők közelét elviselni utána!

Ellohol. Hol volt, hol nem volt, igaz se volt?!

Dehogynem!

Beülök a Zenepalota büféjébe. Énekelek, prospektusokat lengetek.

Jön a két gordonkás matróna, néznek megütközve.

* Mitől van ilyen jó kedved, Szidónia? * kérdi Évi.

* Épp most karoltam át a mesterien karoló karmestert, a keményen helytálló pálcamozgató embert.

* Kiről beszélsz, Szidónia, csak nem Kanutról? * rökönyödik meg Ági.

* Miért, volt itt más is, aki kiugrott a zenekari próba szünetében?!

 

Azonnal utánam szegődik Kanut. Replikázik:

* Ha még egyszer kibeszélsz, neked többé nem vezényelek, nem tartom oda a képemet!

 

* Istenem, Kanut-függőségben szenvedek! Havi három ölelkezés-veszekedés tönkretesz. Nemileg megvezet némileg.

 

Otthon kinézek az ablakon, jön Kanut egy kosár cseresznyével. Beengedem.

* Hol szerezted? * kérdezem.

* Ági kertjében szedtem.

* Akivel összedöntöttétek az Operabálban az asztalt a ruhatárban?!

* Hol van az már, Szidónia? Nehogy felelősségre vonjál: mit csináltam húsz éve az Operaház asztalán!?

* Most csináltad, most szedtél a kertjében cseresznyét!

* Szedtem, de nem enyelegtem. Nézd meg, milyen piszkos, poros mindenem!

* Csobog a langyos víz, fürödj meg! Íme, a kendő, törülközz meg!

* Nem lehet mosdani, tiszta leszek, Boriska észreveszi.

Kanut ledobja gatyáját és gátlását.

* Jaj, de borzasztó kanszag van! Hová tűnt a mosdószappan?

* Ne vedd rossz néven, Szidónia, nem bírom a nők közelét elviselni utána!

Loholna. Nem hagyom.

* Kanut, de szép ez a cseresznye!

* Igen, igen, Boriska befőttet készít belőle.

* Adnál egy szemet? * szemezek vele.

Kanut is szemez a kapós kikapós cseresznyével, amit a kosárból kikap. Kibukik, kifekszik. Már nem fölém: hanem a cseresznyétől.

* Ez egy dupla cseresznye! Hogy a fenébe?! Összeragadt? Passz! * tépelődik.

A cseresznyefürtöt kettészedi, az egyik darabot a markomba teszi.

Ne pazaroljunk, ne adakozzunk, ne tékozoljunk!

 

Megyek a Nagybani piacra, veszek egy kosár cseresznyét. Leszakad a karom meg a kosaram. Meglátom Kanutot limuzinjában az utcasarkon.

* Hazavinnél? * kérlelem.

* A Zenepalota környékén nem lehet parkolni! * nyomja a gázt, igyekszik elhúzni.

* No fene, kitették a megállni tilos táblát?! Reggel még ott láttam parkolni Boriskát!

 

Elmegyek Kanut hangversenyére. Bulizunk, a sikerére iszogatunk. Gratulálnak neki az oboás csajok. Magasztalják, marasztalják, magukat neki tálcán kínálgatják.

Egy ideig elviselem, aztán ráteszem én a kezem: induljunk haza kettesben.

* Nem, még maradok, Szidónia! Jól mulatok * adja tudtomra.

Dühömben az asztalra pattanok, felhúzott szoknyában táncolok. Az igazgató karjában landolok.

Elindulnak az oboás csajok. Kanut lohol utánuk. Közéjük csapok.

* Milyen szép este van, sétáljunk egy kicsit kettesben!

* Hogy képzeled, Szidónia, nem láttam ma még a gyerekeimet!

* Nekem is van gyerekem, megvan nélkülem!

Kanut fütyül rám, megöl engem ez a szerelem-mániám.

Ha felhív, teljes névvel mutatkozik be, azt mondja, Kan Kanut, mint egy idegen! * Miért, nem ez a nevem? * mérgelődik, ha szóvá teszem.

 

Veszek neki egy antik fuvolát ötödik karácsonyunkra.

Kiderül, kiürült a buksza. A lányomnak, Daniellának nem futja ajándékra.

