Ugrás a tartalomra

 

Ő, te, én. Szandra Mayt megtalálni

2017-ben a jelentette meg a marosvásárhelyi Lector Kiadó Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című könyvét. A kötetet Demény Péter szerkesztette, terjedelme 157 lap, a Lector kismonográfiák sorozatba illeszkedik.

„Nem osztozhatunk képeinken.” Kinde Annamária különös érzékenységgel mert lírai verseket írni a 20–21. század fordulóján. Mondhatjuk, olvasói jelen időben: különös érzékenységgel fordul hús-vér vagy képzelet szülte ismerősei felé szigorú, elégikus, ironikus vagy akár jósszavakkal. Kozmoszt érzékel, nem nyelvi vagy országhatárokat. Előítéleteket tapasztal, és szellemileg bírja le a közömbös vagy hatalmukkal visszaélő akárkiket.

A poétától elvárjuk, hogy kifejtse lelke szelíd vagy szörnyű titkait. Hogy élete nyitott vagy bármikor nyitható könyv legyen  ̶  versformájú vallomásbeszéde által  ̶ ; s ne teketóriázzék: ha már erre a szerepre adta a fejét.

Mit szerepre! Magatartásra.

Beszédmódra.

Bölcsességre.

A Kinde Annamária nevű költő Hóbanévad kötetében (2011) kijelenti eszményei hármasságát: derű ̶ méltóság ̶ szabadság; másrészt mint verskérdések és -válaszok szerzője kivonta magát fizikai közelségünkből, testi valója más dimenzióba ragadta. Az általa is fundált lapok egyike nevét is őrzi (Várad. Irodalom, művészet kultúra. „Alapító szerkesztők: Barabás Zoltán, dr. Indig Ottó, Kinde Annamária...”), és rovatai révén alapító szerkesztője elképzelését látvány- és hang(ulat)terek, a gondolkodás érzékelhető, kommunikáló formákká válthatóságáról.

„Ne lásson addig senki sem.” Demeter Zsuzsa könyvnyi kérdésben követi az immár verssé változottat. Módszereket keres, fon össze, vált, vált le: figyeli, hogyan hat (rá) egy-egy kötet, aztán a kötetek összefüggései révén a képek, verssorok, versek. Hogyan alakítja a szerző versbéli és költőemberi identitását csoportokhoz kapcsolódva, azokból kivonulva, a megszólalás szemérmességével, a kimondás mindenkori felelősségével.

Kinde Annamária 2014. január eleji zúzmaráival hagyta magára olvasóját, és készteti azóta is másféle, kényelmetlenebb kérdésfeltevésre, hagyja felnőni (lelkesedni, csalódni, feltápászkodni) kereső útjain. Nézegetjük az alig több mint másfél évtized szépen tervezett köteteit. Feltűnik mindegyre a rövid pillantás, valami másféle tudás, jóságmosoly (valami többet tudás hallgatag bölcsessége), de hiszen hogy lehetne eltekinteni az emlékkép elevenségétől?

„Talán lelkének tükre voltam.

Talán homályos tükröm ő volt.

Talán nem láttam semmit akkor,

Talán vak voltam és süket.”

(Hóbanévad)

Milyen monográfiát írt Demeter Zsuzsa? Körülvehette magát a Kinde-kötetekkel, s olvasott. Egyre erőteljesebb jelentésgravitációk közegében. A költő 1986-os, Ablak antológiabéli indulásakor ő még csak kisiskolás gyermek volt, az első Kinde-kötet megjelenésekor is csak a bölcsészeti stúdiumok küszöbén. Kiinduló tézise (Neve is van: Nagyvárad. Bevezető helyett) az értelmező kísérlet beállításakor csaknem önostorozásként hat: „az ő verseiről, költészetéről csak és kizárólag olyasvalaki írhat érdemben, aki maga is nagyváradi” – véli, nemcsak a vállalás komolyságát jelezve, hanem e költészet erősen helyi jelentésvonatkozásait is („Pályája, alkotóévei, újságírói munkássága Váradhoz kötik...”). Továbblép aztán a tágasságában titokzatosabb nagy egész, a versmező vektorai felé. Az úttörés kockázat. A monográfia, az első Kinde-monográfia szerzőjének vállalnia kell egyéni módszereit.

