Ugrás a tartalomra

 

A hálózat csapdájában

Számos kritikus szerint a sci-fi műfaja többnyire az irodalom perifériáján mozog, néha mégis partra vetődik onnan egy-egy kötet, melyre a szigorúbbak ugyanúgy eltátják a szájukat, akár a mindenevő olvasók. Jasmin B. Frelih: Fél/be című regénye abszolút az utóbbi kategóriába sorolható. Olyan világot épít, melyben tiltott a pornográfia, Amerika kettészakadt, a kínaiak a Holdra menekültek, az arabok pedig a törökökkel karöltve hűséget esküdtek a műszaki tudományok isteneinek, melynek következtében mindenért a gépek hálózatai lettek a felelősek, az erőszak átugrotta a testeket, és beférkőzött az elmékbe. Ahhoz, hogy le tudják győzni a gépeket, fel kellett darabolni a világot, azt a nemes erőt pedig, amit eddig a hagyományok és az ősök tiszteletébe fektetett a nép, most az új hatalom követeli magának. 

A közeli jövőben, a Nagy Vágás utáni világ futurisztikus Japánjában járunk, ahol egy perfekcionista szlovén színházrendező elveszett szerelme emlékétől menekülve állít színpadra egy darabot. Egy embertelen megapolisz pusztuló társadalmának képe rajzolódik elénk, melynek tagjai a magány elől a drogokhoz menekülnek. A főhős otthontalanságát, számkivetettségét szinte kozmikus méretűvé növeli a külvilág káosza – s ebben a rosszban az a jó, hogy a technológiától megsüketült ember csak egy kiadós káosz után hallja meg igazán Isten szavát.

Eközben a szlovén vidék szívében az abszurdan diszfunkcionális Volk család feje, az egykori honvédelmi miniszter tiszteletére születésnapi ünnepséget tartanak, és a régi sérelmek fölhánytorgatásával új konfliktusok is támadnak.

Végül megismerkedhetünk az anarchista költőnő, Zoja üzenetével, miszerint csak a művészet mentheti meg a társadalmat, mely a Nagy Kakofóniát megszakító Nagy Vágás után széttagozódott, olyannyira, hogy lehetetlenné vált benne a kommunikáció. Mindhárom szereplő a Nagy Vágás utáni világrendszer valósága elől menekül, amely az emberek számára az elveszettség és az egymástól való elidegenedettség világát hozta magával. „A toronyházak összeesküvése az emberek házainak teteje fölé emelkedik. A kapuk úgy csapódnak be, mint egy sortűz. A középületek falán graffitik éktelenkednek és az üres utakon rosszkedv kúszik végig. Aki nem zárkózott be, az veszélyes vagy őrült.”

A sci-fi műfajában sem ismeretlen az a papírízű egyhangúság, amikor megtorpan a kreativitás, betokosodik a történet, és végletekig elcsépelt helyszínek, cselekmények, karakterek nehezednek az oldalakra, idegen szavaktól hemzsegő áltudományos hablattyal körítve, érdemi mondanivaló nélkül, és a strandon heverésző olvasó csak remélheti, hogy a szereplők legalább annyira feltalálják majd magukat a történet szövetében, hogy összeálljon a végére valami. A Fél/be radikálisan megtöri a formai egyhangúságot: kellemesen rapszodikus ritmusával, hektikus dialógusaival a küldetéstudat szimfóniáját zengi, kitörve mindenféle stíluskalodából. A kései Philip K. Dick ontológiai analízise vegyül Tom Wolfe szatirikus hangvételével és Vlagyimir Szorokin merész, bizarr fordulataival, mely ötvözetből epésen találó megállapítások születnek: „Ó, fiúk! Aki húszéves korában nem hisz egy jobb világban, abból hiányzik a szív. Aki negyvenéves korában még mindig hisz benne, annak hiányzik az agya.”