Kanutnak nem kell a fuvola. Megöl engem ez a szerelem-mánia!

* Szidónia, én ezt nem tudom viszonozni, nem tudom hazavinni.

Földhöz vágom a fuvolát, sztornózom a numerát, fojtogat a zokogás.

* Nem tudod viszonozni?! Nem tudsz egy jelképes ajándékot hozni?

* Mit szeretnél, Szidónia?

* Egy rohadt ecsetet, egy francos festéket, vagy valami vacak gyűrűféleséget!

* Hol lehet ilyesmit kapni?

* A húsboltban, a hullaházban, meg a kibaszott kurva kuplerájban!

* Szidónia, velem ne ordibálj! Idejövök a zenekari próbák szünetében, ahelyett, hogy örülnél, patáliát rendezel?! Elég legyen, különben neked többé nem vezényelek, nem tartom oda a képemet!

 

Egy hónap múlva jön vezényelni, pálcájával taktust ütni.

Leszakad a paraván, eldől a festőállvány, meginog a fürdőkád, összetörik az asztalláb. Törjek pálcát Kanut fölött? Török.

* Itt nálam, a műteremben csak nem olyan kényelmetlen, mint a kórház kertjében, ugye Kanut?

* Miről beszélsz már megint, Szidónia?

* Amikor Ágota miatt gallyra ment az idegrendszered, Mariska, a takarítónő kufircolt veled, nyújtott fekvő támaszt a kórházi rekettyésben neked.

* Hol van az már, Szidónia? Nehogy felelősségre vonjál: mit csináltam tizenöt éve az ispotály parkjában?! Semmiféle Mariskára nem emlékezem, nyugtatót szedtem. Ágotát elismerem. Feldolgozni, amit az esküvőjén átéltem, lehetetlen!

 

Jön Kanut nőnapon. Szétlapul a torta az asztalon. Mézes, fenséges. Villa se kell, nyelvvel egészséges.

Tán csak előkerül pálca helyett zsebéből egy vacak gyűrű, ócska kösöntyű!

* Ne vedd rossz néven, Szidónia, nem bírom a nők közelét elviselni utána!

* Kanut, nőnap van ma! Nem telt egy szál virágra?

* Mit képzelsz, Szidónia?! Majd virággal jövök, mint egy pipogya?!

 

Kanut sebeket mar mellkasára, comb közötti batyujára, zavaros gondolatok költöztek agyába. Balszerencsémre azokkal a furcsa mozdulatokkal kezdem festeni akvarelljeimet, amivel ő magát karmolássza, a zeneműveket dirigálja.

 

Kanutnak az egyik pupillája kétszer akkora, mint a másik. Eltalálta egy tucat gombgolyó: férfiak, nők blúzáról, gatyájáról. Ha így megy, csak Viagrával megy, Boriskának van erre fedezete?

Kanut rosszul lát, féloldalasan vezényel, engem borzalmas útra vezérel.

 

Aki a koldusnak morzsákat vet, az se jobb egy morzsányit se.

 

Elválok a férjemtől, Anzelmtől, ő külföldön komponál, kombinál, vezényel, vezérel.

 

Kanut háza előtt teherautók sora, felkerül platójukra Kanut zongorája, francia-, soknemzetiségű ágya, Boriska ruhatára.

* Istenem, hová költöznek? Kanut el sem köszönt? Csak nem Alfréd csalta ki őket New-Yorkba, előkészülni nagy közös produkciójukra?!

 

Igyekszem a túlpartra, a vasúti felüljáróra. A vonatok közé nézek.

* Visz a vonat, megyek utánad. Ahol én fekszem, az az ágyad.

 

* Mama, megyek én is veled * mondja Daniella.

* Akkor hogy mész osztálykirándulásra?

* Majd megyek az égi madarakkal!

 

* Istenem, mit tettem?! Hatalmas az én vétkem!

Megyek a Pécsi Dómba. Leborulok az oltárra.

* Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem, kérem ezért a boldogságos Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, hogy imádkozzanak érettem Teremtőnkhöz, Istenünkhöz: gyógyítson ki Kanut-függőségemből, szerelem-betegségemből! Uram, legyen meg a Te akaratod, ne az enyém. Az enyém Kanut, de meggyilkol. Daniella elárvul. Adj valakit mellém, olyat, amilyet érdemlek. Ne jobbat, ne rosszabbat. Legyen meg a Te akaratod Uram, ne az enyém!

