Várad, Holnap, Ady – a mából

Ady-estet rendezett az Irodalmi Magazin a PIM-ben, melynek középpontjában Nagyvárad, A Holnap-antológia és Csinszka álltak, de Buda Attila, Herczeg Ákos és Zeke Zsuzsanna hozzászólásai nyomán egy kicsit a századforduló is megelevenedett, Váradtól Bécsen át Párizsig.

Az Irodalmi Magazin legújabb, tematikus lapszáma Adyt járja körül, s ezt tették Pataky Adrienn szerkesztő kérdései mentén a meghívott vendégek is, egyben a szám szerzői. Herczeg Ákos irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő Adyból írta doktori disszertációját „Az én alakzatai a modernség küszöbén” címmel, így elsőként ő szólíttatott meg: miben is áll Ady modernsége? Az irodalmár azt hangsúlyozta, a botrányt kirobbantó Új versek nem a semmiből lépett elő, egy folyamat állomásaként kell látnunk, amelynek előzményei ott lapulnak Ady korábbi két verseskötetében, s amely folyamat aztán A Holnap-antológiával kulminálódott a konzervativizmus és modernség vitájává. Tanulságos azonban, hogy a Versek és a Még egyszer anyaga is az Ady-versgyűjtemények függelékébe szokott kerülni, egyfajta karanténba zárják őket. Pedig nagy élmény felfedezni a Még egyszer verseiben, hogy még kitapinthatók a biedermeyeres, sablonos fordulatok, de például A könnyek asszonya már erősen a modernség felé mutat.

Adynak a szerelmes verseiben a 19. századi közhelytárból kellett kimenekülnie, s miként Nietzsche nyomán felfedezi, a jól bevett toposzokat (például a szerelem ambivalenciáját) „elbonyolítania” – fogalmazott Herczeg Ákos. De kellett ehhez a francia líra ismerete is, amihez Nagyváradon hozzáfért. Ady modernsége valójában a költészet mibenlétét kezdte provokálni, ennek egyik jele, hogy 1902 körül már kiszorulnak saját válogatásából az alkalmi versek, a Még egyszer már egy egészen más költészetfelfogás jegyében fogant – emlékeztetett az irodalmár.

Buda Attila a modernitás kétféle megnyilvánulására hívta fel a figyelmet: míg egyik típusa az elrugaszkodásra és bizonyos hagyománytól való eltávolodásra épít (így Ady is), addig egy másik típusa a nemzeti kultúrától eltérő, más hagyományhoz kapcsolódik, legyen az akár teremtett, akár valós (ez Babitsra jellemző). A 20. század elején e kétféle modernség párhuzamosan élt, és mindkettő a hivatalos gondolatrendszert változtatta meg. Nagyvárad helyzete több szempontból különleges volt: egyfelől távol esett Budapesttől, miközben annak fejlődését képezte le, ahogy Budapest Bécsét és Bécs Párizsét, s mindez átszivárgott Váradra. A Holnap-antológia a kiegyezés után megjelenő gazdasági és kulturális igények beérett gyümölcse.

Pataky Adrienn felvetette a párhuzamosságot a Nyugattal, hiszen mindkét kiadvány első száma 1908-ban jelent meg. Herczeg Ákos megjegyezte, A Holnap körül kialakuló forrongás valóban nem történhetett volna meg a Nyugat, illetve az Új versek körül már felcsapó „sajtóvita” nélkül, sőt, Ady 1905-ös visszatérése Párizsból is már ezt készítette elő. Mint az irodalmár felhívta a figyelmet: az irodalom a Nyugat által indult el az intézményesülés útján, s ebbe lépett be A Holnap-antológia. A körülötte felkavarodó viták a legjobb reklámnak számítottak (noha az eladásokban ez nem érződött), de ekkor kezdődött az irodalmi estek, matinék műfaja is. S hogy ezek milyen jól hírét vitték az irodalomnak, arra Zeke Zsuzsanna muzeológus említette példaként, hogy Csinszka – ekkor még iskolás lányként – megvitatta barátnőivel folytatott levelezésében ezeket az eseményeket.

