Ugrás a tartalomra

 

Ajándékok a jövőnek

Ugyancsak kemény faggyal köszöntött ránk a magyar kultúra napja, de a Petőfi Irodalmi Múzeumban annál szívet melengetőbb volt a hangulat. Az ünnepi estén a múzeum Jókai-gyűjtemény-katalógusának harmadik kötetéről beszélgettek a készítők, miközben szórakoztató részletek hangzottak el Jókaitól, Mikszáthtól és a korabeli sajtóból.

Az esten bemutatott gyönyörű kiadvány a Művészeti és Relikviatárban található Jókai-tárgyakat, jubileumi ajándékokat, az író képzőművészeti és fotógyűjteményét adja közre. Kétség sincs a felől, hogy Jókainak ugyancsak ínyére lett volna ez az este – nem csak azért, amit az beszélgetésből is megtudtunk, hogy szerette, ha ünneplik, de a pódiumon csakis nők ültek, ahogy szinte a teljes nézőtéren is.

„Igen válogatott hölgykoszorú”, hogy Jókai szavaival éljünk, hiszen az ő munkájuk eredménye ez a különleges „virtuális múzeum”, ahogy Hansági Ágnes, a Szegedi Egyetem irodalomtörténésze nevezte az albumot. „Megvalósult az a múzeum virtuális formában, amelyről Jókai álmodott” – dicsére a különleges minőségű kötetet Hansági Ágnes. A könyvből a lenyűgöző képanyag mellett arról is képet kap az olvasó, hogy ez a szétzilált, sanyarú sorsú hagyaték hogy menekült meg és került múzeumokba, emlékszobákba. Jókai maga is sokat gondolkodott arról, hogyan tudjuk emlékezetünkben tartani a történelmet – nevezetes tulipános ládájáról is szerette volna, ha jövendő múzeumában ott lesz.

jokai

A balatonfüredi Jókai-emlékház (fotó: PIM)

De hogy ki is volt ez az ezerarcú, megannyi tehetséggel megáldott író, arról egy Mikszáth-részletet hallgathattunk meg Oberfrank Pál színművész eladásában, mégpedig a Jókai Mórok című mulatságos írást. Ebben Mikszáth a 22. század tudósaként tekint vissza a múltba, és igyekszik beazaonosítani egy bizonyos Jókai Mórt, aki egészen biztosan nem lehetett egy személy – s innentől Mikszáth fergeteges humorral vezeti le, hogyan gyúrta az utókor egyetlen Jókaivá a nyilvánvalóan több Jókai Mórt, a háromszáz könyvet hátrahagyó írót, a tudóst, a kertészt, a nemzet hősét, és még megannyi tehetséget.

Valóban ilyen sokszínű egyéniség volt, ilyen „kétfejű” (ahogy végül Mikszáth következtet)? – fordult Kalla Zsuzsa gyűjteményi igazgató a pódiumon ülőkhöz. Fábri Anna irodalomtörténész úgy fogalmazott: Jókai, a komáromi polgárosult középnemesi család sarjaként az egyszerű ételeket, bútorokat, tárgyakat kedvelte, sokkal inkább jellemző volt rá a protestáns puritanizmus, mint a fényűzés. Ám ez utóbbi óhatatlanul együtt járt az „írófejedelem”, a „nemzet írója” ráruházott szerepével, s amolyan skizofrén helyzetbe hozta. E. Csorba Csilla hozzátette: nagyon igaz, hogy a „palota és kunyhó” írója volt egyszerre, mindenki nyelvén meg tudott szólalni. Nem tett különbséget a tárgyak között sem, ugyanolyan becsben állt nála a komáromi cserépbögre, mint az értékes ajándékok. S ha már ajándékok: Kovács Ida muzeológus a kötetnek azon szekcióját állította össze, amelyben a Jókai írói működésének ötvenedik évfordulójára rendezett ünnepség ajándékgrafikái vonulnak fel. Ezek között igazán jelentős alkotások is szerepelnek (Munkácsytól, Zichytől), és olyanok is, amelyek közelebb hozzák Jókait, az embert – például Ferraris Artúr „A históriai tarokkparti” című festménye, amelyről Mikszáth tárcát is írt, és megörökíti benne az író tarokkszenvedélyét. Benkő Andrea irodalomtudós némiképp eltérően Fábri Anna véleményétől úgy látja: Jókai élvezte a nemzet tenyerén hordott író szerepét, egyszerűen kedvelte, ha dicsfény hullik rá. Ne feledjük el – fűzte hozzá Fábri Anna –, ez az a korszak, amelyik egyfolytában ünnepelt (mintegy magát is).

jokai2

A svábhegyi kis Jókai-lak (fotó: PIM)