 

Jön Kanut.

* Hát te nem költöztél New-Yorkba?

* Honnan veszed Szidónia?! Csak a Rózsadombra!

* Láttam, amint felpakoltatok a kamionokra. Szólhattál volna!

* Minek szóljak, itt vagyok, nem? Minek cirkuszolsz már megint velem?

 

* Amíg te felkapaszkodtál a Rózsadombra, én Pécsen rátérdepeltem az oltárra! Lehet, hogy odaköltözöm. Boriska a nyűglődésemet ne lássa!

* Már a feleségemmel jössz, mindenbe belekötsz?

* Igen, eldőlt: aki új lakásba költözik, az onnan többé nem menekszik!

* Szidónia, ha én a szívemet követhetném, Egerben laknék! Régen ott turnéztunk az oboás lányokkal. Nekem az lenne a felüdülés, nem a rózsadombi családi csetepaték!

* Tudom, Kanut, Egerben akartad elkapni egy fordulóra Emíliát!

* Szidónia, ez volt az utolsó megjegyzésed, amit elviselek, aztán többé neked nem vezényelek, nem tartom oda a képemet!

* Nem is kell! Tartsd oda Alfrédnak, Áginak, Évának, Boriskának, Esztukának, Ágotának, Emíliának, Mariskának! Vagy keress egy triót, kvartettet, kvintettet, szextettet! Az lesz neked a legjobb tett, egy vadonatúj szex tett!

* Eszem ágában sincs, Szidónia: nem kezdek olyan nővel, akivel még nem kezdtem. Semmi kedvem kísérletezni, bizonyítani, felsülni!

 

Na, ennyi, Kanutot hozzám a megszokás fűzi, nem akar semmit kockára tenni.

Beledöglök. A számba marékszámra nyugtatókat tömök.

Megyek Kanut koncertjére. A végén látom, amint Dárius, a nagyvilági basszbariton készül indulni. Viháncolva az ajtóba állok, integetek neki. Amikor hozzám ér, belekarolok. Hadd higgye Kanut: négykezest megyünk játszani. Dárius néz, mint karmester az új partitúrára. Mit akarok, kérdi. Semmit, csak ennyit. Magányosan hazaszökdécselek. Olykor jól jönnek a cselek.

 

Megismerkedem Jürgennel, a német vendégkarmesterrel. Úgy tűnik, emberszámba vesz, agitál, szponzorál.

 

Kiállítom akvarelljeimet. Kanut pózol rajtuk meztelen. Tetszik az embereknek. Nem értem! Sose tetszett még nekik így akvarellem. Azt mondja Kanut, tegyem közzé, hogy ő áll a festményeken meztelen, mert nem lehet ráismerni.

* Nem értem, mi történt veled, mesterien karoló karmester, keményen helyálló pálcamozgató ember? Csak nem fittyet hánysz a pletykaságra? Készíted híredet a fennmaradásra?

 

Kiderül, Jürgen azért szponzorált, hogy protekciót szerezzen apósomnál, a Zeneművészek Szövetségének főtitkáránál.

 

Pécs után pont egy évre jön Jürgen esküdt ellensége, Herkules, a nagybőgős. Nem jobb, nem rosszabb, mint amilyen nekem jár. Ő is megjárta a poklokat éjente, hogy a mennyekbe révedjen reggelente, én is megjártam a poklokat havonta, hogy a mennyekbe bámuljak tíznaponta. Herkules azt mondja, hivatása van az életemben. Megfogja a kezem, vinni akar. Én nem akarok menni.

Azt mondja, ha nem megyek, a fának hajt. Megijedek, megyek. Vajon hova visz? Rózsadombi luxus lakóparki otthonába. Mellettem van Kanut hálószobája, francia-, soknemzetiségű ágya. Csak egy fal választ el bennünket éjjel. Ez aztán a jel!

 

Herkulestől kapok egy limuzint. Leparkolok a házam előtt.

Jön Kanut. Mit ad Isten, csak nem le akar parkolni a tilosban mellettem?!

