„Aki megért, s megértet”

Kányádi Sándor-emlékkiállítás nyílt a Budai Vár tövében álló Virág Benedek-házban, egészen közel Sándor bácsi egykori tabáni otthonához. A tárlat anyaga a költő budai otthonából került a szép környezetbe, köztük olyan friss „leletek”, mint a csupán néhány napja előkerült kéziratok.

A Pál Eszter népdalénekes hangján felcsendülő, szülőföldről szóló ének töltötte be Budán a Döbrentei utca környékét. Noha kis forgalmú sétálóutca, olyanok is megálltak, akik nem tudtak a rendezvényről: Kányádi Sándor-emlékkiállítás nyílt a Virág Benedek-házban. A közeli Tabánban lakott a felvilágosodás kori irodalom bölcs öregje, akinek házába oly gyakran zarándokoltak a fiatalok, hogy hallgassák történeteit, és tanuljanak tőle. Nem véletlen, ha alkata sokban emlékeztet bő kétszáz évvel később élt utódáéra, arra a költőre, aki szintén a Tabán lakója volt hosszú éveken át. Keresve sem lehetett volna méltóbb helyet találni a Kányádi Sándor emlékére megnyílt kiállításnak a Budai Könyvünnep idején – igaz, alig fértek be a látogatók, de ez igazán örömteli gond volt.

Nagy Gábor Tamás, az első kerület polgármestere mindenekelőtt Magdi néninek, Kányádi Sándor feleségének mondott köszönetet, aki „zokszó nélkül tűrte, hogy felforgassuk a lakását”. A kiállítás képi és tárgyi anyagának jelentős része ugyanis a házaspár otthonából került a Virág Benedek-házba, ahol egy hónapig csodálható meg a rendkívül gazdag válogatás. A polgármester szintén köszönetet mondott Erdélyi Lajosnak, Kányádi régi barátjának és fotósának. Neki köszönhetjük az olyan feledhetetlen pillanatokat, amikor Sándor bácsi a borpincében, fiatal élete teljében, pajkosan, optimizmussal telve tekint a világba – emlékeztetett Nagy Gábor Tamás. S hogy miért lett „Találkozások” a tárlat címe? Amerre csak járt a világban, apró falvaktól idegen földrészek nagyvárosaiig, fantasztikus sok találkozásban volt része. Talán velünk, ittlévőkkel is – mondta Nagy Gábor Tamás, és felhívta a figyelmet: a megnyitó végén mindenki magához vehet egy könyvjelzőt, s az azon található e-mail címre elküldheti Sándor bácsival kapcsolatos személyes történeteit. De nemcsak a könyvjelzőt, egy egyszerűségében is szép kivitelezésű füzetet is átvehetett mindenki Bakó Annamáriától, a Litea Könyvszalon vezetőjétől: ebben Faragó Laura Kányádi Sándorral készült interjúja olvasható versrészletekkel. Olyan közel lehet kerülni a kisgyermekkorát elmesélő költőhöz ezen a néhány oldalon, mint kevés más interjú által. 

A fotóanyagon túl kiállították a költő nevezetes íróasztalát, melyet Zsögödi Nagy Imre faragott, rajta írógépe és szemüvege, nekitámasztva míves sétabotja. A vitrinben kéz- és gépiratok árulkodnak a szárnyaló-csapongó-felszikrázó gondolatmenetekről, sorokról, rímekről, ott van az először ceruzával felfirkantott „Haldoklik Petőfi körtefája” sor, a tollal tisztázott fordítások vagy épp a könyvek elejébe rótt dedikációk. A kéziratok közül több is csupán két napja került elő – fordult ismét a költő feleségéhez a polgármester, a kiállítás tehát valóban a legfrissebb lenyomatot kínálja a Kányádi-életműből. A falakon helyet kaptak a nagy példaképek is: mindenekelőtt Arany, Petőfi, Kós Károly, de az atyai mester, Illyés Gyula is látható a közelségükben. A kortárs barátokat pedig szinte felsorolni sem lehet: Páskándi, Székely János, az erdélyi és határokon inneni alkotók színe-java. Nemcsak írók, de a szobrász, festő barátok és alkotásaik is láthatók, többek között Román Viktor, Nagy Imre bácsi, Szász Endre és műveik. Külön helyiséget szenteltek a családi pillanatoknak, Nagygalambfalva és környékének, az erdélyi táj képeinek, és persze a családi kert, az otthon, a régi iskola képkockái is mesélnek a múltról. De egy kis vetítőteremben maga Sándor bácsi is mesél a vásznon: ahogy azt tőle megszoktuk, indázva, „Benedek apósan” és utánozhatatlanul szívhez szólóan. 

