Csak kicsit szaladok. Meg, meglódulok néha.

– El kell érnem, nem késhetem le! Most nem! - hümmögök, ahogy utat török magamnak a vonatra igyekvő  többi utas között.

A szoknyám suhog és a bokám köré tekeredik, miközben gurítom magam előtt még a nehéz bőröndömet is. Hazamegyek mert az édesanyám temetése lesz.Szegény apám ott maradt egyedül. Én is ott nőttem fel mondhatom viszonylag boldogan. Azért mondom hogy viszonylag, mert nem voltam átlagos gyerek. Most sem vagyok átlagos felnőtt. Nem tudom honnan van a képességem, de van. A nap bármely szakaszában és bárkinél bevillanhatnak elém képek. Ezek vagy jók vagy rosszak, ezt szabályozni nem tudom de mindenképpen a jövőt vetítik elém.Gyerekként azt hittem mindenki ilyen.

Tisztánlátó.Igen, bármilyen furcsa is. Nekem is az volt, nagyon is. Rengeteg szakirodalmat elolvastam de mind mást mond, és máshogy értelmezi a képességet amit kaptam.Az egyik szerint a tisztánlátó olyan ember, aki a született tehetsége révén az átlagosnál érzékenyebb belső észlelő erővel bír. A lelke színesebb, gazdagabb, szebb.Egy másik szerint a tisztánlátó az az ember, akinek belső sugallatai és látomásai vannak valami olyanról, amiről a hagyományos érzékszervi tapasztalás útján nem lehetne tudomása.A tisztánlátók talán leghíresebb mitológiai alakja Priamusz király lánya Cassandra, akinek a legenda szerint Apollón templomában kígyók nyalták tisztára a fülét, hogy azután meghallhassa a jövőről szóló sugallatokat. A legenda szerint hiába látta tisztán Trója elestét, senki sem hitt neki, így tragikus sorsát nem kerülhette el.Én is így voltam mindig. Én voltam a család és a közösség Casandrája. Pedig csak Ryta voltam. Ryta Hagen. Ilyen egyszerűen. Mégsem akartak hinni nekem soha sem. Még az anyám sem. Bolondnak néztek. Pedig sok embert megmentettem a látomásaimmal.Néha ismerősről ugranak elém képek, néha teljesen idegen emberek életébe látok bele.Sokszor vetül elém egy sötét nadrágos nő képe, ahogy fekszik a padlón lövéssel a mellkasán. Még nem tudom hova tenni a dolgot, mert az arca soha nem látható.

Megérkeztem a szülőfalumba..Az állomás kopott, megviselt, látszik hogy már évek óta nem volt felújítva.Elindulok az úton gyalog, mert busz az nem jár.Húzom magam után a bőröndömet ami elég nehéz, mert olyan buckák és gödrök vannak, hogy majd a bokám töröm bennük. Anyám mondaná, hogy miért nem vettem szandált és farmernadrágot. Utálom a nadrágot. Nem is tudom mikor viseltem önszántamból egyet utoljára.

A temetésen félve néztem körbe. Bár ne tettem volna. Azonnal bevillant több nem igazán kellemes kép. De a látomásoknak nem mindig az a befejezése amit mutatnak. A jövő képlékeny, tudunk igazítani rajta. A könyvtárban ahol dolgozom sokan hallgatnak rám, így nem történik meg az előre beharangozott baleset, tűz,vagy halál.

Az apám összetört. Lehajtott fejjel áll, és csorognak a könnyei. Anyám nélkül elveszett ember lett.De nem maradhattam tovább, vissza kellett mennem. Amikor leszálltam a városban megállapítottam, én itt vagyok otthon. Jó volt visszamenni a könyvtárba dolgozni.Itt ritkábban vannak bevillanó képek,aminek talán a rohanó világ az oka.Az egyik nap a munkatársam miatt kellett izgulni, aki elrepült Európába egy üzlet miatt. Fel kellett hívnom, hogy ha lehet ne menjen el este az operába, mert köhögést láttam és fuldoklást. Ha elmegy megsérülhet.