Kiszáll, a kezembe ad egy kottát, komponált nekem egy rapszódiát.

Ajánlásul ráír egy Madách-idézetet:

* A nap a mindenségben árván hogy ne álljon, a víz színére festi önmagát, s enyelg vele, örül, hogy társa van. *

Késő, Kanut! Elkésett ez a vallomás!

 

Jön Kanut.

* Szidónia, baj van, haldoklik Boriska.

* Kanut, mit akarsz ezzel elérni, miért akarod ezt elhinteni?

Kanut elővesz egy zárójelentést. Mutatja. Egek, nem hiszek a szememnek, tényleg halálos beteg!

* Boriska hogy viseli? Sajnálom őt, ezt senki nem érdemli!

* Nem tudja. Kapott egy másik zárójelentést, hogy meggyógyult. Most mi legyen, Szidónia?

* Menj haza, szeresd, tartsd benne a lelket, isten veled!

 

Herkules megkérte a kezemet. A Zenepalotában zajlott a szertartás. Herkules rendelt nekem egy áriát. A lépcsőn adta elő egy ifjú titán.

Kanut is ott volt, parolázott, a szám sarkára csókot nyomott.

 

* Na, mi az Kanut, mi az * bazsalygott Boriska *, már két mátkádnak is elhúzták itt a nótáját? Ne bánkódjál, egyedül nem maradtál! Csak nehogy bekerülj megint az idegosztályra, akkor nem keresel villára!

 

Kanut beborul, éjjelente árokpartokon kóborol, a takarítónőnek, Mariskának az ölében búsul.

 

Boriska betegségét félrediagnosztizálták. Makkegészséges. A kettős leletezés fölöttébb veszélyes, nem tisztességes!

 

Alfréd az egész életét rátette: első találkozásuk után harminc évre Kanutot a Metropolitanbe bevitte, vezénylés közben lefilmezte. Nem értem, miért nem állt el a négyezer ember lélegzete, csapódott össze vastapsra a tenyere? Nem értem, az előtérben miért nem csillant csábosan Chagall festménye, miért nem lengett az aranydamasztból készült függöny egy hajtása se, miért nem hancúrozott a 7 darab 19 méteres színpadi lift egyike se?

Remegett a mesterien karoló karmester pálcamozgató keze. Neki állt el a lélegzete!

 

Jön Boriska.

* Szidónia, békülj ki Kanuttal, mert meghal.

* Sose voltunk se jóban, se rosszban, nem békülhetek ki vele.

 

Jürgen, a vendégkarmester visszament Berlinbe, elmúlt a versenyhelyzet, Herkules lelépett, a barátnőmnek is limuzint vett.

 

Jön Kanut.

* Rosszul vagyok, Szidónia, nem tudnál valami nyugtatót adni? Viszont ragaszkodom hozzá, hogy kifizessem!

* Én is, Kanut, én is, én is!

* Szidónia, baj van, haldoklik Boriska.

* Kanut, menj a csudába, mindkettőnket túléli Boriska!

* Persze, Szidónia! Minden vagy semmi, ugye?

* Ne fantáziálj, Kanut, akad a minden és semmi közt számtalan lehetőség, számodra elveszett minden esély.

 

 

Kanut-verzió

 

Szidónia festménykiállítást rendezett. Akvarell csendéleteit mutatta be. Nem tudom, hogy keveredtem oda. Akkor láttam először. Nem különösebben érdekelt.

Megkérdezte tőlem, tetszenek-e a művei. Hirtelen nem tudtam válaszolni, mondtam, hogy majd beszéljünk. De nem értem rá. Közben Eufrozinától, egy hegedűslánytól megtudtam, hogy Szidónia apósa a Zeneművészek Szövetségének főtitkára.

Akkor már ráértem, és randevút kértem Szidóniától, de ő válaszra se méltatott, faképnél hagyott.

Megkérdeztem Eufrozinától, hogy szót váltottak-e a témáról Szidóniával.

* Hát persze! * vágta oda hetykén.

Szóval innen fújt a szél! Szidónia azt hitte, csak azért vagyok hajlandó véleményt formálni az akvarelljeiről, mert az apósa a főtitkárunk.

