Bandi napok óta ugyanazt a dallamot fütyörészte, de nem jött rá a címére. Zuhanyozás közben, vagy a pirítósra várva, kibukott belőle és nem bírta abbahagyni. Az sokkal jobban bosszantotta, hogy nem jutott eszébe a címe, mint az, hogy ki az előadója.

Amikor először járt az Amerikai Egyesült Államokban, akkor sem az énekesek, meg a zenekarok neve izgatatta, hanem a számok címe, amelyek úton-útfélen felcsendültek. Hamisítatlan blues zenék voltak ezek, meg country slágerek, amik bekúsztak az ember hallójáratába, és örökre beleszorultak.

Mikor éppen nem utazott, akkor többnyire azon töprengett, hogy a dalok ritmusa nélkül talán létezni sem tudna. Ezek adták az ütemet minden mozdulatához, ezek hergelték fel, vagy hűtötték le. És ezek a szerzemények vették rá minden egyes alkalommal, hogy útra keljen.  

 

– Három napja jöttünk haza – sóhajtotta a férfi a párás decemberbe. 

Akkor ti sem bírjátok a telet? – kérdezte Bandi, és megveregette a nyugalmazott igazgató vállát.

– Miért te sem? – kérdezett vissza.

– Nekem nincs bajom vele – rázta a fejét Bandi. – Éppen Finnországba készülök.

– Nem elég a mínusz egy fok? – érdeklődött a férfi, és közben megigazította vastag sálját.

Bandi kedvesen elmosolyodott, mire az összes ránc a szeme köré szaladt. Kivárt a válasszal, mint a legnagyobb előadók, akik valami újat szeretnének megosztani közönségükkel.

– Most ehhez van kedvem – mondta egykedvűen, és zsebre dugta a kezét.

– A szabadság mindenek felett – bólogatott az egykori igazgató.

– Legalább arról hadd döntsek, hogy hova utazom – magyarázta Bandi. – Ha ezt is elvennék tőlem, akkor semmim sem maradna.

– Hány éve már?

– Márciusban lesz négy – motyogta Bandi. – Azóta utazom, szinte megállás nélkül.

A két férfi néha megborzongott, amikor az északi szél utat talált a ruházatuk résein át. A fejüket is szinte egyszerre mozdították, amikor megnézték, hogy érkezik-e már a busz.

– És Marokkó?

– Jól éreztük magunkat – bólogatott a férfi. – Bár Ági azt hitte, hogy melegebb lesz. Szerinte a húsz fok kevés.

– A felével is beérem.

 

Másnap mikor felébredt, forgott vele a világ. Ahogy öregedett, úgy viselték meg egyre jobban a frontok is. A hidegfront, ami tegnap érkezett, alaposan megbolondította a vérnyomását: hol verejtékezett, hol meg annyira fázott, hogy pulóvert kellett húznia.

                Mivel a hétvégén volt utoljára vásárolni, úgy döntött, hogy leugrik a boltba. Gyorsan felöltözött, megfésülte deres haját, és kilépett a télbe. Havazást csak péntekre ígértek, így nem vett sapkát, és a bolt is közel volt.

                Kati nénivel régóta ismerték egymást, hiszen már a szülei is nála vették meg a legszükségesebb élelmiszereket. Bár Kati néni javában elmúlt hetven, még mindig gyorsan jártak az ujjai a pénztárgépen.

– Már azt hittem, hogy elfelejtettél enni, vagy, ami még rosszabb lenne, máshol vásárolsz – köszöntötte Bandit az idős asszony.

– Az én szívem örökre a magáé – felelte Bandi, és közben kigombolta a kabátját.

– Elég meleg ez a ruha?

– Eléggé – bólintott a férfi. – Csak Finnországban lesz kevés.

– Legközelebb odautazol? – kérdezte Kati néni, miközben leemelte Bandi kedvenc kenyerét a polcról.

– Most ehhez van kedvem.

– Tíz évvel ezelőtt még mi is utazgattunk szegény férjemmel. Legtöbbször a Balatonnál, vagy a Dunakanyarban foglaltunk szállást. De egyszer elmentünk Törökországba, meg Olaszországba is.

– Ott is jártam – vágta rá egykedvűen Bandi, és a pultra tett egy előrecsomagolt felvágottat.

– Te fiam, lassan az egész világot bejárod.

– Ez azért túlzás, de szeretnék minél több helyre eljutni.

 

A helyi újság munkatársa pénteken kereste fel. A lépcsőházban lerázta magáról a havat, és felsietett az első emeletre. A sapkáját begyűrte a táskájába, megigazította a haját, és bekopogott.

                Bandi fekete ingben nyitott ajtót, és behívta vendégét.

