Jelige: ELEFÁNTORR – A show

A tárgyalóban körben nagylemezek, reklámplakátok, ikonikus képek ízlésesen keretezve függtek a falakon. Már lassan kívülről fújta a sorrendjüket, annyit ült bent. Hosszú idő után lépett a tárgyalóba a stáb első embere, és leült az eltökélt férfivel szemben.

– Több jelölt közül magát választották a kollégáim. Évek óta keresünk, így nagyon remélem, pontosan érti, hogy mi lesz a feladata! – tért rögtön a tárgyra a fekete pólós, farmeros férfi. Fiatalos volt, bár a nagy szakáll nem engedte megállapítani a korát. Tizenhét éve ő volt a Maestro menedzsere.

– Az elmúlt héten sok minden kiderült, így azt hiszem értem, de kérem, beszéljük át! – válaszolt a jelölt.

– Tetszik, hogy biztosra megy ­– mondta a menedzser –, az ön dolga lesz, hogy a koncerten a Maestro jobbkeze, helyettese, dublőre és testőre legyen egyben. Leginkább önmagától kell majd megvédenie. Hosszú évtizedek óta van a pályán, de sajnos az utóbbi időben nagyon legyengült. Féléve volt egy műtéte, ami nem így jelent meg a sajtóban, de valójában egy életmentő beavatkozás volt. Azóta nem volt fellépése, gyakorolni is csak egy hónapja kezdhetett el. Sajnos nem hajlandó belátni, hogy már nem megy úgy, mint régen. Ezt nehéz megérteni, ha a mai napig órák alatt elfogy az összes jegy bármelyik európai koncertjére. Sok gyereke van, és a családja sem fogadja el a visszavonulást. Talán van még egy-két jó éve, mielőtt ténylegesen abba kell hagyja.

–  Értem – bólintott a jelölt.

– A legfontosabb, hogy a színpadon végig ott lesz mellette, de nem vonhatja el a figyelmet a Maestro-ról. Ez nem magáról szól. Végig a háttérben marad, és minden mozdulatát lesi. Ha sztorizás közben nem fejez be egy mondatot, súg neki, ehhez össze lesznek kötve. A dalszöveghez a súgó berendezés látható lesz mindkettőjüknek, de itt is segíthet. Figyel a magasított székre, a mikrofonra, a zongorára, a kikészített vízre, mindenre. Ezeket a technikusok fogják biztosítani, maga csak végigpróbálja a teljes folyamat összes mozzanatát, mintha maga lenne ő. Ha bizonytalankodni vagy megremegni látja, odalép, és észrevétlenül kisegíti. A kórus is a maga jelzéseit figyeli. Ha egy rajongót felengednek a biztonságiak, akkor maga is vele megy, végig a háta mögött marad. A következő koncert két hét múlva lesz, úgyhogy nagyon kevés ideje maradt felkészülni. Éjjel-nappal vele lesz, megtanulja őt, a mozdulatait, a mimikáját. Ha azt mondja, hogy nem fáradt, nem feltétlenül hiszi el neki. Kételkedjen, és memorizálja milyen volt fiatalon, és segítsen neki néhány este erejéig újra azzá lenni! A közönség ugyanis ezért fizet: az ötven éves Maestro-ért. A tökéletes műsort szeretnék látni, nekünk pedig ezt kell produkálnunk. Ezért dolgozik ez a rengeteg ember. Biztosítottak a kollégáim, hogy az összes dalát ismeri már, így azzal nem lesz gond, a hangszíne is olyan, mint a mesteré. A mostani énjét azonban meg kell ismerje, hogy megfelelően tudjon segíteni neki.

– Nagy rajongója voltam. Anyám is szerelmes volt belé, mint minden asszony akkoriban, az „Idegen” című számát dúdolta éveken keresztül.

– Ez jó, ez segíteni fog. Maximális tiszteletet várunk el ugyanis és természetesen tökéletes diszkréciót. Az ehhez szükséges szerződést az ügyvédeink már előkészítették, és kinyomtatták három példányban, kérem, hogy alaposan olvassa át! Sajnos nincs sok ideje dönteni, mert holnap reggel kezdeni kell. A két év leteltével olyan ajánlólevelet adunk, hogy minden ajtó megnyílik ön előtt, de addig lényegében megszűnik önállóan létezni. Természetesen a családjával tarthatja a kapcsolatot, de ne feledje, hogy a pontos munkájáról még nekik sem számolhat be.

–  Már átgondoltam, vállalom – és a jelölt már lapozott is a dokumentum utolsó lapjára, hogy aláírhassa –, én szeretnék az lenni, aki segít a Maestro-nak.

–  Rendben, holnap reggel pontban hétkor legyen itt, és bemutatom a csapat azon tagjainak, akiket még nem ismer! Vagyunk egy páran.

A jelölt felkászálódott, zsongott a feje, egyszerre boldog volt és rettegett attól, ami vár rá. Elköszönt, és elindult az ajtó felé, mikor utána kiáltott a menedzser.

– Uram, a szerződés mindhárom példánya nálunk marad!

– Persze, bocsánat! – hebegte az új alkalmazott, visszatette a papírokat az asztalra, és kiment a tárgyalóból. Csak utána jutott eszébe, hogy a nevét nem is kérdezte a stáb vezetője.