Jelige: Stardust – Ern(y)ő
Gizike lakásában, még egy viharvert esernyő sem volt, de esernyőtok, az igen. Nem egy és nem kettő, hatalmas parafa táblán sorakoztak, mint halott lepkék, feltűzve. Minden alkalommal, amikor hazaérkezett, számba vette kincseit. Acélszürke fejű szöggel szúrta fel őket a táblára, csak a sötétkék, elegáns kivitelű tokot rögzítette piros és fekete fejű gombostűvel.
Kedvenc kávézójában pillantotta meg az esernyőtokot az asztala melletti széken. Az ablakon keresztül rásütött a nap, már régen elállt az eső, csillogott a kék selyem, mint az ég és tenger találkozása, hullámok is látszottak rajta. Kézbe vette, majd felemelte feje fölé, hátha tulajdonosa ott van még a közelben, de senki sem jelentkezett. Miközben fizetett, megkérdezte, ki ült itt azelőtt, de a pincér csak megcsóválta a fejét. Gizike betette a tokot a táskájába, otthon elővette, simogatta a finom anyagot és elképzelte, ki lehet a tulajdonosa. Eszébe se jutott, hogy nő lehetne, középkorú, elegáns, szikár férfit látott maga előtt. Doppler Magic, olvasta a márkajelzést. Rákeresett az interneten és megtalálta a teljes leírást: Premium XM automata férfi esernyő.
Több napon keresztül minden délután ott ült a kávézóban ugyanannál az asztalnál és kitette a kávéscsésze mellé a kék esernyőtokot, de senki se vette tudomásul. Közben zuhogni kezdett az eső, a nő megállt az ajtóban, várta, hogy csendesedjen a zivatar. Bőrigázott férfi rontott be, majdnem fellökte, Gizike kezéből kiesett a tok. A férfi bocsánatkérések között felemelte és megállt keze a levegőben: nekem is éppen ilyen színű, finom anyagú esernyőm volt. Volt? Igen, tegnap dobtam ki, nem szeretem a rendetlenséget, a tokja elveszett, így vesszen az egész. Maga ezt miért nem dobja ki? A nő elpirult, és szótlanul a táskájába süllyesztette a tokot.
Az eső továbbra is zuhogott, a férfi a kezét nyújtotta, Ernő vagyok, hívok egy taxit és menjünk esernyőket venni. Az áruházban találtak két hasonló kéket, a férfi nevetett, csak egyet vegyünk, ez alatt elférünk ketten, doppler. Elfértek és néhány hét múlva a találkozásokon már terveket szőttek, összeköltözésről beszéltek. Gizike mindent megvásárolt, amit a férfi javasolt, finom ízléssel, bútort és személyes tárgyakat, míg egy napon Ernő el nem tűnt. Nyomtalanul. Csak az ernyője volt elegáns. Azt is magával vitte. Telefonszáma nem volt kapcsolható, és a nő hiába csöngetett a férfi lakásán. Csak a régi esernyőtok maradt utána, és nem kis adósság.
Munkából hazajövet a kuka mellett esernyőtokot talált, felvette, hazavitte, később a ház előtti bokron fennakadva meglátott még egyet, és másnap a parkban a padon egy harmadikat. Mindet hazavitte. Azzal szórakozott, hogy történeteket talált ki a tulajdonosukról. A szaporodó zsákmányokat táblára tűzte, majd megszámozta és füzetben vezette, hol találta és mit gondol ezekről. Mintha az egész világ egy nagy sötét ernyő lenne, hiába hozott haza színes, pöttyős, reklámos, vicces tokokat, ettől se lett jobb kedve, de a keresést nem tudta abbahagyni. Barátnője, a gyarapodó gyűjteményt látva, mondta, van neki is otthon két-három ilyen, sajnos a hozzá tartozó ernyő az elveszett. De Gizike ebből nem kért, ő akart rátalálni az elvesztett darabokra.
