Könyvek nyárra dióhéjban 6.

„Ezt a mélyen bennünk lévő, alapvető belebújási-átalakulási igényt használja ki, és fordítja gyógyító célra a személyes életesemények mitikus feldolgozásának gyakorlatán alapuló Metamorphoses meseterápiás módszer, melyet Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta dolgozott ki. Azt állítja, a mese képes megszüntetni a problémákból keletkező káoszt, és helyére állítani a teljességet.” – nyári sorozatunk utolsó darabjaiként Lafferton Luca és Bánosi Eszter rövid írásait ajánljuk az olvasóknak.

Ferdinandy György: Fájó holnapok

(Magyar Napló Kiadó, 2018)

Tud-e újat mondani olvasóinak Ferdinandy György, aki már eddig is több kötetben mesélte, értelmezte a magyar (emigráns) irodalmat világ-ingázásán és saját életén keresztül? Ferdinandy, úgy tűnik, mintha mindig ugyanazokat a történeteket mesélné, bár mindig kicsit másként. Attól igazi mesélő, hogy egy-egy történetet újra és újra elmond, így rögzülnek legjobban a hallgatóság emlékezetében.

Legújabb kötete összegző-visszatekintő novellafüzér, komolyabb számvetés. A kötetben minden generáció megjelenik, de a fő dilemma, az emigráns lét és irodalom, sajnos kissé elnagyolt marad.

Az írótól megszokott melankolikus dikciót ez alkalommal még keserűbb hangvétel jellemzi. Mintha kérdőre vonná eddigi életművét, kiábrándultan jegyzi meg, hogy talán már olvasói sincsenek. Megkérdőjelezi, ért-e bármit is hosszas, kényszerű otthon- és hazakeresése. Arra jut, hogy magyarnak lenni (akár saját hazájában, akár bárhol a világon) egyet jelent az önsorsrontással (az ’önsorsrontás’ szó szerinte csak a magyar nyelvben létezik). A magyar irodalom pedig „rossz passzban van” – eltekintve néhány üdítő kivételtől. Ferdinandy ezen utóbbi megállapítását akár komolyan is vehetjük, ugyanis – szintén megszokott módon – naprakész kortárs irodalomból és általában a világ dolgaiból (Facebook, Instagram).

Kérdés azonban, hogy ha hiány van olvasókból, ezért egyedül ők hibáztathatók-e, vagy előbb sorsukat elfogadó Jónások szükségeltetnének?

Herta Müller: A király meghajol és gyilkol

(Napkút Kiadó, 2018)

Herta Müller novelláskötete jókora késéssel érkezett Magyarországra, másfél évtizedet kellett várni a fordításra. Érthető módon először Nobel-díjas regényének a fordítására került sor (Atemschaukel – Lélegzethinta),de szerencsére jöttek a további kötetek is.

A király meghajol és gyilkol kötetben kilenc novella olvasható – a válogatás kiváló indítás az írót még nem ismerők számára. „Csak a beszédet és a hallgatást ismertem, a tartalom nélküli, elmondott hallgatás közjátékát nem” – vallja egyik, már németországi életéhez köthető írásában, mert nem tudja hova tenni a berlini németes fecsegést. Szintén Berlinben lépten-nyomon belebotlik a bosszantó „hová valósi?” kérdésbe, amire romániai bánáti svábként sehogy sem tud megfelelő választ adni. Az anyanyelve hiába német, ez az anyanyelv idegenül hangzik a németországiak számára.

A szerző már a romániai diktatúra alatt is úgy viszonyul a világhoz, hogy mindig csak két dolog közül választhat: vagy hallgat, vagy beszél, de valójában egyik sem megoldás. Amikor beszél, minden egyes szót alaposan átgondol, értelmez, kontextusba helyez, összeveti németül és románul (nem volt könnyű dolga a fordítónak), új szavakat talál ki. Nyomasztó kíméletlenség, de belátjuk, a szavakkal nem dobálózhatunk, a szavak a múltunk és a jelenünk. Pedig még csak nincs is mindenre (megfelelő) szavunk.

Lafferton Luca

Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja; meseterápiás esetek

(Jelenkor, 2018)

Kisgyerekként minden vágyunk, hogy mesehősök legyünk. Én háromévesen Csipkerózsika szerettem volna lenni, mert irigyeltem a királylány ruháját. Aztán csak később, felnőtt fejjel ébredtem rá, valójában nem a ruhájába bújtam volna bele, hanem inkább a bőrébe: bárcsak megmentett volna valaki engem is életem aktuális „gonosz tündérétől”, egy kislányszemmel félelmetesnek tűnő nővértől a kórházi betegeskedésem alatt. Ezt a mélyen bennünk lévő, alapvető belebújási-átalakulási igényt használja ki, és fordítja gyógyító célra a személyes életesemények mitikus feldolgozásának gyakorlatán alapuló Metamorphoses meseterápiás módszer, melyet Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta dolgozott ki. Azt állítja, a mese képes megszüntetni a problémákból keletkező káoszt, és helyére állítani a teljességet. Legújabb könyvében egyéni sorsokon, élethelyzeteken keresztül mutatja be, hogy egy-egy mese által hogyan találhatunk rá saját lehetőségeinkre, hogyan megyünk-mendegélünk az úton, míg felismeréseinkkel és azok cselekvésbe fordításával meg nem találjuk a rend helyreállításához szükséges megoldókulcsokat. Eközben olvasói nézőpontunkból nemcsak a páciensek, hanem a mesélő fejébe, a benne zajló folyamatokba, kételyeibe is belekukkanthatunk, és gondos olvasással mi magunk is rálelhetünk aktuális életmesénkre, azonosulhatunk a hősök valamelyikével, de megtalálhatjuk énünk megannyi részét az összes szereplőben is. Átalakulhatunk bármivé, akárcsak Próteusz, az alakváltó istenség, csak kicsit más céllal: nem azért, hogy kicsússzunk embertársaink kezei közül, hanem azért, hogy – jó esetben, a mesénk mély rétegeinek megértésével – végre megtaláljuk valós alakunkat és szerepünket az életben.

Bánosi Eszter