A szereplők ambivalens eszméik és elképzeléseik délibábjai közt vánszorogva keresik a boldogulást, vagy legalábbis azt, hogy egésszé váljanak, az olvasó pedig mindeközben próbál eligazodni a csúszkáló valóságok között. Néha lebilincselően zagyva – ami elijesztheti a „kerek regények” rajongóit, ám összehozza a diskurzuséhes olvasókat –, néha filmszerűen láttató, néha szürreálisan szétfolyó, erotikus és lírai elemekkel, melyeket hirtelen szakít meg egy-egy zord és rideg lélekrajz vagy városkép. A cselekmény fugázására szolgáló lételméleti megállapítások mintha abban a tudatban épülnének be, hogy a regényalkotó filozófus is, kinek egyik feladata a spirituális definíciók leegyszerűsítése, fogyaszthatóvá tétele az olvasónak. Akárhogy is nézzük, a konklúzió talán ennyi lehetne: az elme hasznos gépezet, de ha isteníteni kezdjük, az bűnre csábít.

„A diófa hangja kék színű. Csak azok hallhatják, akik mélyen megbánták bűneiket. Akik régen erőszakosak voltak, de most már nagyon szégyellik tetteiket. Többé nem kell nekik szemrehányást tenni. Most már csak azért élnek, hogy szemléljék, ahogy minden növekszik. Mert minden növekszik.”

A regényben központi helyet betöltő színdarab vázául egy japán szerző műve szolgál, egy szomorú húsevőé, aki a számítógép előtt töltötte fiatalságát, saját húgába volt szerelmes, és huszonöt éves korában háromszor kísérelt meg öngyilkosságot. A patetikus és groteszk motívumokat hordozó impulzív drámát beszélő kutyák és hisztérikus epizódok is színesítik, nem könnyű tehát színpadra állítani, ám a drogok tekintetében ínyenc, idősödő rendező számára igazi kihívás. Még az sem lohasztja le lelkesedését, amikor váratlanul felbukkan a darab alapjául szolgáló szöveg bizarr kinézetű szerzője, és képen törli őt, mert nem tetszik neki az adaptáció. Szóval legalább olyan nehéz összetartani egy családot, mint gatyába rázni egy komplikált színdarabot. „MINDEN család, az összes boldog és boldogtalan család, az erős vagy szegény családok, az elfeledett, a fennkölt, a lenézett családok, a szégyentelen és kétségbeesett és kapzsi és csodálatos családok, az igazi családok, a nem igazi családok, az életerős, a hitvány, a vagyonos, az istentelen, aztán a durva, falánk, sőt a leghisztérikusabb családok is, akárhogy is nézzük, elsősorban sérült emberek szomorú gyülekezete.” Mert összekötik őket a hosszú évekig tartó viszontagságok és az emlékek, a vér és a könnyek. Ebben a regényben Frelih egyfajta vátesz is, hiszen a Nagy Kakofóniáért sokan a globális kommunikációs hálózatokat hibáztatják, melyek beszippantották a világ technikailag képzett, elektronikus hozzáféréssel rendelkező lakosságának jelentős hányadát. Ezért vált szükségessé a Nagy Vágás, ami regulázza és kissé visszaveti a folyamatot. A szerző egy regényen belül több hangon is képes megszólalni, ami a ritkaságok közé emeli a kötetet, élénken átvillan a kiforrott egyéniség is, mellyel újfent csak kimagaslik a többi sci-fi közül.

„Biztosan állíthatom neked, saját tapasztalatból, hogy pontosan fogod tudni, hogy a világ mikor lehetetlenít el valóban, mikor köt gúzsba és nem enged lélegezni, mikor zárja el az összes kijáratot előled, és mikor forgatja fel kényére-kedvére a sorsod... És csak akkor, abban a pillanatban fogod érthetően meghallani Isten szavát – megismerted a szabadság értékét. A szabadság nem a tények önkényes manipulációja. A szabadság a béke pillanata.”

Baljós, ám erőteljes jóslat egy eljövendő korszak technológiai veszélyeiről. E posztapokaliptikus regény varázsa talán a groteszken szatirikus és a költőien emelkedett nyelvezet váltakozása, ami végig ki is tart. Tény, hogy a helyszínek és kinyilatkoztatások közti ugrándozások következtében könnyű elveszteni a fonalat, ám cserébe edződik a figyelem. A szlovén szerző első önálló kötete hazájában is lelkes fogadtatásra talált, 2016-ban pedig elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Azóta tizenegy nyelvre fordították le.

 


Jasmin B. Frelih: Fél/be. Galaktika fantasztikus könyvek, Metropolis Media, 2019.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.