Hétfő reggel Karcsi kinyitotta az iroda ajtaját, kitárta az ablakot és beindította a kávéfőzőt.

Ideje visszatérni- gondolta. - Két hét a pszichiátrián rosszabb, mint anno a kilenc hónap katonaság volt.

Hamarosan kávéillattal telt meg a levegő, ez kicsit jobb kedvre derítette.

Talán az ügyfelek is visszatérnek, talán nem ment híre a dolognak. Beteg volt és kész, ez mindenkivel előfordul néha, de mostantól óvatosabb lesz a nőkkel, az biztos!

Kávésbögrével a kezében leült a nagy mahagóni asztalhoz, hogy szemügyre vegye, mivel is kéne a napot kezdeni, de alig ivott egy korty kávét, halk szöszmötölést hallott a háta mögött, mintha valaki sóhajtott volna.

– Hiába minden, belőlem csak egy van - állapította meg a pók, és kimászott a fénymásolóból. – Jobban értek a hálóhoz, mint az ilyen masinákhoz.

Karcsi kitágult pupillái a pókra meredtek. Felkapott egy köteg okiratot, hogy lesújtson, de valami megállította.

Közvetlenül a szeme előtt, a hajszálnál is vékonyabb függeléken egy másik pók ereszkedett alá a mennyezetről, és rátelepedett az orrára.

A férfi a rémülettől mozdulatlanná dermedve, tehetetlenül nézte.

– Ez ám a nekem való menyecske! - szökkent közelebb a fénymásoló pók, és összedörzsölte mind a nyolc lábát.

– Izé, helló! - szólította meg a fennhordott orron ülő pókkisasszonyt, de az nagy gülü szemeket meresztett rá és unottan csak ennyit kérdett.

– Mi van?

– A háló-szobám itt van a közelben, meghívnálak, ha…

– Haha! - nevetett a gülüszemű. –Nekem már van háló-társam.

– Értem, izé, bocsánat. Ne félj, nem házasodok, csak pókolok.

– Ilyenek a mai pókok. Mind csak szórakozik, de mi lesz az utódokkal? Kihalunk!

– Házasodnék, de nem merek, annyi legyet láttam már házban, mind borba fojtotta bánatát. Köztudott, ha a darázs elszúrja belehalt, nemkülönben a Feketeözvegyek férjei, mind rokonaim voltak. Én élni akarok!

     Karcsi úgy érezte, egyetért pókfiúval, ő a világhálón lógva került hasonló helyzetbe, mikor egy idegen nő azt állította a felesége.

Karcsi egyáltalán nem emlékezett, hogy nős lenne.

Most majdnem minden az eszébe jutott, ezért egyel több oka lett orráról eltávolítani a pókkisasszonyt. Fogott hát egy köteg okiratot és elkezdte arcul csapkodni magát.

Az első ügyfél, pont akkor lépett be, majd fordult is ki rögtön az iroda ajtaján és beleütközött egy másik ügyfélbe.

– Ne menjen be! - tanácsolta neki. – A fickó megőrült.

– Hát mégis csak igazak a pletykák - futott tovább a hír.

Karcsi minderről persze semmit nem tudott, mivel a pókiszony annyira elhatalmasodott rajta, hogy mindenhova csapott, ahol pókot látott, azok pedig nemhogy fogytak, inkább szaporodtak.

Ez borzasztó! - sóhajtott fel este kimerülten. – Egész nap nem jött egyetlen ügyfél sem. Mi lesz így? Miből fogok megélni?

     Miután ágyba bújt, fellépett a világhálóra körülnézni, hol mi történt. Így tudta meg, miért nem volt aznap egyetlen ügyfél sem nála.

Gondolta hozzászól a témához és megkérdi a kommenttelőket, mit csináltak volna az ő helyében, de miután lenyugodott rájött, rosszabb is lehetett volna, ha mondjuk, valaki nyakára küldi az állatvédőket.

Már éppen kiakart lépni a virtuális világból, hogy belépjen az álomvilágba, amikor valaki megbökte. Persze ez olyan bökés, amit az ember nem érez, csak azt látja, felkeltette valakinek a figyelmét.

Gyorsan ránézett az illetőre, egy nő volt az.

Ha csak nem fehérköpenyes, nem érdekel - gondolta, mert furamód valamiért azok vonzották. A nő azonban nem viselt köpenyt és rámenősebbnek bizonyult a többinél, nem hagyta magát lerázni, így addig-addig chateltek, mígnem kiderült, valójában egy pszichiáterrel van dolga és szakterülete pont az arachnofóbia.

    Ezzel a vallomással a nőnek sikerült Karcsit becserkésznie.

Két nap múlva már találkoztak is a nő rendelőjében, ahol minden a szokásos módon kezdődött, vérnyomás, súlymérés, kikérdezés stb.