Kitérő a kérdezőről

Demeter Zsuzsának a kolozsvári Helikon kritikarovata felelőseként van rálátása a magyar irodalom mai alakulástörténetére, csöndes következetességgel okítja mesterségre a könyvbírálatra vállalkozó (többnyire fiatal) szerzőket. A versértelmezés tradícióiban is otthonos, magyar költészettörténetből (és olvasási szokásokból), Gyöngyösi István verses életműve korai recepciójából doktorált. Felismerése, hogy a marosvásárhelyi filológus, műfordító professzor, Kovásznai Sándor magyarázó jegyzetek írása közben a Gyöngyösi-poézis közelében versre hangolódott – és a 17. századi barokk versstruktúrához, a saját korában archaikusnak számító, didaktikus strófabokrokban fűzött tartalmas fejtegetéseket. Ennek felismerése, értelmezése jelentős kutatói eredmény: a szövegkritika korai formáit azonosította. Az írói világ egyéni jelentésgazdagsága – Gyöngyösi István, Kovásznai Sándor, Kinde Annamária költészetének értelmezésén túl – Sigmond István, legújabban pedig Bálint Tibor prózai életművének tanulmányozásával vált kihívássá a számára.

Közben Kinde Annamária verseinek válogatott gyűjteményét is sajtó alá rendezte; azzal együtt olvasóbarátabbá lesz a két éve megjelent monográfia is, hiszen a verskötetek, amelyeknek a vizsgálatára épül, nincsenek mindenütt kézügyben. Az értelmezést argumentáló versidézet pedig – tudjuk – csak kiragadott jelentés; a teljesség a vers... Vagy mégsem, a vers saját határait átlépi, amikor kötetbe kerül, a kötetek sorozatában akár ritmusteremtővé is válik. És persze a kötetek időnként korábbi verseket, azok variánsait hozzák, mondják is a csillagászok, hogy kell valami „kötőanyag”, ami révén egymás közelében maradnak a kozmosz anyagai...

„Hagyatkozzunk a kohéziós erőt biztosító képekre” – javasolja a monográfia szerzője. A monográfiát létrehozó döntésekben egy vagy inkább a legjelentősebbé váló női alakmás (Szandra May) és a képszerűséget, időbeliséget egyszerre sugalló „hóhullásban”-lét kap hangsúlyt, kötetcím-szerepet. Jó válasz ez egyik verscímre is: Szandra May hóhullásra vágyik. Bár a május e költészet vágyott szimbóluma, visszatérő időmetaforája. Viszonyban alakmásaival, megjelenítve a megfoghatatlant nyújt lehetőséget az olvasónak a lélek történéseire. Nem is tudjuk már, megszólítottként vagy tanúként, de jelen vagyunk (a versben, versciklusban, történetben).

Kitérő a kiadóról

A Kinde-monográfia kiadása egy fiatal marosvásárhelyi kiadóvállalat, a Lector érdeme. A Lector első könyve Magyary Ágnes prózakötete volt 2013-ban (Az ördög operába készül és más történetek); azóta közreadott kötetei szépirodalmat, kritikát, esszét, pszichológiai munkát és helytörténeti olvasmányokat tesznek hozzáférhetővé. Kismonográfia-sorozatuk másik darabja Demény Péter 2018-as könyve (A kíméletlen látás. Bánffy Miklós irodalmi portréi).

A Demeter Zsuzsa által jegyzett Kinde-monográfia érdekes párdarabja lehetne e kiadótól Bodó Márta beszélgetőkönyve is (Nőszirom. Beszélgetések keresztény értelmiségi nőkkel, 2016), vagy Darabos Enikő tanulmányokat, kritikákat közreadó kötete: Testmetaforák a kortárs magyar irodalomban, 2017); a verseskönyvek közül pedig a szövegek vallomásossága okán Balogh Attila (A lélek infarktusai, 2016), Demény Péter (Lélekkabát, 2017), Nagy Attila (Csillagköz, 2015, Égi tócsa, földi sár, 2018) könyvei.