Hallgatott rám.Másnap a médiából értesült róla, hogy gázszivárgás volt az opera épületében.Többen sajnos kórházba kerültek a nagyon erős és mérgező gáz miatt. A kollégám nem győzött hálálkodni. Nem kell, hiszen ezért kaptam a képességemet, más emberek megvédésére és a problémák és életveszélyes helyzetek elhárítására. Csak azt tudnám ki az a nadrágos nő akit most éjszaka is láttam. Ha be tudnám azonosítani, talán neki is szólhatnék hogy vigyázzon mert valaki meg akarja ölni. Egyszer majd csak kiderül.

Én is megpályáztam egy Európai kiküldetést. A főnökség elfogadta és ezért izgatottan készültem az útra. Mire felocsúdtam már a világ másik felén jártam. Könyvet fogok venni,holnap lesz az árverés és megpróbálok jó üzletet kötni. Most vacsorázom és visszavonulok a szobámba. Hamar elalszom, de éjszaka ismét riadtan ébredek.Megint az az álom, de most sokkal intenzívebben és színesebben jöttek elém a képek. Arc most sem tartozott hozzájuk. Nem tehetek mást, csak nagyon figyelek majd egész nap.

Régen láttam már ennyire barátságos és ünnepélyes épületet ahol az üzletet kötjük.

Beleszerettem. Amúgy is rajongok a könyvekért és a könyvtárakért. Nem csak azért mert ez a munkám, hanem mert szépek, jó illatúak és fantasztikusak a régi olvasnivalók.Az árverés egy hatalmas, magas mennyezetű teremben kezdődött. Sok szép könyv és pergamen talált már gazdára eddig is. Az én általam megvásárolni kívánt kézirat nagyon régi, és az utolsók között adják el. Amint látom talán a legszebb anyag a mai napon. Sokan licitálnak, de a New York Közkönyvtárral senki sem tudja felvenni a versenyt!.A kézirat az enyém. Sikerült, nagyon boldog vagyok. Sietek vissza a szállodába, de tusolás közben megszólal a telefon.A könyvtárból keresnek, hogy fogadást tartanak este nyolckor a sikeres aukció tiszteletére.A férfiaknak frakk, a hölgyeknek kisestélyi vagy nadrágkosztüm az elfogadott viselet.

– Istenem, ilyesmit nem hoztam! De sajnos nadrágom sincs. Most bármennyire utálom is vennem kell egyet.

A ruha üzlet ízléses, nem túl hivalkodó és szerencsére még nyitva is van.Rámutatok egy fekete, hajszálcsíkos, nagyon egyedi nadrág kosztümre.

– Na valami ilyesmire gondoltam. Utálom a nadrágot, de a kisestélyit még jobban. - kesergek.

Amúgy meglepően jól áll, szinte csinos vagyok benne. Bár továbbra sem szeretem, de belátom nem is olyan rossz. Na most a fodrászat. Bevallom nem szeretek a hajszobrásznál ülni, ezért van félhosszú, egyszerű, festetlen hajam. A kissé szív alakú arcomhoz és kék szememhez pont jól illik.

– Jó estét. Elvállal még engem is? - kérdezem az idősebb fodrász nőtől.

– Persze, csak üljön le nyugodtan. - mondja csilingelő angolsággal.

– Milyen hajat szeretne?- kérdezte.

– Egyszerűt.

– Na akkor dőljön hátra és lazítson. Csukja be a szemét, és mire kinyitja készen leszünk. - mondja nagyon határozottan.

Tényleg így történt,nem hazudott.Mire a szemem kinyitottam már alig ismertem magamra.

A hajam hullámos volt, csillogó, szépen formált és szerintem még a szél sem tudta volna össze fújni.Így már képviselhetem országom neves könyvtárát.

A hatalmas étterem belseje ahol a vacsora van csodaszép. Sokan vagyunk, de sok az ismeretlen ember is. Némelyek mintha nem is közénk tartoznának, nem láttam őket délután az aukción.Hangoskodnak, nevetnek, még énekelnek is.A vacsora viszont finom, ízletes, és olyan franciásan kellemes.De bármennyire jó is a hangulat én egyre nyugtalanabb vagyok. Belülről emészt valami, ami sajnos fel is sejlik előttem.