Nagy Gábor Tamás Virág Benedek szavaival zárta beszédét: „Születtem, szerettem hazámat, s dolgoztam, ez az én életem története…” Mint ahogy az a mondat is a bölcs öregtől származik: „Áldásban lesztek, kik másoknak használtok.” Incze Ildikó színművész Magdi néni szavait idézte fel, akit egyszer arról kérdezett, hogy Sándor bácsi tényleg nem írt-e szerelmes verseket. A felesége akkor úgy felelt: „Hát, olyan szerelmesféle verseket írt.” S hogy a művésznő rácáfoljon, egy „igazi” szép, vallomásos verssel készült: „Bántani én nem akarlak / Szavaimmal betakarlak…” 

A kiállítást Szakolczay Lajos, Sándor bácsi évtizedeken át hű barátja nyitotta meg. „A költő lármafa – a kisebbségért, népért szóló” – kezdte beszédét az irodalomtörténész, azzal folytatva: Kányádi esztétikuma nem állna meg az erkölcs nélkül. Ennek megalapozója Kós Károly volt, építője pedig egész életében Kányádi Sándor. Szakolczay a Vannak vidékek ciklus talán legemlékezetesebb sorait idézte: „Vannak vidékek ahol / a fölösleges / kutya- s macskakölyköket / vízbe ölik vagy elevenen / eltemetik / de mielőtt még a szemük / kinyílt volna…” – amelyet nem kell magyarázni, és rávilágít az életmű erkölcsére. 

Az egykori jó barát első és meghatározó találkozásukat is felelevenítette. A Halottak napja Bécsben című, Szabófalvától San Fransiscóig ívelő hatalmas vers egyetlen mozzanatával kezdte szúrni a cenzúra szemét, mégpedig azzal, hogy a nemzetiségi költő Mátyásnak, az igazságosnak beszéli el panaszát: „Én királyom, nagy királyom, ki születtél Kolozsváron (…) Ne kelljen lenyelni nyelvünket önnön szégyenünkben.” A vers tehát tiltólistára került, ám Szakolczay kolozsvári látogatása alkalmával magához vette, és általa jelenhetett meg Budapesten, az Új Írásban először. „Az egész életmű a szabadsággal való találkozás példája, a szabadság mint erkölcs megfogalmazása” – hangsúlyozta Szakolczay Lajos. Végezetül Kányádi Sándor feleségét szólította meg négy sorral, ami azért ritka pillanat, mert az irodalomtörténész maga írta – versben.

Szívedből kiszakadt darab,

Erdély a semmibe harap.

Valaki jár a fák hegyén,

körötte föld, s égi fény.

Akit olvasnak, az él – zárta beszédét Szakolczay Lajos, melyhez csatlakozott a népdal szava is: az Elmegyek, elmegyek örök dallama. 

„Féktelen égi háború dúlt a szertartás alatt. (…) Mire Böjte Csaba lejött a szószékről, az elemek küzdelme elcsendesedett. Derült ég alatt, némán kísértük Sándort szülői házának kertjébe, ahol nemcsak a füvek-fák-virágok vártak rá, hanem ősei földi maradványai is. Így akarta! Itt Nagygalambfán, itt a református templomnál, itt a szülői háznál, itt a szilvafák alatt akart együtt lenni velünk az idők végezetéig…” (Kaiser Ottó)

Szöveg és fotók: Laik Eszter