                A konyhában foglaltak helyet, amit egy vörösen izzó hősugárzó melegített. Mielőtt leültek, az újságíró kabátját, a sarokban árválkodó székre terítette. Utána felemelte a kancsót és gőzölgő teát töltött a férfi csészéjébe.

– A nagy utazó – közölte az újságíró. – Ez lesz a címe az önről szóló cikknek.

Bandi nem szólalt meg, csak ízlelgette a szavakat.

– Persze csak, ha megfelel – tette hozzá a vendég.

– Tetszik – mosolyodott el Bandi és beleszürcsölt a teába.

– Ennek őszintén örülök – bólintott a helyi lap munkatársa. – Akkor már csak néhány kérdés lenne hátra.

– Én bármeddig tudok mesélni.

– Nekem fél háromkor már egy másik helyen kell lennem – válaszolta a férfi.

– Akkor kettőig fogok mesélni – mosolygott Bandi, és belekortyolt a még mindig forró italba.

Az újságíró bekapcsolta a diktafont és az ölébe készítette a jegyzetfüzetét is. Volt néhány kérdés a tarsolyában, de nem volt szükség rájuk, mert Bandi kérdezés nélkül is mesélt.

Megosztotta a férfival a svájci élményeit, elmondta, hogy hogyan kergették meg Londonban, és persze arról is szót ejtett, hogy milyen az élet Japánban. Mesélt Párizsról és Moszkváról, és a varázslatos lisszaboni éjszakákról.

A beszélgetés végén az újságíró előkotorta a fényképezőgépét, és lefotózta a férfit.

– A tervek szerint, két hét múlva fog megjelenni – közölte vele, miközben kezet fogtak.

– Várom – mondta Bandi, és kiengedte vendégét.

 

Kati néni kiment elé, amikor meglátta, hogy közeledik a bolthoz. Már csak néhány nap volt hátra karácsonyig, így az idős asszony díszeket aggatott az üzlet ablakába, a pultra meg kirakott egy alig fél méter magas karácsonyfát.

– A képen fiatalabbnak nézel ki – közölte Kati néni, és bekísérte a férfit.

– Már nem tetszem magának – kacérkodott Bandi, és kedvesen megpuszilta az asszony drótkefére hajazó frizuráját.

– Tetszett a cikk – mondta Kati néni. – Ez a László, vagy mi a neve, érti a dolgát.

– Még lelkes – mosolygott a férfi. – Pár éve még biztosításokat kötött, de úgy érezte, hogy váltania kell.

– Szerintem jól tette – jegyezte meg a bolt vezetője. – Mit viszel?

– Csak a szokásosat. Tej, kenyér, felvágott, májkrém, meg egy kis csokoládé.

– Karácsonyra lesz ennivalód?

– Endre készít halászlevet, tőle rendeltem.

– Jól van – mondta Kati néni. – Ha szeretnél még valamit venni, akkor holnap és holnap után jöhetsz, de utána már csak jövőre nyitok ki.

 

Bandi arra ébredt hajnalban, hogy fázik. Ha az álláig húzta a takarót, akkor a lábfeje lógott ki, ha meg azt takarta be, akkor a vállai voltak fedetlenül.

                Álomittasan felült az ágyban, és meredten nézett maga elé a sötét szobában. Nyújtózott egyet, majd felállt, belelépett a papucsába, és az ablakhoz botorkált.

                Mintha figyelné valaki, óvatosan kikémlelt, és az utcai lámpa fényében nézte a gyér hóesést. Eggyel több ok arra, hogy észak felé vegyem az irányt, gondolta, és visszaengedte a függönyt.

                Miután kiment vécére, felvette a köntösét, majd ivott egy kis kávét. Ezután a nappaliba sietett és felkapcsolta a villanyt. Míg mások aludtak, hogy kipihentek legyen az ünnepre, addig ő egy újabb utazásra készült.

                Végigpillantott a szoba falán, amit hatalmas térképek borítottak, ujjaival pedig megsimította az úti könyveket, amik az asztalon és a polcokon sorakoztak.

                Ezután betett egy CD-t a lejátszóba és elindította. Még évekkel ezelőtt, pont úgy állította be a hangerőt, hogy a szomszédokat se zavarja, de ő is hallja. A dalok ritmusát felvette minden porcikája, a lábával ütötte az ütemet, a kezével pedig a nem létező zongorán klimpírozott.

                Miután kizongorázta magát, leült az íróasztalhoz, és közelebb húzta magához a földgömböt. Megszámolni sem tudta, hogy hányszor forgatta körbe a Föld kicsinyített mását. Azzal viszont pontosan tisztában volt, hogy hány országban járt eddig.

                Mióta a felesége elment, nyakába vette a világot és az útikönyvek segítségével minden kontinensre eljutott. Magányos utazó volt ő, aki a négy fal között ülve, képzeletben repült el mindenhová.

Most éppen Finnország felé tartott, mert ahhoz volt kedve.