Ugrás a tartalomra

 

Jelige: Tűzliliom Dália – Ellentmondás

„Ha szeretsz, elengedsz!”

Még mindig a fülében csengett anyja utolsó mondata, mielőtt végleg eltűnt volna az életéből. Akárhányszor kérdezte róla apját, semmit sem mondott. Mélyen hallgatott. Így anyja otthon tabu téma lett.

Talán pont emiatt ismerkedett nehezen a nőkkel, habár pár hónapja megtalálta a tökéleteset. Eminek hívták. Emi mindig meghallgatta, és ott volt, amikor kellett. Az apját is elfogadta minden különcségével együtt.

Gyönyörű tavaszi napra ébredt, a cseresznyefák virágoztak. A többi fa még csak rügyezni kezdett. Emi szerette a virágzó cseresznyefákat, ezért egy parkban találkoztak, ahol rengeteg rózsaszín virággal megáldott fa állt.

Zalán úgy érezte, hogy meseországban járkál. Minden túl jól alakult. Nagyszerű munkát szerzett, gyönyörű barátnőt talált, mint egy álomvilágban.

– Zalán – hallotta Emi csilingelő hangját. – Köszönöm, hogy eljöttél annak ellenére, hogy csak nemrég szóltam.

– Emi, ez csak természetes – válaszolta.

– Zalán, szakítsunk!

A férfit villámcsapásként érte a kérés. Értetlenkedve nézte a szeretett nőt.

– Emi, mi történt? – kérdezte érzelemmentes hangon.

– Anya…– Csupán ezt az egy szót mondta, mielőtt mély levegőt vett. – Anya balesetet szenvedett. Haza kell mennem, téged pedig nem kérhetlek, hogy velem gyere. Arra sem kérlek, hogy értsd meg! Csak engedj el!

Azonnal eszébe jutottak anyja szavai: „Ha szeretsz, elengedsz!” Hirtelen a világ megszűnt számára létezni. Képtelen volt gondolkodni. Bámult előre a semmibe. Egy érintésre lett figyelmes. Emi megfogta a karját. Elhúzta.

– Menj! – intett a kezével. Rá sem bírt nézni. Mintha mondani akart volna valamit, de utána csak távolodó lépteit hallotta.

Elment. Végleg.

Másnap kótyagosan ébredt. Mindene sajgott. Amint elvált Emitől, bement egy edzőterembe és futott. A hely tulajdonosa szólt végül, hogy záróra. Akkor állt csak meg.

Elvileg a barátjával találkozott volna, de inkább otthon maradt. Arra viszont nem számított, hogy barátja felugrik hozzá.

– Történt valami, hogy nem jöttél el? – kérdezte köszönés helyett.

– Emi dobott.

Barátja csodálkozva nézett vissza rá.

– Mondta az okát?

– Az anyja balesetet szenvedett és hazamegy, hogy mellette legyen.

Barátja bólintott.

– És te belementél?

– Azt mondta, hogy ne menjek vele, a munkám meg mittudomén mi miatt.

– Aha. És anyád jutott eszedbe, aki megcsalta apádat, és nem volt utána maradása.

– Igen. – Kár lett volna tagadni. A barátja már gyerekkora óta a többi ember viselkedését elemezte - méghozzá kiválóan.

– Ha nem akarod végleg elveszíteni, menj utána! Szívesen segítek abban is, hogy munkát szerezz, ha gondolod!

– Nem kell. Elég, ha szólok és áthelyeznek – nézett rá bosszúsan.

Barátja mosolyogva rántott vállat.

– Olyan vagy, mint az öregasszonyok – kezdte Zalán. – Mindenbe beleütöd az orrod.

– Á, ne aggódj! Csak a te dolgaidba.

Zalánt ez nem nyugtatta meg túlságosan, de kivételesen nagyon örült kotnyeles barátjának.

Egy hét alatt el is intézték az áthelyezését. Egy kisebb albérletet vett ki nem messze a munkahelyétől. A cseresznyefák viszont már nem virágoztak.

Zalán egy parasztház előtt álldogált. Becsengetett. Ideges volt, de már gyerekkorában megtanulta elrejteni. Látta, ahogy Emi kilép a házból és közeledik a kapu felé. Gyomra összeszorult.

– Zalán? – kérdezte csodálkozva, amint kinyitotta a kaput. – Mit keresel itt? Ugye nem csináltál semmi hülyeséget miattam?

– Egy nagy hülyeséget csináltam – mondta, mire szerelme ijedten nézett rá. – Hagytalak elmenni.

Emi boldogan ugrott a nyakába és ölelte át. Zalán visszaölelte, miközben arra gondolt, hogy anyjának nem volt igaza: Ha szeretsz valakit, vele tartasz.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.