Jelige: Csoki – Egy kutya szilvesztere

Csoki vagyok, egy négerbarna, középtermetű Spitz kutya, Gazdám kedvence, imádom. Szeret engem. Fürdet, fésül, etet a legjobb falatokkal, és sokat simogat. Beszél hozzám, mint egy gyerekhez, azt hiszi, hogy nem értem, de értem minden szavát, hangjának lejtéséből minden hangulatát. Mi egy pár vagyunk. Igyekszem jónak lenni, sajnos nem mindig sikerül.

Sétálni is elvisz, hetente többször is. Ha rossz idő van, bent lehetek a nappaliban a kis ágyamon.

Én csak egy alig tíz kilós Spitz vagyok. Mindenki megcsodál, megsimogat, ha hagyom.

 Jó itt élnem, remélem örökké fog tartami.

Esténként meg szoktam ugatni a járókelőket, felelgetünk egymásnak a környék kutyáival, aztán jókat alszunk reggelig. Este azért is jó, mert akkor kapom a finom vacsorámat, amit Gazdim külön nekem készít. Nagyon szeretem. Néha hagyok a macskáknak is, főleg a szomszéd fehér Mircinek, aki a barátnőm. Néha eljön két iromba cirmos is, közülük az egyik hasas, mindig éhes, megeszi az én maradékomat

De az elmúlt este és éjszaka rémálom volt. Mintha megbolondult volna a világ. Már délután kezdődött az őrület. Sétáltunk Gazdival, de nekem nem volt kedvem. hasam a földet súrolta, siettem volna haza,  gyönyörű farkincám sem lobogott utánam, szomorúan lógattam. Hamar haza is jöttünk, mert Gazdi nem győzte visszatartani a vonszolásomat.

Aztán elkezdett zengeni az ég, vagy valami más, de minden pattogott, puffogott, robbant, és közben mindenféle fényvillongások voltak az égen. Gazdi beengedett a szobába, nyugtatott, simogatott. Elém tette a vacsorámat, de enni sem volt kedvem. A környék kutyái nyüszítettek,  és én egyre jobban féltem. Elkezdtem remegni, vacogni, a levegőt is lihegve, nyöszörögve szedtem.  A hangok zúgtak, doboltak a fülemben, mást sem hallottam.  El szerettem volna bújni a hangok elől, bemásztam az asztal alá, de ott is hallottam a zajokat. Aztán még kisebb kuckót kerestem, de az olyan szűk volt a fal és a szemetes edény között, hogy a lábam sem fért be, hiába furakodtam. Sohasem megyek az emeleti szobákba, de most felszaladtam a lépcsőkön Gazdi után. A lépcsőfordulóban tükörcsempék vannak, ott láttam egy másik Spitzet, az is nagyon félt, de nem tudtam hozzáférni. A lépcsőkön szaladgáltam fel-le. Nem tudtam, mit is csináljak. Gazdim megsajnált, ölbe vett és simogatott. Ettől kicsit megnyugodtam. Így telt el a fél éjszaka. Gazdim virrasztott mellettem.  Nem tudom, az emberek mit hallanak, de nekem már mindenem fájt, és teljesen kimerültem a félelemtől.

Aztán lassacskán vége lett az egész őrületnek. Gazdim félájultan aludt, végre én is elszundítottam. Soha többé nem szeretnék ilyen éjszakát, de Gazdim azt mondja, hogy ha élünk, egy év múlva újra megbolondulnak az emberek, kiabálnak, hangoskodnak és durrogtatnak.

 Most alszanak, mint aki jól érezte magát, és jól végezte a dolgát.