Tanúi vagyunk, amint a huszadik század második felének tájainkra jellemző, túlzott intézményi centralizációja változik, egyes települések, városok kulturális arcéle (újra) karakteresebb: a magyar kultúrában is erős saját szín lesz a több könyvkiadóval is rendelkező Marosvásárhely, a saját irodalmi-kulturális folyóiratot fenntartó, új irodalmi mozgalmaknak teret adó Nagyvárad... (Új holnaposok jelentkeztek Nagyváradon. Ennek azonban Ady, Emőd Tamás, Dutka Ákos, Miklós Jutka után a Várad és a Törzsasztal – a mai irodalmi fórum – is előkészítője volt, és Kinde Annamária mindenképpen – újságcikkeivel, teremtő lényével, verseivel.)

Visszatérve Demeter Zsuzsa könyvéhez: a lassú olvasást választja, sorra veszi a Marosvásárhelyt (Mentor), Nagyváradon (Ady Társaság, Mákvirág Kiadó, Várad és Riport Kiadó), sőt a Pozsonyban–Nagyváradon (Ab Art Kiadó, Várad Kulturális folyóirat) megjelent Kinde Annamária-köteteket. Ezek példányai többnyire nem találhatók meg a könyvüzletekben, de főleg nincsenek egyszerre jelen – még a nagyobb könyvtárakban is ritkán (kivétel azért akad, a kötelespéldány gyűjtő helyek: az Országos Széchényi Könyvtár, a kolozsvári Egyetemi Könyvtár). Mint említettük, újabban Kinde Annamária versei – a Holnap Kulturális Egyesületnek köszönhetően – gyűjteményes kötetben jelentek meg, impozáns terjedelemben: hatodfélszáz oldalon (Kinde Annamária összes művei. I. Versek. Ajánló: Simon Judit, Szűcs László. Szerkesztés, utószó: Demeter Zsuzsa. Nagyvárad, 2019.)

Az értelmezőkönyv a saját pozíció kijelölése után a szerzői életút lezártságát, az írócéhekhez-csoporthoz tartozás problematikusságát tárgyalja, majd az ígéretes kezdetek (Kinde-versek antológiákban 1997 előtt) és a dalszövegírói múlt felől közelít a lírai verslabirintus sajátos rajzolatai felé. (Ami a pálya lezártságát illeti: Andonis Papadopoulos festőművész azt mondta nekem az 1980-as években  ̶ rosszkedvében csendélettel bíbelődött  ̶ , azért festi a szárazvirág-csokrot, mert annak a virágai már nem változnak...) Bizony, a költő hangja változó, változataiban avatódhatunk be sugallásaiba. A jambus, a sorvégi vagy sorkezdő rímek az irónia vagy az elégikum tudatos (vagy a tudattalanból sarjadozó) létrehozói és közvetítői.

A Kinde Annamária-verset kezdettől a nagy időélmény – a várakozás lélekhullámzása, a pillanat felismerés-villanása, a drámai és kinevetett szorongás – határozza meg. A verstermő, a publikáló idő kevesebb ugyan az életidőnél, de intenzitása, visszaidézhetősége miatt mégsem. Más egységei, vonzatai vannak. A szerző köthet, oldhat. Nevet adhat a világ dolgainak: szavakat teremt, vagy más jelentésben használ meglevőket: rózsavér, rózsa. Hóbanévad, havazás. Kert, sivatag.

Demeter Zsuzsa a lírai termés kronologikus, majd képszerkezeti olvasását várja el a versszerző világára igazán kíváncsi olvasótól. A versértés fokozatait pedig, utaltunk már erre, az egyes kötetek ismeretétől teszi függővé: „A Rózsavér válogatáskötet, a Szandra May és Tom Vanguard igaz története annyira szorosan kötődik az előző kötetek szövegvilágához, kontextusához, hogy azok ismerete nélkül nehéz átfogó képet nyernünk róluk.”

Filológusi vizsgálódása a szerzői olvasmányokhoz is elvezet. József Attila-, Farkas Árpád-, Nagy László-, Király László-olvasmányélményekhez, nem vendégszövegek, hanem a képhasználat és a nyugat-európainak is nevezett jambikus verselés gyakorisága révén. Lewis Carroll Csodaországban kalandozó leánykájának ironikus parafrázisa is megszületik e fantáziavilágban.