– Rettegek a pókoktól - jelentette ki Karcsi.

– Ezt már tudom- mondta a nő. – Nincs valami, amitől jobban tart?

– Nem hiszem…

– Hogy áll a nőkkel?

– Sehol senki.

– Miért?

– Nem is tudom. Egyszer csúnyán rá akart szedni valaki, talán amiatt.

– Miért nem viselkedett hasonlóképpen? Tudja, kutyaharapást szőrével.

Karcsi nagyot nézett.

– Ez eddig eszembe sem jutott.

– Pedig a gyógyulásnak ez az egyetlen módja van. Ha fél a pókoktól, legyen pók a házi kedvence, ha fél a nőktől, nősüljön meg.

– Á, értem hova akar kilyukadni! - vakarta meg az orrát Karcsi. – Magácska most megpróbál engem behálózni, hogy aztán elvegyem, de ennyire őrült nem vagyok!

– Csillapodjék, kérem. Nem én vagyok az ellenség! - szólt rá a nő keményen.

– Ideje szembenézni a tényekkel. Ön nem csak a pókoktól tart, hanem úgy általában a nőktől vagy a házasságtól. Ne féljen, nem beszélgetni fogunk, hanem egyből a tettek mezejére lépni. Olyan utasításokat kap tőlem, melyek a közérzetét, a hangulatát fogják jó irányba terelni, ezért igyekezzék mindet komolyan venni és betartani.

     Karcsi furcsállotta ezt a kezelési módot, mert a pszichiátrián csak gyógyszereket kapott, most is ezt várta volna.

– Na, szóval a következő dolgot fogjuk csinálni - dörzsölte össze kezeit a nő.

– Gondolkodás helyett zenére meditálunk, telefon nyomkodás helyett könyvet olvasunk, számítógépre ránézni tilos, napi két séta kötelező: egy a természetben, egy a városban, hogy embert is lásson, s mindennek betartását felügyelni fogom, ezért magához költözök.

Karcsi először megrettent a feladattól, aztán megijedt, mert egy nő fog nála lakni, de nem tudott és ideje sem volt ellenkezni, hisz a doktor olyannyira szigorúnak és eltökéltnek látszott, hogy még aznap beköltözött a vendégszobába.

Lehet megérte - gondolta másnap Karcsi, amikor friss kávéillatra ébredt, délben pedig terített asztal várta.

Este a teraszon borozgatva mikor együtt nézték a naplementét feltűnt, szűnni kezdenek a hangok, amik a fejében szóltak.

     Egy hét múlva arra eszmélt, napról-napra derűsebbek a reggelek. A látása is kezdett megváltozni, főleg mikor a parkban sétált.

Észrevette például, némely fán mókusok laknak, a kutyák aranyosak, és a gyermekek…

Már egészen elfelejtette ő is volt gyermek, de azon csodálkozott el a legjobban, mikor egy idegen megszólította, és már nem rezzent össze, sőt képes volt épkézláb mondatokat kimondani. Azelőtt kizárólag világhálón kommunikált, nem nagyon volt mersze szemtől- szemben állni valakivel, pedig micsoda élmény!

Karcsit ez a felfedezés olyan mély hálára kötelezte a nő iránt, akinek új életét köszönhette, hogy egy nap arra ébredt, nős és két gyermek apja.

     Az esküvőt szűk családi körben tartották, ahol a férfi anyja is megjelent, tanúja pedig a bátyja volt, de egyikükre sem emlékezett.

A doktornő, azaz a felesége gyönyörű volt. Másképp mutatott rajta a habos fehérruha, mint a fehérköpeny.

– Drágám, olyan boldog vagyok, hogy a fiaink és én négy év után visszakaptunk - mondta a nászéjszakán, miután felszabadultan és ruhátlanul feküdtek egymás mellett.

– Mintha a Paradicsomban lennék - sóhajtott fel Karcsi.

– Ott is vagy szívem, meglátod boldog életünk lesz - mosolygott a nő. – Legalábbis ahhoz képest, amilyen az első esküvőnk után volt – gondolta, majd szerelmesen belebújt férje karjába.

– El sem hiszed milyen borzasztó volt látni, amint a hálózat csapdájában vergődsz, nem beszélve arról, hogy a négy év alatt egy vagyonba került a házunk rendszeres póktalanítása, és a pszichiáter végzettség megszerzése.

Karcsi ölelő karjai hirtelen erőtlenné váltak. Nem tudta, a szemének vagy a fülének higgyen-e, mert amit látott, az tetszett, de amit hallott az már kevésbé, és a kettőt sehogy sem tudta összhangba hozni.

      Egy év további terápia kellett ahhoz, hogy megszokja, ez már egy másik élet.