Szidónia elfordította a fejét, ha találkoztunk. Hiába köszöntem, nem fogadta.

Tíz év múlva a Zenepalotában vezényeltem Bartók Kékszakállú herceg vára című misztériumjátékát, német fordításban.

Az előadás után belebotlottam Szidóniába.

* Kanut, maga isten áldotta tehetség! Imádom, ahogy vezényel! Beleszerettem kezén át a pálcájába! * kezdett ki velem.

* Ne viccelődjön, Szidónia! Minden erőmet a vezénylésnek szenteltem. Egy halom törött cserép a lelkem * kértem ki magamnak, hogy dicsérgessen, vállon veregessen.

* Kanut, rosszul vezényelt, a végén rosszul intett be Juditnak * válaszolta Szidónia.

* Micsoda?! * kaptam fel a fejem. Ilyet még soha nem írt, soha nem mondott nekem, rólam egyetlen zenekritikus sem, nemhogy egy festő!

 

Volt ebben a Szidóniában valami. Talán a feneke. Sose láttam még ilyen kerek labdát. Csak úgy véletlenül kezdtem labdázni vele.

El kellett mennem a koncert utáni fogadásra. Érdekes, több vendég azt hitte, hogy Szidónia a feleségem. Hívták őt is, de ő nem jött. Szikrázott a szeme. A kezébe tettem az öltözőm kulcsát. Elvette és várt.

Úgy dobál, mint egy kosaras lány!

Halálosan kimerült vagyok, kell egy kis feszültségoldás.

Szidónia indiszkrét. Különböző pózokban meztelenül festeget, ráadásul be is számol róla a zeneművészeknek. A feleségem is rákérdezett.

Én Boriskának minden percemről, filléremről elszámolok. Szidóniához csak olyankor ugrottam át a próbák szünetében, amikor a feleségem néhány napig elutasította a közeledésem.

 

Szidónia egy őrült ötlettől vezényelve beférkőzött a Zenepalotába prospektust készíteni. Elképesztő merészség! Bánja a fene. Lesz, ami lesz! Nekem voltaképp mindegy.

 

Szidónia le akart fényképezni.

Nem engedtem. Mégis csinált egy képet, de szerencsére nem látszom rajta rendesen, mert egyfolytában hadonásztam, amíg el nem mentem. Hozzá vagyok én szokva a vezényléshez, nem gond nekem a kezemet emelgetni!

 

Szidónia gyereket akart tőlem. Van nekem kettő, neki is egy, minek kellene még egy?! Ugyan már, havi két szerelmeskedés-veszekedésből egy gyerek?! Bánja a fene, de akkor hallgasson róla. Mondja Anzelmnek, a férjének, hogy az övé. De Szidónia nem tudja befogni a száját. Állandóan provokál. Még az hiányzik, hogy az életművemet lerombolja! Engem ne vegyen a szájára a Zenepalota!

 

Szidónia kérdőre vont, miért élek Boriskával. Hogy merészeli? Ki kellett osztani.

Miért élek? Miért is élek vele? Engem soron kívül felvettek a Zeneművészetire. Nem tudtam késsel-villával enni, és nem is volt mit… Tejet ittam kenyérrel a folyosó sarkában, nehogy lenézzenek a művészek fiai falkában. Elvettem Boriskát. Nászajándékba kaptunk a szüleitől egy lakást meg egy autót.

 

Előbb zongoraművészként koncerteztem, majd karmester lettem, végre én is kerestem.

Miért nem zenész a feleségem? Ki mosna, ki takarítana, ki osztaná be a honoráriumomat? A művésznek olyan társ kell, aki támogatja, kiszolgálja. Két dudás nem fér meg egy csárdában, foglalja össze szép magyar nyelven a szólás. Nyelvében él a nemzet, de a nyelvével még senki sem nemzett. Lám, a szavak önmagukban is képesek élcelődésre!

 

Szidónia azt szeretné, ha csak neki vezényelnék, ő meg napestig festegetne engem. Reggeltől estig a szoknyáján üldögélnék.

Felmegyek hozzá, kockáztatom a jó híremet, családi békességemet. Ahelyett, hogy örülne nekem, állandóan kötözködik, követelődzik. Szemrehányásokat tesz, nyaggat.