Buda Attila megvilágította a matinék történetének hátterét is: ez is francia hatás, mint annyi más. Maga Ady személyének kultikussá válása is kissé hasonló ahhoz, amikor Párizsban bemutatták az Hernanit, és az előadás végén Victor Hugo lekapta vörös köpenyét, és kifordítva vette vissza – ez volt a romantikusok diadala az elmaradottak felett. Ady úgy általában a szemléletet változtatta meg az addig „csigaevő franciákként” kezelt nép kultúrájáról. De nemcsak Ady, Ambrus Zoltántól Kuncz Aladárig és Szabó Dezsőig számos magyar író ihletődött Párizsban. A matiné egy ügyesen importált forma volt, melynek során egy-két szerzőt vonultattak fel prominens helyeken, és így bizonyos körök figyelmét fel lehetett kelteni az irodalom iránt. Nemcsak holnapos matinékról tudunk, a Nyugat is szervezett, az elsőt épp Nagyváradon. Ady nem volt épp elégedett – tudtuk meg Buda Attilától –, sem a jelenlévők létszámával, sem az ő személye jelentőségének hangsúlyozásával, így hát tovább is ment önállóan turnézni Temesvárra és egyéb városokba. A háború e matinékban szünetet hozott, majd Babits, Kosztolányi és Móricz folytatták a hagyományt.

S hogy miként került Babits A Holnapba? Ehhez is Buda Attila szolgált adalékokkal: Juhász Gyula volt a kapocs, Babits barátja, és éppen Nagyváradra érkezett 1908-ban. Babits ez idő tájt a fogarasi elszigeteltségben vesztegelt, Juhász jó szándékból vonta be tehát az antológiába, de egyébként sem volt elég kéziratuk. Az Irodalmi Magazinban látható egy fotó Adyról és Babitsról együtt – mint Zeke Zsuzsanna elmondta, a képet Székely Aladár készítette 1917-ben egy Nyugat-összejövetel után, amikor is Ady javaslatára felmentek a fotográfus műtermébe fényképezkedni. Szintén Ady ötlete volt, hogy egy Biblia fölé hajoljanak. A képnek ismert egy olyan változata, amelyen Babits nem szerepel, őt az ötvenes években retusálták le róla.

Babits egyébként a nevezetes „Angyalos könyvből” küldött verseket A Holnapba – magyarázta Buda Attila. Ez a gyűjtemény négy, összefűzött füzetből állt, s a nevét onnan kapta, hogy Török Sophie bekötötte, és borítóként Carpaccio egyik angyala hasonmását festette rá. Szintén az Angyalos könyvben találhatók azok a művek, amelyekből Babits Osváthnak küldött néhányat, és érkezett rá válaszul a szerkesztő nevezetes, lelkes mondata: „Kedves Uram, küldje el nekem az összes művét!”

Hogy előbukkanhat-e vajon még Ady-kézirat, azt sem Herczeg Ákos, sem Zeke Zsuzsanna nem zárták ki. Különösen Zsuzsanna, aki a PIM muzeológusaként relikviákkal és fotókkal foglalkozik, és már sajtó alá rendezte Csinszka verseit (ezek kötetben is megjelentek), illetve levelezését. Eddig csak a közgyűjteményekből hatszáz levél került elő – árulta el a muzeológus, ahogy azt is, hogy Csinszka rengetegszer küldött a levelei mellé verseket is, de még memoárjában is sok költeményt fellelni. Zeke Zsuzsanna két évig a budapesti, Veres Pálné utcai Ady-emlékmúzeumban is dolgozott, ez volt Csinszka és Ady közös lakása.

A beszélgetés végén így aztán a relikviákra és a kultuszra terelődött a szó: mennyire őrizhetik meg ezek a múltat, s visznek közelebb az olvasáshoz. Az Ady-emlékmúzeum szerencsés helyzetben van, mondta Zeke Zsuzsanna, mert nagyon sok minden fennmaradt a hagyatékból az örökösöknél, bútorok, tárgyak, s maga a lakás is, hiszen az új lakók nem alakították át. Csinszka levelezéséből értesülünk, milyen munkálatokat végeztetett – például filccel bevonatta a parkettát, és kivetette a szobák közti ajtókat, mondván, itt nem lesz cipőkopogás, ajtócsapkodás, ami Adyt zavarná. Ami pedig a kultuszt, a legendaképzést, a népszerűsítést illeti, Herczeg Ákos annak örülne, ha ez a művek olvasásához vinne közelebb és felpezsdítené a szakmát; Buda Attila azon a véleményen van, hogy mindenből lehet meríteni, tehát bárkivel felfedeztethet a kultusz egy szerzőt; Zeke Zsuzsanna pedig a tárgyak és fotók közt nap mint nap tapasztalja meg, ahogy mások előtt életre kel a múlt.

Mi sem lehetett volna üdébb lezárása az estnek és az ihlető kultusz továbbélésének, mint a Resti Kornél zenekar koncertje, akik megzenésített Ady-verseket adtak elő.

Szöveg és fotók: Laik Eszter