Embereket látok sikítani, szaladni majd elesni. Rohanás, zűrzavar, kiabálás és sírás ami megjelenik a szemem előtt. Szinte megszédülök és a finom ételek ellenére hányingerem lesz.Ilyen erős jelenést még életemben nem éltem át! Nem is bírom sokáig az asztalnál ülve, ezért fel kell állnom és ki kell mennem egy kicsit a mosdóba. Hideg vízzel kezet mosok és a sminkem ellenére még az arcom is megmosom. Borzalmasan érzem magam. Szinte fizikailag vagyok nagyon rosszul. De vissza kell mennem, nem bújhatok el a probléma elől.

Benyitok a nagy, hatalmas, gyönyörű kétszárnyú ajtón és majdnem összeesek a szörnyűségtől ami odabent fogad.Emberek véreznek, jajgatnak és sírnak. Sokan az asztalok alatt kuporognak tágra nyílt szemmel, ijedten, semmit nem látva, és mindörökre a retinájukba égett iszonyattal. Szinte tudtam hová kell néznem, a hangos asztaltársaság felé. Sorozatlövő fegyver van a kezükben a kanál és a villa helyett. Most nem nevetnek és nem csevegnek lelkesen. Hárman vannak, és az asztal tetejéről figyelik és lövik a termet.

Éreztem ahogy felém néznek, majd egyszerre villant a szemük a fegyverük torkolat tüzével. Csak egy egészen pici ütést éreztem a bal oldalamon, még jó hogy csak az egyik lövés talált el, szerintem vészesen közel a szívemhez. Nem fájt, nem is égett, de azért levert a lábamról. Elterültem a csodálatos lakkozott fapadlón, ami mintha folyóvá változott volna úgy hullámzott.Se szólni, de még kiáltani sem bírtam, csak a sebre szorítottam a tenyerem.

Elég erősen vérzett, két perc alatt már piros lett rajtam a fehér csipke top. Esés közben leesett az egyik cipőm és megtekeredett a vadonat új nadrágom szára.És akkor megértettem. Igen, most már tudom, az én arcom hiányzott a látomásból. A saját testemet láttam a földön vérezve feküdni.Nem tudtam, honnan is tudtam volna. Én aki annyi embert figyelmeztettem a bajra, a sajátomat nem tudtam megakadályozni.Pedig láttam, de milyen régóta,de a végét soha nem érzékeltem.

– Mi lesz velem? Életben maradok?

Sajnos azt nem láttam, de a jövő képlékeny, olyan lesz amilyennek igazítjuk.Nem adom könnyen magam. Ezeknek nem. Élni fogok, hogy tanuskodjam ellenük. Ezt nem úszhatják meg!De nem is fogják, mert az még elém villant ahogy áramlanak befelé a francia kommandó emberei és egyiket sem kímélik.Úgy ahogy ők, a katonák sem kérdeznek csak lőnek. Már egyik gyilkosnak sem lesz tárgyalása. A szemem lecsukódik, a fejem lehanyatlik, de még hallom az ajtó hirtelen nyílását és a fegyverek nagyon éles, fülsértő hangját.

– Megjött a kommandó. - sóhajtom.

Ez volt az utolsó mondatom mielőtt elvesztettem az eszméletemet, és mindentudó mosollyal a szám sarkában teljesen elterültem a földön.

Szuszogásra, zihálásra ébredtem. Valaki itt van, és a tenyerében fogja az én kezemet. Azonnal eszembe jutottak a történtek, és az is hogy ezek szerint élek.Túléltem a lövést.

Most valaki ül az ágyam mellett. Szerintem az apám az.Ezt nem kell látni, érezni kell.

Még nem nyitom ki a szemem úgy köszönök halkan, erőtlenül.

– Szia apa.- suttogom.

 Érzem ahogy megkönnyebbülten rám néz és visszaköszön.

– Szia Ryta. Kislányom.

Kinyitom a szemeimet és találkozik a tekintetünk.

– Mondtam ugye, hogy nagyon vigyázz magadra! Gyógyulj meg kérlek! - suttogja a szememet fürkészve, és látom ahogy legördül az arcán egy túlhízott  könnycsepp.

– Köszönöm hogy itt vagy apa. Meggyógyulok ígérem.