Teremtett alteregói megértéséhez a költő ad egyféle kulcsot. A férfialak negatív Gengi, Odüsszeusz, Szindbád: Tom Vanguard tengerész „negatív döntéseinek következtében végül elpusztul, többször is”, „Szandra May (...) nevének jelentése: az embereket megmentő május – élő marad.” A Szandra May és Tom Vanguard igaz története fülszövegében olvashatók e megfejtések (Kik ezek?), az allegorikus jelentések létrehozásában a monográfia szerzője nem keres más utat: a szerzői szándék kijelentését elfogadja (Mohás Lívia alteregó-értelmezése).

Sandra May tehát élő marad. A költő életerejét ő viszi tovább.

De térjünk vissza a különös induláshoz. A századvégi magyar versantológiák (például a Kimaradt szó. Fiatal költők antológiája, 1985) néhány szerzője nem maradt a pályán; Kinde Annamária csíkszentsimoni erdészeti hivatalnokként, lapalapítóként, szerkesztőként, sajtókollégium-felügyelőként erősen és elesetten is költő maradt. Hogy a kindeség „százszor is, végül is” Ady-féle belső erőt, saját utat jelent, azt a poétai intenciókra utaló interjúkkal illusztrálva bizonyítja a monográfia szerzője; egyiket ő maga készítette a Helikon számára 2009-ben, a másikat Varga Melinda (Irodalmi Jelen, 2012).

Boka László, Gyulai Levente, Szakolczay Lajos, Balázs Imre József, Demény Péter, László Noémi egy-egy Kinde-kötetet elemző írását érdemben felhasználva teremt Demeter Zsuzsa a kritikák, ismertetések, interjúk felismerései között összefüggést. A nemzedék- vagy ízléscsoport-elméletek ebben az esetben nem bizonyulnak elég hasznosnak: a képhasználat egyéni voltát követi inkább figyelemmel verscsoportokon, köteteken át. A hangzásvilágot talán kevésbé, de hangzás és vers összefüggésének más aspektusát hangsúllyal veti fel.

A dalszövegek sokasága növeli a szerző személye körüli titokzatosságot, hiszen sem a Csutak Istvánnal (az 1976 és 1981 között működő Garabonciás együttes „frontemberével”) való beszélgetés, sem az, amelyet a szerző Kinde Annamária csíkszeredai időszakának tanújával, Molnár Vilmossal folytatott, nem a költő emberi hétköznapjainak körvonalazását segítette, hanem – és itt kezdjük a kutatás, a monográfia tételmondatai sorolását: „marad továbbra is rejtőzködő költő...”. Hetven dalszöveg (gépiratban), amelyet Csutak István őriz, és még jó néhány Molnár Vilmosnál jelzi Kinde Annamária korai versíró (dalszövegíró) korszakát.

Fontos a zenetörténeti vonatkozású pályaszakasz elemzése, hiszen összetartozó világokról vall: ma a dal és a vers/a dal szövege közti viszony inkább csak intermezzo, hiszen a jogvédő hivatal jobban figyel erre, mint a művészet vizsgálója általában. Vagyis hát van itt egy (költői monográfia szintjén csak felvethető) nagy kérdés kultúrateremtés és -fogyasztás, siker, esztétikum, terjesztés/népszerűsítés, azt is mondhatnók: számontartás, hozzáférhetővé tétel, kanonizáció ügyében... Demeter Zsuzsa a költői pálya lehetséges tanúi között Boros Zoltánt is megszólította, aki a térség kulturális életében ma is tájékozott, és a román televízió magyar adásának zenei szerkesztője volt a hetvenes években (Bukarestben); a beszélgetés eredménye a monográfiában a műfaji pontosítás: vannak dalszövegek, és vannak megzenésített versek (az alkotói folyamat természete szerint). Már újra látható egy-két dalnyi (elveszettnek hitt) filmfölvétel a zenekar éveiből (1979–1981), de a Zeneszöveg internetes oldalon a szövegíró nevét nem tudják... (http://www.zeneszoveg.hu/egyuttes/6853/garaboncias-egyuttes-dalszovegei…)

A monográfia szerzője célszerűen használja a Korunk egy tematikus számát (2016. július), amely zene és vers viszonyát vizsgálja, és benne Paulik Hilda írását Kinde Annamária verseinek daltermészetéről. Demeter Zsuzsa maga is a versek és a dalszövegek különneműségét vallja. Elfogadja Boros Zoltán magyarázatát a kései költői indulásra (a dalszerzői siker küszöbéről a költői mellőzöttségbe visszavonuló-rejtőző emberről): „A kanonizáló irodalmi szerkesztők, bizottságok előtt nem is biztos, hogy előnyt jelentett, ha egy dalszövegíró próbált költőként jelentkezni. Az irodalmi elit egy része akkor és még sokáig alacsonyabb rendű műfajnak tekintette a fiatalok által kedvelt zenei produkciókat.”

