Ugrás a tartalomra

Jelige: Mindennap írni! – A várakozás

Fekete BMW kanyarodott ki az automata kapu szárnyaiból és hatalmas gázfröccsel iramodott a magasló gyárépület irányába. A palotából hosszú, kanyargós útszakasz vezetett le a rideg belváros territóriumára. Szitált a hó, csípős hideg volt, de az autó előrefűtött ülései és a benne uralkodó 22 fok mit sem éreztetett mindebből vezetője számára. A szűk utcákon csak úgy száguldott le a nagy feketeség. Géza legfontosabb vezérelve az utakon és az egész életében is az volt, hogy minél gyorsabban, mindenen és mindenkin átgázolva célt érjen.

Gyára irányába vezető úton több kilométeres autósor araszolgatott, de leginkább állt. Ez a dugó nem ekkora szokott lenni, de most egy baleset épített akadálypályát az út közepére. Nem szereti a nem betervezett történéseket, és amit még ennél is jobban utál és a legnagyobb mértékben gyűlölködve fogad, a várakozást.

,,Én nem közember vagyok, nem a nép közepén állok, hanem előtte. Gyártulajdonos vagyok! Százaknak adok munkát és ezreket, tán milliókat táplálok a húsüzemben előállított árucikkeimmel, akár az anyatermészet. ,, Mormolta saját, mindenekfelett álló hitvallását.

A külvárosi iparvidék, legimpozánsabb külsejű gyára volt az övé. Az épület olyan erős kontrasztot rajzolt a tájra, mintha egy színes, mesebeli vár állna a szürke és elszegényedett környék közepén. A szép külső ám ezúttal is zord belsőt takart. Éhbért adott a futószalag mellett állóknak, az operatív dolgozóknak és a titkárságnak minimálbért, a könyvelőknek pedig egy kicsit magasabb jövedelmet. Nem volt jobb keze, mert nem kellett. Nem osztotta meg, csak uralkodott.

1 perc a dugóban állás után sűrű dudálásba kezdett, majd hatástalansága okán kitolatott az út szélére, fel a padkára és félig a földön-füvön, félig az aszfalton majd 1 kilométert tolatott az első kereszteződésig. Ott elfordult és padlógázzal ment a menekülő úton.

Azért sietett a szokásosnál is jobban, mert az egyik nagy Hipermarket igazgatója jött hozzá gyárlátogatásra és tárgyalásra. Ha sikeres lesz a megbeszélésük, akkor további 3O nagy üzlet polcaira kerülnek Géza Hús konzervek.

A menekülő útvonal ezúttal nem kínált menekvést, mert egy újabb kocsisor állta útját. Szíve nagyon erősen elkezdett verni, kezei remegtek, izzadttá vált tenyerével haját simogatta erősen egyre. Lenyitotta az ablakokat és kinézett a sűrű havazásra. Nem hatotta meg. Akadályként nézett a hópelyhekre is, melyek csak nehezítik, hogy elérje célját. Ahogy a földre estek a pelyhek, papírpénzeit vélte látni és leesni a földre, a sárba, amit más fog felvenni. Az üzlet az üzlet, töprengésre nincs idő – adták parancsba gondolatai.

A rossz látási viszonyok és a szembe sáv beláthatatlansága ellenére kielőzte a sort, mert szemben éppen nem jött egyetlen autó sem. Beletaposott tiszta erővel a gázpedálba és száguldva a valósággal, mosoly rajzolódott arcára, ahogy látta elhagyni az álló autókat. Szüntelenül oldalra nézett élvezni a látványt, ám előre nem helyezte oldalra ragadt tekintetét. Az extázis alatt nem is vélte furcsának, hogy még mindig egyetlen autó sem jött vele szembe.

Hirtelen előre nézett. A halál volt ott. Fekete lepellel és tárt karokkal várta már. A láb mely eddig a gázt taposta, tiszta erőből a fékpedálra tapadt és a gumik megkezdték fekete alkotásukat a havas aszfaltvásznon. Az autó darabokra törte a vasúti átjáró sorompóját, s a Halál fentebbről nézte s várta, amíg megtörténik. A vonat felöklelte az autót és a magasba repítette. Üvöltő fellegek markolták a sorsot és a hatalmas repülő, fekete vastömeget a földhöz vágták. A lecsapódás szörnyű hangjait elnyomta a vonat vészfékének zaja. Szilánkok voltak mindenütt. Géza kitört nyakkal feküdt a kormányon.

Leszállt a halál hozzá, megfogta és elragadta magával, majd egy hosszú sötét folyosón vitte át a másvilágra, a többi földi távozó közé. Hirtelen egy hófehér, hatalmas váróteremben találta magát. Egy tetőtől talpig koromfekete ruhás férfi állt előtte és tájékoztatásul közölte: Géza! Várnia kell!

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.