A következő felolvasott részletben Törzs Kálmán újságíró cikkéből káprázatos részletességgel ismerhettük meg a nagy író szobáját és íróasztalát, kezdve esztergályos- és faragószerszámaitól (mitológiai alakokat szeretett faragni), az óriási faliórán és csiga- és kagylógyűjteményen át a millió csecsebecséig, értékes ajándéktárgyakig, vagy épp Petőfi házi sipkájáig és dohányzacskójáig. De vajon milyen érzés lehetett korabeli „celebnek” lenni, akinek a környezete minden szegletére kíváncsi a tömeg? E. Csorba Csilla úgy válaszolt: Jókai fokozatosan készült fel erre a szerepre, és nem is volt tőle idegen. Hagyta, hogy az újságírók bemutassák a közönségnek az otthonát, amely idővel muzealizálódott, hiszen csak kapta és kapta az ajándékokat. Benkő Andrea egy gyermeket lát maga előtt, aki örül a szépnek, és szeret ebben élni. A tárgyakat nemcsak csodálta, de élvezettel számba vette, elhelyezte, mondta Benkő. Egy idő után azért a fejére nőtt mindez – tette hozzá Fábri Anna –, a Bajza utcai lakásban már nyomasztotta a nagyság. Ráadásul azzal kellett szembesülnie, hogy ő maga is egyfajta tárgy lett: ’48 utolsó élő rekvizituma. Az őt körülvevő tengernyi tárgy persze fantáziája megmozgatásában is fontos szerepet játszott.

Az újabb részlet ismét Mikszáth tollából származott (Jókai Mór élete és kora), amelyben Mikszáth újfent utánozhatatlan derűvel ábrázolja a nagy írót az ünneplése közepette. „Mindenki fáradt volt, csak ő nem, mert neki az ünneplés elementuma.” „Ha nem ünnepelték valahol, akkor jutott zavarba” – csipkelődik az írótárs, nem feledkezve meg arról sem, hogy Jókai az ilyen eseményeken húsz évet fiatalodott. Márpedig a kor lelkesen ünnepelt és ajándékozott – külön műfajt képeztek ekkoriban a díszalbumok, amelyekről sok szó esett a beszélgetésen. És mindennek alaposan megadták a módját. Kovács Ida elmondta: az ötvenéves ünnepségen a grafikákat és olajfestményeket egy Schikedanz Albert készítette, úgynevezett dedikációs bútorban adták át, amely egy sokfiókos asztal volt, a méretre kialakított fiókjaiban helyezték el a képzőművészeti alkotásokat. A művészeknek országos felhívás ment ki, hogy készüljenek alkotásokkal a Jókai-jubileumra.

jokai3

Íróasztal becses tárgyakkal (fotó: PIM)

Benkő Andrea a díszalbum-ajándékozás kultúráját világította meg tágabb perspektívából: ezek az ajándékok a társadalmi összefüggésrendszereket tárják fel. Jókai is a legkülönbözőbb állami szervektől, társadalmi szervezetektől, magánvállalkozásoktól, biztosítótól, egylettől kapott efféle albumokat, amelynek gesztusában a hierarchikus társadalom „szent ember”, „szent könyv” archetípusai bújnak meg – hívta fel a figyelmet az irodalmár. Ezt igazolják a – ma már mosolyra fakasztó – fennkölt megszólítások: „Mózes”, „Horác”, „Héroszok hérosza”, nem beszélve a szomjúhozónak inni, éhezőnek étket adó íróról.

De fordított perspektívából is meghallgathattuk, miként zajlottak a nagy ünnepségek a 19. században: a következő részletben maga Jókai mutatja be Bécsben című írásában, milyen ceremóniával köszöntik az uralkodópárt egy ünnepi alkalmon. A leírásból aprólékosan megismerhetjük azokat a bizonyos díszalbumokat is, no meg a pompázatos vendégsereget: „Most végre megkondul a jelt adó kamarásbot: az uralkodópár jön a belső termekből, hol a diplomatákat, püspököket és a hölgykoszorút fogadta; a három elemet, ami a világot kormányozza” – fricskázza meg az író a közönséget. Mint Fábri Anna megjegyezte: Jókai sosem hagyta el humorát, bármennyire elbűvölték is a tárgyak, események, mindig reflektált önmagára. Ezt Kalla Zsuzsa is megerősítette, hangsúlyozva az író egy jellegzetes vonását: sokszor nehéz eldönteni, hogy a meghatottság vagy az irónia beszél belőle, ezt leginkább az olvasóra bízza.

jokai4

Az író szobra a kisfiúval a róla elnevezett svábhegyi iskola előtt (fotó: Laik Eszter)

Végezetül arról halhattuk magát Jókait (Oberfrank Pál hangján), milyen élmény volt számára a koltói Teleki-kastélyban járni. Az író a műértő alaposságával és csodálatával lajstromozza, hány világhírű festő alkotása, micsoda tárgyak és bútorok sorakoznak Koltón. „Régiségek, miknek értékét hajdani birtokosaik neve ezerszeresíti” – emelte ki E. Csorba Csilla az írás egyik mondatát, amely fontos bizonyítéka annak, hogy Jókai múltban és jövőben gondolkodott, a kultusz, a megőrzés, az áthagyományozás központi jelentőségű volt számára. Az árveréseken is rendszeresen részt vett és vásárolt – tudtuk meg E. Csorba Csillától. De a saját maga hagyatékáról is nagyon tudatosan gondoskodott: Nagy Bellára azért hagyományozza az ajándékok halmát, hogy egyben maradjon az örökség. Hiszen, amint Kalla Zsuzsa fogalmazta meg, a tárgyak Jókai számára kapcsolódási pontot jelentettek: a másik emberhez, a kultúrához, Európához. S ezt figyelembe véve nem is lehetett volna méltóbb kiadvánnyal ünnepelni a PIM-ben a magyar kultúra napját.

 

Laik Eszter

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.