Kinde Annamária debütáló kötete tizenöt év verseiből készült. Hozzáadva az első és az utolsó kötete közti tizenöt évet harminc évnyi poétalétről van szó (és közben mennyi emberi és újságírói, szerkesztői jelenlétről! Valamikor a karomnyi vastag hajfonat is elmaradt a férfias küzdelmekben...)

A költői pálya alakulására visszatekintve mitikus jelentőséget kap a tény, hogy a az első könyv (A hiúzok természetéről, 1997) Marosvásárhelyen jelent meg. A Forrás sorozat könyvei bukaresti impresszumúak, 1990-től Marosvásárhely és Kolozsvár osztozott a kötetek megjelentetésén. Az erdélyi városok (magyar) presztízsversenyére a monográfia több helye utal.

A Kinde Annamária költészetére vonatkozó, nem nagy számú kritikai szöveg szembesítését, kommentálását Demeter Zsuzsa szigorú elvek alapján végzi: az egyes köteteket megjelenésük időrendjében – a bővülő, egyre összetettebb jelentéseket hordozó költői összefüggésrendszer kibontakozásának folyamatában – vizsgálja. A 2002-es kötet, a Szandra May kertje már egyértelmű költői szándékok megtestesítője a kritikus számára. A polifonikus jelleg érték, ez a sokféleség tematikusan és stilárisan lassan, de mutatja a szervesség jegyeit:

„A szerző alakmásai/személyiségrészei más-más módozatát választják a világ nyelvi megfejtésének, a költői beszédet ez a szüntelen keresés és aggodalom alakítja, legyen szó megalkuvásról, ideákról, párbeszédről, természetről, hóhullásról, magányról és társas létről, anyaságról, szabadságról; s mindez változatos formában és hangnemben: a cinikus és az elégikus, a szkeptikus és az önfeledt, reményteli és ironikus jól megfér egymás mellett ezekben a versekben.”

A felismert stílusjátékok és -kísérletek, az elbeszélő prózával váltakozó versek műfaji és jelentésrétegei, a polemikus közéleti magatartás verses formái, a világirodalmi rokonítás lehetőségei néhol csak jelzésszerűen, de hírül adják, hogy rejtőzködései és „személyességei” az olvasó teljes szellemi jelenlétére tartanak igényt, és joggal. A monográfia az érzelmek versben megjeleníthető formáit is rehabilitálja, amikor (bár fényképsorozattal nem illusztrálja művét) monografikus mélységű értelmezést nyújt egy klasszikus értékű kortárs költészetről, amelynek ugyan erős tematikus eleme az elmúlás, de az a remény is, hogy az érték felismerhető, a kommunikációnak sok csodás formája létezik. „Mégis örökké élő képet véssetek a szívetekbe” – olvashatta Demeter Zsuzsa is (Kinde Annamária: B. Társaság).

*

Kinde Annamária életében megjelent verseskötetei:

A hiúzok természetéről. Versek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1997
Egy másik arc. Versek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000
Szandra May kertje. Versek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002
Szandra May a sivatagban. Versek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004
Mondhatatlan. Versek. Nagyváradi Ady Társaság, Nagyvárad 2006.
Rózsavér. Versek. A pozsonyi AB-ART Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös kiadása. Pozsony–Nagyvárad, 2009
Szandra May és Tom Vanguard igaz története. Versek és próza. Mákvirág Kiadó, Nagyvárad 2010
Hóbanévad. Versek. Riport Kiadó, Nagyvárad, 2011
Húzódhatsz közelebb. Versek. Várad és Riport Kiadó, Nagyvárad, 2013

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.