Mi baja lehet velem? Nem felelek meg a labdajátékban? Ezt egy férfi sohasem tudhatja biztosan.

Úszunk, együtt áriázunk. De partra kell vetődnöm! Nem érek rá beszélgetni. Boriska bármikor kereshet.

Én nem bírom utána egy nő közelét se. Csömört kapok, menekülhetnékem támad. Fogadjon el így, ha nem, elmegyek.

Nem tudok rendesen elmenni, csak vele. Az egyik szememre nem látok. Nem tudja senki. Nem tudja senki, milyen nehéz félszemmel vezényelni. Halálosan kimerült vagyok, kell egy kis feszültségoldás.

 

Szidónia karácsonykor vett nekem egy antik fuvolát. Rendkívül kínos. Sokba kerülhetett. Én nem tudom viszonozni. Nincs időm ajándékok után rohangálni. A családomnak se veszek. Majd a feleségem. Csak nem mondom neki, hogy a barátnőmnek is vegyen?! Ráadásul ő nem is a barátnőm!

Szidónia többet enged meg magának a kelleténél. Beleszól, hogyan vezényeljek. Felülbírál, piszkál, pocskondiáz. Azt bizonygatja, összeroppantam saját zsenialitásom súlyától. Nem lettem az, akinek lennem kellett volna. Elherdáltam Istentől kapott talentumomat, nem lettem világhírű. Nem elég Szidóniának, hogy a Zenepalotában vezényelek? Hol vezényeljek?! A fellegekben?

Ő bezzeg minden határon túllép. Szerinte gyáva vagyok, megalkuvó, kicsinyes, merev, szívtelen, lelketlen, hiányzik belőlem a zseniket röpítő spiritusz, az emberszeretet.

* Nincs tragikusabb, mint amikor csodára születünk, de a nekünk szánt csodától megijedünk! * vagdalkozott.

* Honnét tudod te, Szidónia, mit gondolok?! * hozott ki a sodromból, pedig az nálam nagy dolog. * Én anyámnak se mondtam soha, hogy szeretem, pedig nagyon is szerettem.

* Úgy kell neked, Kanut, megérdemled a sikertelenséget! * lármázott.

 

Szidónia dirigálni akart. Dirigálni akart helyettem! Dirigál. Elképesztő!

 

Elköltöztem a Rózsadombra. Szidónia őrjöngött. Mi köze hozzá, hová költözöm?! Mit képzel, majd tőle kérek engedélyt, hogy normális körülmények között élhessek? Ki akarta tenni a szűrömet, de nem bírja ki nélkülem.

Eljött egy hangversenyemre. Életemben először haza akartam vinni.

De ő kéjelegve karon fogta a Kékszakállú szerepét éneklő basszbaritont, Dáriust, és faképnél hagyott. Nő így soha meg nem alázott.

 

Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak. Ahol én fekszem, az az ágyad. Éjjel nem aludtam, összemartam a testemet. Hajnalban levelet írtam:

Kedves Szidónia!

Örültem, amikor megláttalak a Zenepalotában. Készültem a találkozásunkra, hogy majd együtt jövünk haza, s megbeszéljük: miért mondtad, miután a Rózsadombra költöztem, hogy nem tekintettelek magammal egyenrangú embernek, ki akartam irtani belőled a szerelmet, leprásnak tartottalak, szükségből használtalak. Egyetlen érvem a cáfolathoz eddigi életem, felfogásom, hosszú és mély kapcsolatunk. Ám te ezt egyetlen indulattal elsöpörted. Ez a legújabb portré, amit rólam festettél, nem én vagyok. Ha ilyennek tartasz, az a te alkotásod. Kétarcúnak láttatsz? S te? Összetörtnek érzed magad, hiányoltad a meghittebb érzéseket, gesztusokat? Szép női ars poetica! S a te másik arcod? Amit tettél Dáriussal, bizony, sok fickós férfinak is dicsőségére válna! Megfogtad, elvitted. Hol itt a férfi gyöngédsége, figyelmessége? Látványos sikered volt, bizonyára büszke vagy magadra. Egyedül haladva hazafelé múlt a pofára esés nyomasztó érzése. Minden világos lett. Neked is két arcod van, s az igazit eddig nem ismertem. A kezedbe adom a döntést, mondtad. Ezt a hangverseny után visszavetted tőlem a színházi nagyjelenttel. Te döntöttél. A jelenlévők nem tapsoltak meg. Én sem. Hiányzott a műsor rámenős megrendezéséből a jó ízlés.

