Ugrás a tartalomra

 

Londonban, egy dél után

Ghánai sofőr Londonban

A sok-sok vendégmunkás közül
én tudtam legjobban angolul,
ezért ha intézni kellett valamit,
küldtek, s mint egy úr, taxiztam.

Egyszer egy ghánai taxisofőr
kikérdezett töviről hegyire,
ki vagyok, miért, s honnan,
s kinek lennék fia-borja.

Mondtam, hogy Románia, és magyar,
s valami bonyolultat motyogtam,
apámat s anyámat is megneveztem,
de nem ismerte őket.

„Yeah, Transylvania”, bólintott,
ő pedig elmesélte, utálja a ködöt,
s már hét éve dekkol itt,
a családjának küldi a pénzt haza.

És jó, hogy jöttünk Kelet-Európából,
azóta nem a feketéket okolják
mindenért az angolok, hanem
a lengyel–román–magyarokat.

Nofene, erre sem gondoltam,
hogy levettem válláról a billogot.
Nevetett, belecsapott a kezembe,
s elhajtott Londonban egy dél után.

Ki viszi haza a taxisofőrt?

Hosszú utam volt, a belvárosból
vittem legkedvesebb ápoltam,
hogy egy másik öregotthonban
meglátogassa a feleségét.

Török és mohamedán a sofőr,
előzékeny, a taxisok gyöngye;
nem mutatta, hogy zavarná
a zsidó kalap barátom fején.

Beszélgettünk a sofőrrel halálról,
fel-vagy fel nem támadásról,
s hogy hol támadunk fel:
ott, ahol éltünk, vagy ahol álmodtunk.

Mondja, huszonöt éve jött ki,
de ma is a trabzoni hegyeket látja,
háza van ott, odajárnak évente,
de már nem költözne haza.

S lemondóan legyint, á, minek...
Hogy ott is idegen legyek?
Idegen fiatalokat nézzek, akiken
régi barátok arcvonásai tükröződnek,

akik rég elmentek New York-ba?
Megérkeztünk. Kilencvenöt éves
barátom izgatott, mint a gyermek,
feleségével ők együtt támadnak fel.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.