 

Szidónia nem válaszolt. Ráadásul olyat tett, amiről álmodni sem mertem.

Összeszűrte a levet Jürgennel, a német vendégkarmesterrel, hogy szponzorálja a kiállítását, amelyen engem tesz közszemlére meztelen.

Szidónia felmutatott a bámészkodóknak, az egész világnak.

Érdekes, nem is rosszak ezek az akvarellek! De nem lehet felismerni egyiken sem. Miért nem írta rájuk a nevemet? Talán szégyelli a szerelmünket?

Komponáltam neki egy rapszódiát. Fütyült rá. Jürgen előtt impotensnek titulált.

* Nekem mondhatsz bármit, Szidónia, nem halok bele, de az ismerőseimnek ne szolgáltass ki! * kérleltem. Kinevetett.

 

Szidónia összejött Herkulessel, a nagybőgőssel. Feslett erkölcsű nőszemély! Én vagyok rá a legjobb bizonyíték! Tizenhárom évig jártam hozzá suttyomban. Pedig tudta, hogy nős ember vagyok. Elcsavarta Dárius, majd Jürgen fejét. Így jött a sorban Herkules. Ő is nős. Most vett a családjának egy villát. Miért válik, ha nem azért, mert Szidónia kikezdett vele?!

 

Boriska halálos beteg lett. Azt mondta, nem haragszik rám, se Szidóniára. Megérti, hogy kellett nekem az ihlet. Nagylelkű asszony.

 

Szidónia férjhez ment Herkuleshez. Herkules vett neki egy olyan limuzint, amilyet Boriska vett nekem.

Ez még mind semmi! A Rózsadombra költöztek, mellém. Az udvarra sem mertem kimenni.

* Mikor találkozunk végre? * kérdeztem tőle, amikor egymásba ütköztünk.

* Találkozz mással, van elég hegedűslány a Zeneakadémián * vágta a fejemhez.

* Nem kezdek olyan nővel, akivel még nem kezdtem.

* Na, szép! Kanut, téged a megszokás fűzött hozzám, semmi más.

* Nem igaz, Zsófia! Hűséges voltam hozzád. Tekintsd ezt úgy, mint egy vallomást.

* Kanut! Ugyanott jön ki belőled az igazság, mint a hazugság! A szád a kapuja mindkettőnek* vádaskodott.

 

Herkules vett Szidóniának egy villát. Szerencsére elköltöztek mellőlünk.

 

Kiderült, hogy Boriskát félrediagnosztizálták. Egészséges. Micsoda szemétség! Nem az, hogy nem halt meg, hanem hogy éveken át rettegésben tartottak a kettős lelettel. Ráadásul, ha tudom, hogy egészséges, talán megkérem Szidóniát. Tönkretette az életünket, aki a szövettani vizsgálatot készítette. Szidónia azt mondja, ő feljelentené a tettes hentest. Ez fölöttébb cifra lenne. Kifogásoljam, hogy a feleségem miért nem halt meg?!

 

Szidónia ki akar fúrni a Zenepalotából, mindenkivel szövetkezik ellenem, azt állítja: nem ellenem, hanem értem! Keresztet rajzol a homlokomra, mint egykor anyám.

 

Szidónia elvált, egyedül maradt. Meglátogattam. Meztelen járkál a villájában. Kértem, legalább a függönyöket húzza be. Paranoiásnak nevezett, kinyitotta az összes ablakot, hogy nézzem a magas kőkerítéseket.

Megkérdezte, mennyi a jövedelmem. Mondtam, hogy már csak havi félmillió, de, ha vállalok még vezényléseket, több is lehet. Gúnyolódott, hogy ez aztán a szenzáció.

Kidobott. Zokogtam, szerelmet vallottam. Azt harsogta: férfigyűlölő lett, ne lásson többé egy kant, Kanutot, Herkulest se.

* Isten, ki az égben vagy, ott vagy?!